6 évnél régebbi cikk

Országos fodrász- és kozmetikusverseny Székesfehérváron, az Árpád Szakképző iskolában
·Stílusverseny·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotójaOrszágos fodrász- és kozmetikusverseny Székesfehérváron, az Árpád Szakképző iskolában
·Stílusverseny·Utolsó frissítés: undefined

Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Halloween-témában rendezett Országos fodrász- és kozmetikusversenyt. Az iskola diákjai, illetve a felnőttképzésben tanulók a rendkívül kreatív, meghökkentő sminkek és hajkoronák készítésében mérhették össze tudásukat.

Tizennyolc városból, összesen több mint száznegyven versenyző érkezett Fehérvárra, hogy az Országos fodrász- és kozmetikusversenyen megcsillogtathassa tudását. A verseny témája a Halloween volt, ehhez illő sminkeket és frizurákat kellett készíteniük a résztvevőknek az Árpád Szakképző Iskolában. A mezőnyt két korcsoportba sorolták: az elsőbe a 9-12. (szakközépiskola, szakgimnázium), a másodikba a 13-14. osztályok (felnőtt - nappali, esti képzés) kerültek.

A versenykategóriák között a fodrászoknál volt Marcell vízhullám, fonással, illetve szövéssel készített alkalmi frizura, extrém konty és klasszikus férfi frizura formára való beszárítása is. A kozmetikusok pedig esküvői sminkeket és Halloween make-up-okat készítettek. A verseny során rendkívül tehetséges és ötletgazdag alkotások születtek, ezzel is bizonyítva a minőségi szakképzés fontosságát és jelentőségét Székesfehérváron.

A Halloween téma persze nem volt egyszerű feladat, az ijesztő sminkek elkészítése komoly kihívást jelentett mind a kozmetikusok, mind pedig a modellek számára.

"Erre a versenyre a gyerekek és a fiatalok már hetek óta gyakoroltak, készültek, készítették a próbasminkeket, a próbafrizurákat. A versenynap úgy zajlott, hogy volt egy úgynevezett felkészülési idő, amikor is a versenyzők a tantermekben kezdtek el dolgozni, majd egy félkész anyaggal jöttek ide és itt kellett befejezniük a zsűri előtt a munkájukat."

Szereminé Hegedűs Krisztina, tagintézmény-vezető, SZSZC Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

Az egész napos fáradtság és a kitartó munka meghozta gyümölcsét az alkotóknak, a szakmai zsűri döntése alapján ugyanis az egyes kategóriák nyertesei értékes ajándékokkal térhettek haza. 

Pár pillanatkép a versenyről:

A versenyről bővebben a Fehérvár TV készített anyagot:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek