Székesfehérvár Anno ’56 – 3. rész „A mi ifjúságunk inkább a hallgatásról szólt”
Székesfehérvár Anno ’56 – 3. rész „A mi ifjúságunk inkább a hallgatásról szólt”
Székesfehérvár Anno ’56 – 3. rész „A mi ifjúságunk inkább a hallgatásról szólt”A ma élők talán semmit nem tudnak arról, hogy az ötvenes évek elején milyen volt a fiatalok élete. Kérem, mondjon pár gondolatot azokról az időkről!
Nagyon rossz időszakban kerültünk a középiskolába, mert egyfelől éppen akkor változott a korábbi elemi nyolcéves általános iskolára. De akkor jelentek meg újabb középiskolák is, például Fehérváron az építőipari szakközépiskola. Abban az időben nem mindig oda került a tanuló, ahová jelentkezett. Annyit dönthetett el a diák, hogy vagy marad abban a középiskolában, amit kapott, vagy kilép, vagy egy év tanulás után különbözetivel átmegy az általa korábban választott iskolába. Én ez utóbbi megoldással kerültem a közgazdasági technikumba. Tehát másodikosként kerültem az osztályunkba.
A közgazdasági az a mai Hunyadi?
Igen. Nem sokkal utánunk kapta vissza a Hunyadi nevet.
Hogy tisztán lássunk, hová jelentkezett 1950-ben és hová került?
A közgazdaságiba jelentkeztem, de az építőipariba vettek fel. Oda jártam egy esztendőt, majd ismét beadtam a kérelmet a közgazdaságiba. Mivel különbözetit kellett tenni azokból a tárgyakból, amit a többiek első évben tanultak, ezért egész nyáron arra készültem – a gyorsírás, a gépírás teljesen idegen volt az építőiparban. Így kerültem másodikosként az osztályba. De a harmadik osztály végén újabb változtatás született, hogy három év után érettségi lesz. Rákészültünk a korai érettségire, elkészítettük a tablóképeket. Ekkor aztán újabb intézkedést vezettek be, miszerint négyéves lesz a technikum, és annak végén kell érettségizni. A negyedik év végén újabb tablóképek készültek...
Hogy lehet ezt megemészteni egy középiskolás diáknak? A mai diákokat jó, ha az érettségi egy kicsit lázba hozza, de az ön által említett folyamatos változtatásokat miként tudták feldolgozni?
Mi olyan helyzetben voltunk, hogy csendben kellett lenni. Nem volt miről beszélni. Nekünk ez jutott. A hallgatás.
Egy tizenhat éves fiatal csendben tud lenni?
Máshogy nem volt esély az érettségire. Negyedik végére kiállított munkakönyvet kaptunk az iskolában. Két osztály volt, egy lány, akik az adót tanultuk, és egy fiú, akik a banki szakmát tanulták. Ez nem választás volt, el kellett fogadni. A munkakönyvet már e szerint állították ki.
Milyen volt az osztályon belüli légkör? Milyen volt a hangulat?
Sokan kollégisták voltak, de a társaság összetartott. Egy nagyon szigorú osztályfőnököt kaptunk, ennek ellenére például Mikulás alkalmával kisebb műsorral készültünk a tanárokról is. Ezeknek a szövegét Röpi csinálta. Nagyszerű verseket írt a tanárokról. Az igazság az, hogy mindannyian szerettük Röpit!
Röpi, azaz Rőper Magdolna már a középiskolában is írt egy-két szösszenetet a helyi újságba. Ezek szerint jó tollú hölgy volt?
Az érettségi után egyből újságíróként helyezkedett el a Fejér Megyei Néplapnál. Sőt ’56-ban jelentkezett továbbtanulásra, hogy hivatásos újságíró lehessen. De sajnos abból nem lett semmi.
Milyen volt Röpi? Honnan jött? Milyen volt a korábbi élete?
Nagyon nehéz sorból került közénk. A második világháború után az édesapja nyugatra került, ott is maradt, így a családja szétesett. Egy idő után édesanyja és a testvére kimehettek az édesapjukhoz, egyedül Magda maradt itthon, Magyarországon.
Ezek szerint ő ragaszkodott az országhoz?
Magda nagyon magyar volt!
Édesapja miatt nehezebb volt a helyzete a középiskolában?
Igen. Korábban vették fel a közgázra, de édesapja miatt kipenderítették, és így vágott neki másodszor is. Mindezek ellenére víg kedélyű, nagyszerű osztálytárs volt. Két sorral előttem ült. Kimondottan barátnőnek nem merem mondani, de kitűnő osztálytárs volt. A barátságunk inkább a nyolcvanas évek után alakult ki. Mivel szerveztem az érettségi találkozókat, ezért a kapcsolat nem szakadt meg előtte sem.
Ezek szerint ön volt a találkozások fő szervezője?
Nem. Úgy hozta az élet, hogy a huszonötödiket szerveztem én, és onnantól kezdve az összes azt követő érettségi találkozót. A hatvanöt éves találkozónk is megvolt, de a hetvenévest már nem szerveztem meg.
1954-ben érettségiztek. Milyen hangulata volt ennek az eseménynek?
A fiú osztállyal nem volt éppen jó a kapcsolatunk, de az érettségi teljesen összehozott minket. Izgalmakból nem volt hiány. A történelemtanárunk az utolsó pillanatban ott hagyott minket, pedig éppen e tárgytól félt mindenki a legjobban.
De aztán mindenki leérettségizett?
Igen, mindenkinek sikerült.
Hová ment dolgozni?
A munkakönyvemet kiállították a tanácsra, hogy ott kell dolgoznom, de az érettségi után nem tudtak fogadni. Ekkor kéthetes küszködés indult, hogy az iskola igazgatója ki tudja vezetni a munkakönyvemből a tanácsi foglalkoztatást. Mivel a Kolorit keresett munkaerőt az iskolánál, végül engem ajánlottak. Így kerültem a Kolorithoz.
Jól értem, hogy az iskola kerek perec bevezette a munkakönyvükbe, hogy önök márpedig a megyei tanácsnál fognak dolgozni?
Igen. Harmadik után egy hónapot kellett dolgozni a megyei tanácsnál a nyári időszakban.
Ezt hívhatjuk szakmai gyakorlatnak?
Igen. És emiatt a szakmai gyakorlat miatt kaptam a kiállított munkakönyvet, függetlenül a tanácsnál fennálló állásoktól. A kivezetés azért okozott gondot, mert a tanács nem tehette, hiszen nem ők állították ki, az iskola meg nem merte, mert várta az utasítást felülről.
Végül sikerrel járt. Ám az osztálynak jöttek az érettségi találkozók. 1959-ben érkezett el az ötéves. Ott lehetett ezen a találkozón Rőper Magda?
Akkor Röpi már a börtön után volt. Kevesen tudtunk róla, hogy a forradalom alatt aktív szerepet vállalt. Akik vidéken dolgoztak, szinte semmit nem hallottak, de nem is beszéltünk róla. Ez csak akkor jött elő, amikor szervezni kellett a találkozót. Természetes volt, hogy minden osztálytársat meghívunk. Amikor a szervezők elmentek az osztályfőnökhöz, hogy meghívják, akkor ő annyit mondott, meg kellene gondolni, hogy Röpit meghívjuk-e. Nálunk viszont ez nem volt kérdés. Ezért úgy döntöttünk, hogy Röpit hívjuk, az osztályfőnököt nem. Emiatt az osztályfőnökünk soha nem volt az érettségi találkozónkon.
Milyen volt ez az 1959-es találkozás Röpivel?
Mi nem politizáltunk. A hatvanöt év alatt két esetről tudok, hogy egy-egy politikai mondat elhangzott, de több nem.
Igazságtalanul le kellett ülnie Rőper Magdolnának két év börtönt. Nehéz elképzelni, hogy ez 1959-ben nem jött szóba.
Nem emlékszem erre. Ő sem akart beszélni ezekről az időkről, és mi nem is kérdeztük. A mi ifjúsági életünk inkább a hallgatásról szólt. A szülőkkel sem beszélhettünk meg ilyeneket, mert a csend adott biztonságot.
Talán ezért cserélte le a nevét Rőper Magdolnáról Zárdai Györgyire?
Igen, bár Zárdai néven csak 1989 után kezdett el írni. Addig otthon tevékenykedett, nevelte a gyermekeit és adminisztratív munkákat vállalt Dunaújvárosban. 1989 után sokat leveleztünk, illetve időnként találkoztunk is. Sokszor oldalas leveleket írt nekem. Innen tudtam meg, hogy Zárdai Györgyi az írói álneve.
A Zárdai név honnan jöhetett? Én azt feltételezem, hogy a börtönévekre utal. De mit tud ön?
Én is csak erre tudok gondolni. Sokat gondolkoztam azon, miért választotta ezt a nevet, de soha nem kérdeztem meg.
Milyen volt a rendszerváltoztatás után Rőper Magdolna?
Akkor is zárkózott volt. A választott neve is ezt mutatta. Egész életében, haláláig félelem mellett élt, amitől nem tudott szabadulni. Egyszer írt nekem egy levelet, amiben megígérte, hogy arról a két év börtönről majd beszámol, de ez soha nem történt meg. Ez visszaköszönt a családjában is, hiszen a gyerekeit sem traktálta a saját múltjával. Nem beszélt erről a fiainak sem, hiszen az ő életük egyes időszakaiban sem volt jó beszélni néhány dologról.
Demeter Zsófia történésztől tudtuk meg, hogy Rőper Magdolna fiai is csak tőle, a történésztől tudták meg részleteiben, mi is történt az édesanyjukkal. De mi történt a szüleivel és a testvérével később?
A kapcsolat nem szakadt meg. Egy alkalommal ki is mehetett a családjához, de csak ő. A férje és a két fia nem mehetett vele.
Tehát zálogban itt kellett hagynia a családját?
Igen. Másképp nem is kapott volna engedélyt a kiutazásra.
Önnek viszont ’89 után elküldte a verseit hol ezen, hol azon a néven.
Csak Zárdai néven! De én akkor már tudtam, hogy azokat ő írta.
Mikor találkozott vele utoljára?
A 2014-es érettségi találkozóra egészségi okok miatt már nem tudott eljönni, de azt követően egy négyoldalas levelet írt nekem. Az volt az utolsó, mert hamarosan meg is halt.
Megtudhatjuk, mi volt ebben a levélben?
Elsősorban a férje rossz állapotáról írt, hogy miként kellett gondoznia, majd ő maga hogy került a férjénél is rosszabb helyzetbe. Írt a család, a gyerekek segítségéről, a jövő terveiről. Utóbbiból nem lett semmi, mert hirtelen meghalt. A temetésére hárman tudtunk elmenni, egy osztálytárs Pestről, ketten Fehérvárról.
Tungler Erzsébet egy virgonc fiatal lányt ismert meg annak idején Rőper Magdában, Röpiben. Aztán a huszadik század olyan sok dolgot tönkretett. Hogy emlékszik vissza a mosolygós lányra?
Röpi vidámsága részben végig megmaradt. A találkozásokkor mindig mosolygósan készültek a képek. A belső érzései nehezek lehettek, de kívül idős korára is vidám arcú maradt.
