Lemond a válogatottságról Turós ArnoldLemond a válogatottságról Turós Arnold
„Június óta nem láttam a versenyzőimet, ezért úgy döntöttem, hogy lemondok a válogatottságról az ő érdekükben és a csapat igényeit is szem előtt tartva.” – hívott fel a nagy hírrel Turós Arnold, akit tavaly októberben neveztek ki válogatott edzőnek. (Előtte segítőként volt jelen a válogatott életében.)

Lemond a válogatottságról Turós Arnold
Turós Arnold FB-oldala
A fehérvári edző kifejtette, hogy nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy megválasztották a legérzékenyebb korcsoport (a serdülő, 13-14 éves korosztály) edzőjének, ám így a saját csapatára nagyon kevés idő jutott.
„Kinevezésemre a covidos időszakban került sor, s ez a vírushelyzet egyébként is alapjaiban megváltoztatott mindent. Az egyesületünk működése is átalakult, újra le kell fektetnünk az alapokat.” – mondta – „A termek központi bezárásakor természetesen mi is bezártuk a kapukat a hobbi célú bokszolók előtt, akik emiatt sokáig nem tudtak edzeni, s várható volt, ami aztán bekövetkezett, hogy a nyitás után sem tértek vissza. Nagy volt a bizonytalanság, hogy meddig és hogyan üthetik nálunk a zsákokat és egymást, így a tanítványok nagy része kiesett a csapatból. Ez azonban nem maradhat így sokáig. Újra fel kell építenem az egyesületet, lehetőséget adni mindenkinek, hogy bokszoljon és fejlődjön.”

"Újra fel kell építenem az egyesületet, lehetőséget adni mindenkinek, hogy bokszoljon és fejlődjön.”
Turós Arnold FB-oldala
A versenyzőknek természetesen lehetőségük volt a jogszabályok szerint edzeni, ám velük sem tudott annyit foglalkozni Arnold, mint amennyire szükségük lett volna. Beszélgetésünk során három fiatalt emelt ki, akiknek a fejlesztésére még nagyobb hangsúlyt szeretne fordítani a jövőben:
Elsőként Nagy Evelint nevezte meg, akivel kiváló edző-tanítvány kapcsolat alakult ki tökéletes összhanggal. Evelin másodéves ifi lesz jövőre, s edzője szerint akár olimpikon is lehet 2024-ben a képességei és a motiváltsága alapján. A fiatal lány három éve jár bokszolni, s minden versenyt megnyert korcsoportjában, amin csak elindult. Egyedül Európa Bajnok nem volt még, mivel tavaly, amikor megnyerte a Magyar Bajnokságot (immár másodszorra), a hazai csapat nem utazott el az EB-re.

A fehérvári edző tanítványai körében
Turós Arnold FB-oldala
Tóth Adrián szintén nagyon sikeres sportoló. Idén lesz 16 éves és kilenc éve bokszol. Rendkívül motivált. (Pár héttel ezelőtt adtuk hírül, hogy Tbilisziben, az Európa-bajnokságon képviselte Székesfehérvárt, ahol nagyon szépen szerepelt, s megosztott pontozással maradt alul fehérorosz ellenfelével szemben.)
Frank Dominik sem maradhat ki a sorból, aki nemrég ezüstérmet bokszolt össze az Utánpótlás Magyar Kupán. (Ami azért is különleges eredmény, mert idén került a serdülők közé, és máris a döntőig verekedte magát. A versenyen fegyelmezett, stílusos, gondolkodó ökölvívást mutatott be.)

Arnold tanítványai érdekében mond le a válogatottságról
Turós Arnold FB-oldala
Arnold jelenleg edzőtáborban foglalkozik a fiatalokkal, majd irány az augusztus 10-20 között megrendezendő EB! Ezen Evelin és Adrián biztosan részt vesz, hiszen ők elsőszámú válogatottak, Dominik utazása pedig még kérdőjeles (mivel második lett a Magyar Kupán).
„Ezt az edzőtábort még végig viszem, aztán száz százalékosan a Fehérvár Küzdősport SE alá rendelem magam. Egyesületünk utánpótlásban minden korcsoportban rendelkezik válogatott versenyzővel, ami komoly edzői munkát igényel, így nem tudok sokat távol lenni.” – zárta gondolatait az edző – „Akármennyire is szeretném, nem tudom összehangolni a válogatottságot az egyesülettel. Idén is csak két edzőtáborban tudom a gyerekeket fejleszteni a Junior EB miatt – így megyünk most versenyezni. Ezen változtatni szeretnék a fiatalok érdekében.”