Halál a Níluson (Death on the Nile) kritika: fondorlatos krimi Egyiptomban? Hát naná, hogy bármikor jöhet!
Halál a Níluson (Death on the Nile) kritika: fondorlatos krimi Egyiptomban? Hát naná, hogy bármikor jöhet!
Halál a Níluson (Death on the Nile) kritika: fondorlatos krimi Egyiptomban? Hát naná, hogy bármikor jöhet!Külcsín
Hercule Poirot neve még azoknak is ismerősen csenghet, akik nincsenek annyira tisztában Agatha Christie munkásságával. Poirot történetei természetesen Sherlock Holmes nyomozásai mellett a leghíresebb krimik széles e világon, így egyáltalán nem csoda, hogy mind a mai napig foglalkoztatja az embereket, így pedig Hollywoodot is. De ne szaladjunk ennyire előre...
Agatha Christie, avagy a krimik koronázatlan királynője első körben az 1920-as A titokzatos stylesi esettel hozta be a belga nyomozót a köztudatba, hogy aztán szinte megszámlálhatatlan regény után 1975-ben, a Függöny: Poirot utolsó esetével nyugdíjba küldje. Persze Poirot-val készült novellákat még 1997-ben is adtak ki, ám legemlékezetesebb alkotásai detektívregény formájában készültek.
Közben Poirot nyomozásairól számtalan filmet és sorozatot is tető alá hoztak, az évek során többek között Albert Finney, Peter Ustinov, David Suchet, Ian Holm, Tony Randall, Alfred Molina és John Malkovich is életre keltette már. Legutóbb pedig Kenneth Branagh bújt a bőrébe, aki rögtön Christie egyik, ha nem a leghíresebb alkotásával kívánta újra a köztudatba hozni a belga zsenit, a Gyilkosság a Orient Expresszen című mozival.
Az igencsak vegyes fogadtatás ellenére (mondjuk nekem bejött, kritikánkat itt olvashatjátok) gyorsan be is jelentették a következő kalandot, a Halál a Nílusont, amelynek levezénylését szintén Mr. Branagh vállalta magára.
Sztori
A történet szerint a méltán híres Hercule Poirot (Kenneth Branagh) éppen vakációját tölti Egyiptomban, hogy kieressze az elmúlt évek nyomozásai alatt felgyülemlett fáradt gőzt.
Persze Poirot nem aprózza el, a piramisok hazájában rögtön egy folyami gőzösre (aminek Karnak a becsületes neve) pattan, hogy a Níluson krúzolva fedezze fel a gazdag történelemmel büszkélkedő országot.
És ahogy a krimikben lenni szokott, hősünket még egy ilyen álomnyaraláson is megtalálja a baj, vagyis egy gyilkossági ügy: az áldozat nem más, mint a bájos és szépséges Linnet Ridgeway (Gal Gadot), aki első ránézésre a légynek sem tudna ártani.
Aztán ahogy Hercule Poirot elkezdi felgöngyölíteni a rejtélyt, azért csak kiderül a turpisság: nem minden az, aminek látszik. Így aztán jöhet a jól ismert macska-egér játék, amely során mindenki, aki a hajón utazik, gyanúsított válik, bajuszhuszárunk meg kedvére csűrheti-csavarhatja a szálakat. De hát mi mást is várhatunk egy Agatha Christie által megálmodott regétől?
Karakterek
A Halál a Níluson sztárparádéja ellenére nem a figuráiról lesz emlékezetes, ugyanis bár egyet-egyet villognak a nagyobb halak, azért érezhetően senki sem tette magát oda rendesen. Nincsenek se kiemelkedő, se botrányos megnyilvánulások, inkább csak gyorsan le akarták darálni a produkciót, aztán jöhet is a következő a futószalagon.
Talán a detektívet megformáló Kenneth Branagh-nál éreztem azt, hogy nemcsak eljátszadozik, hanem élvezi is, amit csinál (mondjuk, ha már ő ült a rendezői székbe, azért el is várható, hogy diktálja az iramot), de ő sem csillogtatta meg úgy istenigazából színészi kvalitásait. Tisztes középszer, semmi több, még úgy is, hogy baromira jól állt neki Poirot szerepe. Bajuszban pedig verhetetlen!
A másik nagyobb név, Gal Gadot sem nagyon tudott lubickolni, szépnek szép, sőt, igazából eszméletlenül gyönyörű és megnyerő volt, de kábé ennyiben ki is merült a szerepe. Tőle azért kicsit többet vártam volna, elvégre tud ő, ha akar, de ezek szerint Gadot sem akart, így pedig eléggé gyenguszra sikeredett a húzónevek produkciója.
Arnie Hammer jeleneteit botrányai ellenére egyáltalán nem kurtították meg, viszont a karakterét elnézve lehet jobban jártunk volna vele, ugyanis a Halál a Nílusonban olyan semmitmondó orcáját mutatta, hogy rendesen felment bennem a pumpa, valahányszor megpillantottam a vásznon. Mégis ki a bánat castingolta őt be? Érthetetlen...
A többiek azért jobban igyekeztek, Rose Leslie-nek, Emma Mackeynek, Annette Beningnek és Jennifer Saundersnek is akadtak értékelhetőbb momentumai, de még mindig tartom, hogy a film meglesése után pár nappal - Poirot kivételével - senkire nem fogtok emlékezni.
Összegzés
A Halál a Níluson című alkotás a nemzetközi sajtó, na, meg az Agatha Christie-rajongók lesújtó véleménye ellenére szerintem egy korrekt mozi lett. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kezdeti kedvetlenségem ellenére egész gyorsan rápörögtem, így minden hibát meg logikai bukfencet magam mögött hagyva bitang jól szórakoztam rajta.
Nem tehetek róla, engem egy jóféle krimivel bárhol bármikor le lehet kenyerezni, szóval...
Azért azt meg kell említenem, hogy a készítők próbálkoztak rendesen, a látvány lenyűgöző, mondjuk kicsit műnek hathat, de ettől függetlenül engem kilóra megvett, és a cselekmény is a megfelelő mederben csordogál, a színészek pedig... na, őket inkább hagyjuk.
Jobban belegondolva tényleg nincs komolyabb probléma a filmmel, egyszer megnézitek, aztán mehet is tovább a hétköznapi őrület. Hétvégi programnak ideális szinte bárkinek - kivéve a keménykalapos rajongóknak, mert ahogy olvastam, a hajukat tépkedik tőle, úgyhogy ők inkább üljenek be mondjuk az Unchartedra (kritikánkat ide kattintva olvashatjátok).
Amúgy úgy kell felfogni ezt az egész filmet, mint egy lájtos hajókázást a Níluson, miközben egy gyilkossági ügy körvonalazódik, aminek megoldásához próbáltok asszisztálni, de a kezdeti sokk után inkább nézelődnétek tovább. Ha pedig nagyon sekélyesnek éreznétek a történéseket, akkor forduljatok bátran Hercule Poirot-hoz, aki kackiás bajszát megpödörve varázsütésre felvillanyozza a közönséget.
