Tölgyesi Balázs - az atlantai olimpián futott ideje 28 éve országos csúcs!
Tölgyesi Balázs - az atlantai olimpián futott ideje 28 éve országos csúcs!
Tölgyesi Balázs - az atlantai olimpián futott ideje 28 éve országos csúcs!Pályafutásod nem volt éppen egyhangú és átlagos, ezért ez az interjú sem lesz az. Klasszikus kérdések helyett neveket, városokat, országokat, számokat mondok, te pedig megosztod velünk mindazt, ami ezekről eszedbe jut. Mehet így a "játék"?
- Igen, fussunk neki!
Tölgyesi Ferenc
- Jó a kezdés, egyből a közepébe csaptunk! Édesapám, akinek rengeteget, szinte mindent köszönhetek. Szülőként, elkötelezett sportrajongóként már kicsi gyermek koromban megfertőzött a sport szeretetével. Nagyon kedvelte a MÁV Előrét, ahol egykor kiváló atlétikai élet folyt, illetve emlékszem, hogy a 70-es évek végén az NB I-ben szereplő labdarúgó csapat meccseire is kivitt a Takarodó útra. Aztán amikor én végül az atlétikánál kötöttem ki, ő ebben is mindvégig mellettem volt és támogatott apaként, mentorként, majd sportvezetőként is, hiszen én a Vidiben kezdtem anno, aztán amikor megszűnt a klub atlétika szakosztálya, akkor édesapám volt az, aki felvállalta, hogy kezdeményezi egy atlétikai klub létrehozását, ami végül az ARAK lett. Én is így kerültem az ARAK-ba, ahol aztán egyre többet fejlődtem, ez a klub lett az otthonom sok más ex- Vidis sráccal együtt és máig kötődöm hozzá az öcsémmel együtt, aki most edző és szakosztályvezető, én pedig - bár a napi munkától, kapcsolattól eltávolodtam - elnökségi tagként segítem, amiben csak tudom. Visszatérve az elejére, ez a szívemnek legjobban eső kezdés, amit köszönök, hogy édesapámmal kapcsolatban elmondhattam mindent, ami bennem volt.
Hirt Károly
- Nagyon jó a folytatás is! Ő tulajdonképpen az az ember, akit a második édesapámnak tekinthetek, akinek ugyancsak nagyon sokat köszönhetek. Ő az, aki az én sportolói karrieremet végig kísérte, segítette, szakmailag, emberileg és barátként egyaránt. Voltak nekem amerikai "kalandozásaim" is, de ezeket is sikerült neki köszönhetően úgy megugrani, hogy volt egy biztos szakmai hátterem a kinti egyetemi éveim alatt is, mert ezért ez nem úgy történt, hogy kiléptem 5 évre, majd vissza, hanem ő folyamatosan kapcsolatban volt velem, még úgy is, hogy akkoriban nem voltak ilyen villámgyors kommunikációs módok, eszközök, mint manapság, Facebook, Messenger, streamelés, stb, de faxon, időnként telefonon, később már e-mailben tudtuk tartani a kapcsolatot. Karcsi az, aki édesapámon kívül karrierem másik meghatározó személyisége volt.
Család, ARAK
- Ez is milyen jó, nagyon precízen felkészültél! Az ARAK igen, tulajdonképpen családunk részévé vált, nem véletlen, hogy az öcsémmel együtt mi ide kötődünk hosszú évtizedek óta, próbálva továbbvinni az édesapánktól örökölt hagyományokat. Amikor én ide visszajövök, akkor egy igazi, családias légkör fogad, és egy olyan érzés kerít hatalmába, hogy én itthon otthon vagyok!
Ugorjunk egy nagyot, Egyesült Államok, Nebraska.
- Ez volt az a hely ahol minden feltétel adott volt a tanulás mellett a minőségi sportoláshoz is. Olyannyira ideálisak voltak a viszonyok, hogy azt innen Magyarországról elképzelni is nehéz volt. Azon túl, hogy sportolói karrieremet ott ki tudtam teljesíteni, van egy óriási nagy és tovább tartó hozománya a nebraskai éveknek, hogy azért kaptam, szereztem egy diplomát is. Akkor amikor ezt az ember megszerzi - főleg, hogy a sporttal akkor jobban el voltam foglalva, a versenyek, eredmények jobban érdekeltek, mint bármi más, hogy éppen hányast kapok egy beadandó dolgozatra, projekt anyagra -, akkor nem gondolja, hogy később ennek a végzettségnek milyen nagy jelentősége lesz az életében. Nagyon nagy nosztalgiával gondolok az ott eltöltött időszakra, olyannyira, hogy az elmúlt nyáron felkerekedtem a családdal és visszatértem néhány napra oda, ahol éveket töltöttem. Bejártuk az egyetemet, a kollégiumot, a pályát, sportkomplexumot, ahol edzettem, láttuk a dicsőségtáblát, ahol a fiaim nagy örömmel fedezték fel az én nevemet is. Úgyhogy megint egy olyan témát, országot, várost említettél, ami mindig kedves lesz a szívemnek!
Találkoztál kint olyan ismerőssel, ismerősökkel, akik örömmel üdvözöltek, emlékeztek rád?
- Igen! Ezt egy kicsit szerveztem is előre, de voltak spontán találkozások és olyanok is a régi csapattársaim közül, akik meghallották, hogy én ott vagyok és megkerestek, hogy üljünk le egy ebéd vagy ital mellett beszélgetni, nosztalgiázni. Ráadásul érdekes, hogy nem csak Nebraskában élő egykori társak, hanem távolabb lakók is voltak közöttük, így voltak San Francisco-i, vagy Los Angelesi kiruccanásaink is, mert menet közben adódtak meghívások. Találkoztam volt edzővel és újakkal is, akikkel már én nem dolgoztam együtt, mégis szinte ismerősként üdvözöltek. Ez az az amerikai egyetemeken tapasztalható csapatszellem, iskolai összetartó közösségi szellem, ami akkoriban és most is jól érezhetően működik. Két, egymással korábban soha nem találkozó ember, csak azért, mert egyazon egyetemnek voltak, ráadásul nem is egy időben tagjai, tulajdonképpen barátként, családtagként üdvözlik egymást. Szevasz! Én is nebraskai, te is nebraskai voltál, mi újság van veled, hogy vagy? Erre is csak azt tudom mondani, hogy örök emlék, jó róla most beszélni.
3:35.57 !
- Ha jól sejtem ez az országos csúcsom időeredménye 1500 méteren. Erre nagyon büszke vagyok, s az, hogy ez ilyen sokáig, ha jól számolok immár 28 éve élni fog, soha nem gondoltam volna. Ez nyilván nem csak az én érdemem, és azt mindenképpen jelzi, hogy ez akkoriban egy igazán jó eredmény volt, nemzetközi szinten is. Az ifjú utódok ostromát egyelőre állja, de a csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket, így én is várom már, hogy mikor és ki lesz az, aki erre képes lesz majd. Azt gondolom, hogy ez már sokáig nem lesz magyar csúcs, de
az mindig jó érzéssel tölt el, hogy a fiaim is, minden egyes szabadtéri szezon után megkérdezik, hogy "Apa, még mindig te vagy a csúcstartó?". Ez azért nekem is egy nagy élmény, hogy a gyerekeim is felnőttek úgy, hogy még mindig az én nevem szerepel az országos csúcs mellett.
De azért azt hiszem, hogy az unokáimnak már ez az élmény már nem adatik meg így...
Látsz itt az ARAK-nál olyan tehetséget, aki a nyomdokaidba, nyomdokaitokba léphet? Merthogy Korányi Balázs nevét is azért itt meg kell említeni, aki kor- és csapattársad volt itt, és éppen úgy akkor volt a csúcson, amikor te, és éppen úgy középtávfutóként, de jól meg tudtátok osztani, hogy ő "vitte" a 800 méteres sikereket, te pedig az 1500-asokat.
- Balázsok között ez már csak így van, ezt te megérted! Korányi Balázs nagyon sokat hozzátett az én eredményeimhez is, akarva-akaratlanul, hiszen házon belül erősítettük, inspiráltuk egymást, ez által elősegítettük egymás fejlődését is. Amerikában is ez volt egy nagyon jó dolog, hogy a világ minden tájáról voltak csapattársaim, akik inspiráltak és már házon belül jobb és jobb munkára, teljesítményre sarkalltak, ez az, amit egyedül nem lehet megoldani. Ma már ez a házon belüli rivalizálás már csak azért sem lehetséges, vagy legalábbis nagyon nehezen képzelhető el, mert időközben az ARAK-ból utánpótlás akadémia, utánpótlás nevelő egyesület lett, amely felneveli, kitermeli felnőtt korig a tehetségeket, akik aztán - főleg az egyetemi tanulmányok miatt - elkerülnek más városokba, főleg Budapestre, így nálunk csak nagyon kevesen maradnak azok, akik már felnőtt korú sportolók és jó eredményeik is vannak. Most ilyen például Szabó Dani, aki maradt Fehérváron és a csodás budapesti vb-n is futhatott a sprintváltóban. Mindazonáltal azért azt kiemelném, hogy most olyan körülmények, szakmai és tárgyi feltételek mellett pallérozódnak az ARAK-ban a gyerekek, amelyekről mi nem is álmodhattunk. Amennyiben ide bekerül az ARAK Aktívon vagy az ARAKocskán keresztül (ezek tehetséggondozó, felmérő programok iskolásoknak, óvodásoknak), netán közvetlenül iskolásként egy gyerek, akkor számára már minden feltétel egyben van itt, hogy jó atlétává váljék a klubban. Aztán, hogy ezekkel együtt később lehet-e belőle élsportoló, netán nemzetközileg jegyzett sportoló, profi státusszal, annak sok összetevője van és nem is ennek a klubnak a feladata már ezt elérni az adott versenyzővel. Azonban abban egészen biztos vagyok, hogy ha valaki ebbe a rendszerbe nálunk bekerül, akkor megkapja azokat az alapokat 18-19 éves korára, amelyek ahhoz szükségesek, hogy 21-22 éves korára eljusson egy jó szintre, már a felnőttek között. Egy biztos: az ARAK-on nem múlik, hogy egy tehetségből lesz-e profi sportoló, avagy sem. Itt már a fiatalokon és a mögöttük lévő családokon is múlik.
Párizs!
- Ó, Párizs! Jobbnál jobb helyek. A francia fővárosban is két évig jártam egyetemre, szintén a sportnak köszönhetően, ebből is látszik, mennyire meghatározó volt számomra és életemre kivetítve a sport, az atlétika. Amerikához képest ez más világ volt. Európa, más kultúra és más szokások. A francia mentalitásnak megvannak a maga sajátosságai, nem egyszerű oda beilleszkedni, ezzel együtt nagyon komoly nyelvi nehézségek is adódtak. Mert
hiába beszéltem én a magyar mellett angolul vagy németül, addig amíg nem tanultam meg közepes szinten franciául, nem nagyon tudtam normálisan kommunikálni senkivel ott, fogalmazzunk úgy, hogy voltak kihívások rendesen.
Végül azért ott is szereztem egy diplomát, amely elindított a hulladékgazdálkodás útján, édesapám örökébe lépve, aki szintén ezen a területen dolgozott civilben. Ott már egy olyan cégnek a szponzorációjának, ösztöndíjának segítségével vettem részt a képzésben, amelynek keretében is kellett sportolni, egy helyi klub színeiben versenyeken indulni, miközben a szakmai hátteret is megteremtette ez a cég. Akkor Vivendinek, ma Veoliának hívják, sokat köszönhetek nekik is. Sőt, máig van szakmai kapcsolatom velük!
Újra hazaérkeztünk. Jön az utolsó szám: 15!
- Hú, ez mi? Nem esik le elsőre...
A magyar felnőtt bajnoki címeidnek, ob-sikereidnek a száma.
- Ó, igen? Ezt nem is tudtam, nem tartotta számon, de jól hangzik nagyon! Büszke vagyok erre is. Az az igazság, hogy
magyar bajnoknak lenni mindig különleges dolog egy sportolónak, főleg így utólag érezzük az értékét, mert amikor a csúcson vagyunk, megy a szekér, akkor jönnek a jó eredmények, nem is számoljuk őket, természetesnek vesszük, de utólag már érezzük a súlyát, értékét annak, amit elértünk.
Ezek között a címek között vannak 800-as aranyak is, nem csak 1500-asok, ezek így összeadódtak szépen. Azt kívánom, hogy itt az ARAK-ban legyenek még olyanok, akik a pályafutásuk végéig nyernek 10 feletti magyar bajnoki címet, mert akkor azt hiszem, mindannyian nagyon büszkék lehetünk.
Hulladékgazdálkodás!
Ó, megérkeztünk a szakmához, amit már érintőlegesen említettem. Itt sem tudom megkerülni édesapámat, akitől örököltem a téma iránti vonzódásom. Hozzáteszem, nagyon sokáig ágáltam az ellen, hogy ebben a szakmában ragadjak le, úgy gondoltam, én majd a magam külön útját járom. Amikor Párizsból hazatértem, a már említett támogató cégnek köszönhetően mégis a hulladékgazdálkodásban is kezdtem el dolgozni, de voltak éveim, amikor más területen, sportszer kereskedelemmel foglalkoztam. Azt sajnálom, hogy pont akkor, ez alatt az időszak alatt halt meg édesapám, így ő nem érhette meg, hogy visszatértem a hulladékgazdálkodáshoz.
Én biztos vagyok benne, hogy látott Ő onnan föntről mindent és örült neki...
Igen, én is biztos vagyok benne, hogy vigyázó szemeit rám szegezte akkor és azóta is. Én hiszek a sorsszerű dolgokban, azóta is a szakmában dolgozom, immár saját cégeimmel, sárbogárdi és bicskei illetőségű cégekkel. A megyei kötődésem tehát megmaradt, s ahol most élünk, Biatorbágy is éppen átesik a megyehatáron Pest vármegyébe Fejérből, tehát közel vagyok, és maradok is. Amikor elmegyek néha futni, előfordul, hogy áttévedek Fejérbe, ez is mutatja, hogy mennyire ragaszkodom hozzá. A testvérem és édesanyám miatt is jó a közelség, gyakran, hetente járok át Fehérvárra ide az ARAK-hoz, ahol eleve az öcsémmel találkozom, anyukám is itt a közelben lakik, néhány száz méterre, úgyhogy hozzá is gyakran megyek.
Említetted a két fiad. Nekik van közük a sporthoz?
Igen. A sport iránti vonzódás a vérükben van nekik is, semmit sem kellett náluk erőltetni, maguktól szerették meg és vonzódnak a sporthoz. A nagyobbik, a 14 éves Áron fiam kosárlabdázik a MAFC színeiben, és bár még csak éppen serdülő, már fel kell rá néznem, mert 194 cm magas! Amúgy minden sportot imád, követ, figyeli az eseményeket, eredményeket. A kisebbik fiam először focizott, de hamar az atlétikánál kötött ki, annak ellenére, hogy nagyon ügyes volt a labdával. Ő viheti tovább a családi vonalat, igaz, ő nem fut, hanem ugrik, mégpedig jó magasra, mivel ezt választotta, magasugróvá formálódott. Ez illik az ő személyiségéhez is, esetében a gének előtörtek, főleg, hogy futott is, nem rosszul, de aztán a magasugrás felé húzott és ott kötött ki. Kiemelném újra, hogy semmit sem erőltettem, erőltetek náluk, így különösen örömmel tapasztalom, hogy a sport iránti elkötelezettségük, szeretetük igencsak elmélyült. Abban bízom, hogy ez egy életre szóló kapcsolat lesz köztük és a sportok között.
Amennyiben mérlegre teszed a pályafutásod, elégedett vagy? Nincs benned hiányérzet?
- Elégedett vagyok, de van némi hiányérzetem, mert sokat voltam rosszkor sérült, ezek mindig hátráltatták a felkészülésemet, a jobb eredményeket. Ez a sportág, főleg a futás, ami századmásodpercekről szól, nagyon sokban függ attól, hogy ki mennyire egészséges, mennyire tud zavartalanul készülni egy-egy nagy versenyre, vb-re, olimpiára. Ebben van hiányérzetem, hogy ha nincsenek sérülések, fájdalmak, akkor egészen biztos, hogy Atlantában az olimpián akár a döntőbe is bejuthattam volna, vagy Eb-n, vb-n még jobb eredményeket érhettem volna el. Mindazonáltal azt leszögezném, hogy ezen hiányérzetem ellenére is kereknek érzem a pályafutásomat, nem lehetek tehát elégedetlen. Maradt tehát bennem még néhány másodperc, de azért az utókornak is kellett hagyni valamit, például azt, hogy legyen lehetőségük az országos csúcsomat megdönteni, ami azért már majdnem 30 éves, ideje volna már nyugdíjba vonultatni.
(Mátay Balázs)
Az atlantai elődöntős futás:
https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=623G_mSp5tY
