Már a Google Térképen is elérhető a fehérvári buszmenetrend
Már a Google Térképen is elérhető a fehérvári buszmenetrend

A Google Térkép funkciójának bővülését a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára, Vitézy Dávid szombaton jelentette be a Facebook-oldalán. Ahogy az államtitkár fogalmaz posztjában:
„A mai naptól fokozatosan jelennek meg a Volánbusz vidéki városi (helyi) menetrendjei a Google Térképen, egyelőre a tervezett menetrendi adatokkal. Ennek eredményeképpen könnyebben tervezhetővé válik a közösségi közlekedés azon településeken, ahol a Volánbusz látja el a helyi szolgáltatást.
Az ország közel 70 városában, többek között Győrben, Egerben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Szekszárdon, Nagykanizsán, Sopronban, Siófokon, Dunaújvárosban, Békéscsabán, Szolnokon, Salgótarjánban, Ózdon, Esztergomban.”

Egy adott buszmegálló ikonjára nyomva az onnan induló járatokat láthatjuk
Google Térkép
A példaként felhozott városok felsorolásából ugyan hiányzott Székesfehérvár, de a Volánbuszhoz tartozó települések listáján ott van a város, így természetesen ellenőriztük, hogy a helyi menetrendek valóban elérhetőek-e a Google térkép funkciójában. Nos, jelentjük, el!
Ráadásul nem is nehéz a használata. A térképen meg kell keresnünk azt a buszmegállót, ahonnan utaznánk. A buszmegállókat buszos ikonok jelzik, erre rákattintva egy sorban megjelenik azon helyijáratos vonalak száma, melyek érintik az adott megállót. Akár választhatunk innen is járatszámot, majd az adott járat napi indulási időpontjaiból a nekünk megfelelőt.
Ugyanakkor a felsorolás alatt időrendben is megjelenik az összes járat, melyek az elkövetkező órákban az adott buszmegállóból indulnak. Egy-egy adott járatra kattintva láthatjuk, hogy a menetrend szerint pontosan mikor indul az adott megállóból, és hogy mikor fog megérkezni az útvonalába tartozó további megállókba.

A szolgáltatás egyelőre a tervezett menetrendi adatokat tartalmazza, de a cél a valós idejű menetrend adatok szolgáltatása
Google Térkép
Tapasztalatunk szerint a rendszer még csak mobiltelefonokon működik teljes funkcióban, számítógépről tesztelve ugyanis a részletesebb leírások nem elérhetők, ugyanakkor itt a Google Térkép átirányított minket a Volánbusz hivatalos menterendjét tartalmazó weboldalra. Könnyen lehet, hogy az újítás pár nap után már a mobiltelefonokhoz hasonlóan teljes értékűen használhatóvá válik számítógépeken is.
Fontos még tudni, hogy a jelenlegi újítás a tervezett menetrendi adatokat tartalmazza. Ahogy Vitézy Dávid kiemelte, a következő lépés az lesz, hogy a rendszer a valós idejű menetrendi adatokat, vagyis akár az egy perces késéseket is megjelenítse az utazók számára, még tervezhetőbbé téve számukra a helyi járatok használatát.