4 hónapnál régebbi cikk

Megvan Fejér vármegye bora 2024-ben
·Gasztrobor·Utolsó frissítés: undefined
Megvan Fejér vármegye bora 2024-ben
·Gasztrobor·Utolsó frissítés: undefined

Idén is megválasztották az év borát Fejér vármegyében. A borászok négy kategóriában nevezhették boraikat, illetve a szakértők az összes nevezett borból is kiválasztották a legjobbat.

Második alkalommal hirdette meg a versenyét a Noé-hegyi Szent István Borlovagrend és a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend, ahol a tavalyi évhez hasonlóan az idei évben is megmérettették boraikat a vármegye legjobb borászai. A verseny eredményhirdetésére pedig hétfőn került sor.

"Tavaly pattant ki az ötlet a két borlovagrend nagymestereinek fejéből, hogy jó lenne egy vármegye bora versenyt rendezni, mert olyan jók a borok a megyénkben. Ennek kapcsán megkerestük elnök urat, aki nyitott volt erre a kezdeményezésre" - mondta el Turcsányi Sándorné Marianna, a Velencei-tavi Szent Benedictus Borlovagrend elnök-nagymestere

A borászok idén rosé, vörös, fehér és desszert bor kategóriában nevezhettek, valamint kiválasztották a mezőnyből Fejér vármegye borát is. Az idei évben a Nagy Gábor Családi Szőlőbirtok aratta le a babérokat 2023-as Sauvignon Blancjával.

"Ez a 2023-as Sauvignon Blanc igazán jól sikerült, mert kedvező volt az évjárat ezeknek a gyümölcsös, könnyű, friss fehérboroknak, és a Sauvignon Blancnak nagy divatja van manapság. Nagyon büszkék vagyunk rá, és nagyon örülünk, hogy ebben a mezőnyben is kitűnt a mi borunk" - emelte ki Nagy Gábor a díj átvételekor.

A hétfői díjátadón a vörösbor kategóriában a Koncsek Családi Pince 2022-es Kékfrankosa, a fehérborok között a Geszler Családi Pincészet 2023-as Móri Zöldveltelinije, a rosékból az Agárdi Csóbor Pincészet 2023 Kékfrankos Roséja, a desszert borokból pedig a Paulus Molnár Borház - Paulus Icewine Selection (Generosaja) vehette át kategóriájában a legjobbnak járó díjat.

Borítókép: Ferenczy-Nagy Levente
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek