Fertőtlenítő rendszereket szerelnek be a fehérvári önkormányzati épületekben
Fehérvár Médiacentrum fotója
Szeifert Richárd
Fertőtlenítő rendszereket szerelnek be a fehérvári önkormányzati épületekben

A technológia a Sóstói Stadionban évek óta sikeresen működik. 

Cser-Palkovics András polgármester közösségi oldalán adott tájékoztatást, arról, hogy az önkormányzati intézmények vízbiztonsága érdekében elrendelte, hogy azok új technológiával legyenek felszerelve. Ez ugyanis megelőzi a problémákat okozó baktériumok megjelenését. Erre a célra Cser-Palkovics András polgármesteri döntéssel átcsoportosított 30 millió forintot, de ezt az összeget szükség esetén emelik. A technológiát nagyobb létesítményben is kipróbálták már, például a Sóstói Stadionban. 

"A stadion átadását követően, az étterem amikor megnyitott, akkor derült ki, hogy pszeudo moles volt a stadion vizében. Több fajta fertőtlenítési rendszert kipróbáltunk, egyik sem hozott megfelelő eredményt, akkor találtunk rá erre a klór-dioxidos fertőtlenítő rendszerre, ami telepítésre került idestova öt éve"- mondta el Bárdos Péter, a Székesfehérvári Városfejlesztési Kft. műszaki vezetője.

A beüzemelés óta havonta, negyedévente vesznek mintát, azóta egyetlen fertőző gócpontot sem találtak. Plusz klór-dioxid vegyszert, fertőtlenítőt adagolnak a vízhez. Az a koncentrátum, amelyet alkalmaznak, emberi egészségre ártalmatlan.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek