Ha szerda, akkor Sorozatgyilkosok: beszélgetés az fmc.hu új sorozatáról Tóth Tiborral
Ha szerda, akkor Sorozatgyilkosok: beszélgetés az fmc.hu új sorozatáról Tóth Tiborral
Ha szerda, akkor Sorozatgyilkosok: beszélgetés az fmc.hu új sorozatáról Tóth Tiborral– Eddig a Konteó és a Terepszín sorozatok kapcsán ismerhettek meg az fmc.hu olvasói, februártól pedig jönnek a Sorozatgyilkosok. Miért pont ez lesz az új témád?
– A sorozatgyilkosság mint komplex (kriminalisztikai, kriminológiai és kriminálpszichológiai) feladvány mindig is foglalkoztatott, noha ezen a bűnügyi területen nem dolgoztam. Az ember önző és általánosít: feltételeztem, hogy ha engem érdekel, más is így van vele. Amúgy a sorozat elkezdése előtt végeztem egy röpke, amatőr és nem reprezentatív közvéleménykutatást a környezetemben, s az általam megkérdezettek több mint 80%-a bevallotta, hogy szívesen olvasna ilyen témájú cikkeket tőlem. Namármost: remélem, hogy ez az arány az fmc.hu olvasóira is kivetíthető és nem az én ismerőseimmel, barátaimmal van valami komoly pszichés probléma.
– Mi a fogalom pontos meghatározása, azaz mitől lesz valaki sorozatgyilkos? Két ember meggyilkolása után már kijelenthetjük, hogy az illető sorozatgyilkos?
– Nincs általánosan elfogadott, axiómaszerű definíció. Ha nekem kellene röviden megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy három vagy ennél több, más-más helyszínen és időpontban, hasonló indítékok alapján elkövetett emberölés tettesét nevezhetjük sorozatgyilkosnak (és nem tömeggyilkosnak, ahogyan azt tévesen néha nevezik). Persze erről a meghatározásról is lehetne vitatkozni, de hát a bűnüldözés nem egy egzakt tudomány, miként az elmegyógyászat sem.
– Köztudott, hogy korábban te is az igazságszolgáltatásban dolgoztál. Találkoztál valaha sorozatgyilkossal? Ha igen, milyen élmény volt?
– Most mondjam azt, hogy sajnos nem? Sorozatgyilkossal nem találkoztam, vagy ha igen, nem tudtam róla, hogy az lenne. De a viccet félretéve: amikor a kilencvenes évek közepén a Pándy-féle sorozatgyilkossági ügy kipattant Brüsszelben, volt alkalmam találkozni azokkal a belga nyomozókkal, akik az ügyben adatgyűjtést végeztek. Elég sokat beszélgettem velük, aztán később az egyikükkel Brüsszelben is összefutottam, megmutatta a nyomozás teljes iratanyagát. Óriási szakmai élmény volt, noha nem nevezném könnyed nyáresti olvasmánynak.
– A sorozatgyilkosok témája mindig is nagyon népszerű volt, a közelmúltban például a Netflix készített Mindhunter címmel sorozatot a sorozatgyilkosok profilozásáról. Szerinted miért ennyire felkapott téma ez?
– A profilozás gyakorlatilag egy nyomozás a nyomozáson belül, elképesztően izgalmas terület, ahol a pszichológiai hozzáértés legalább olyan fontos, mint a bűnüldözői rutin meg a zsaruszimatnak nevezett hatodik érzék. És nincs benne lövöldözés, ajtóberúgás, autós üldözés vagy ökölharc, hanem kizárólag intellektuális kirakósjáték (bocsánat a "játék" szóért, nem úgy értettem), vagyis azok is szívesen megnézik és elolvassák, akik a fizikai erőszaktól amúgy zsigerileg irtóznak. Persze ez magánvélemény, lehet, hogy tévedek, de ebben látom a bűnügyi profilkészítésről szóló könyvek és filmek sikerének titkát.
A Mindhunter (2017) hivatalos előzetese
– Ha már mozgókép: korábban mi is írtunk egy cikket a 10 legjobb sorozatgyilkosos filmről. Neked van kedvenced?
– A Mindhunterhez hasonlóan az ugyancsak Fincher-féle Hetedik és a Demme-féle A bárányok hallgatnak között akkor sem tudnék választani, ha az életem múlna rajta. Na jó, maximum akkor, és a Hetedikre voksolnék. Amúgy megragadom az alkalmat és megemlítem a harmadik nagy kedvencet a témából: az 1944-es Capra-féle Arzén és levendulát. Az amerikai filmgyártás egyik legnagyobb rejtélye, hogy ebből az elképesztően mulatságos sorozatgyilkosos filmből (igen, mulatságos, tessenek megnézni!) miért 1969-ben készült az utolsó remake, s hogyhogy nem jutott eszébe senkinek ötven éve, hogy ismét filmre vigye Joseph Kesselring fekete komédiáját? De bocs, egy kicsit eltértem a tárgytól. (A budapesti József Attila Színház két éve tartja műsoron az Arzén és levendulát, legközelebb március 17-én adják elő. - a szerk.)
Az Arzén és levendula (1944) hivatalos előzetese
– A sorozatgyilkosok valamiért leginkább az Egyesült Államokban tevékenykedtek, tevékenykednek. Vajon miért van ez így?
– A kérdés jogos. Egy 2005-ben az Interpol közreműködésével végzett nemzetközi felmérés szerint a huszadik század ismertté vált sorozatgyilkosainak 85%-a (!!!) az USA-ban tevékenykedett, miközben az ország lakossága a Földének nem egészen az 5%-a. Ahány szakértő, annyiféleképpen magyarázza ezt az elképesztő aránytalanságot. Van, aki az amerikai mentalitásban és nemzetkarakterológiában látja az okokat, mások a tömegtájékoztatásban és a szórakoztatóiparban eluralkodó erőszak-kultuszra verik a balhét. Olyan tanulmányt is olvastam, hogy ebben az országban a legegyszerűbb nyom nélkül felszívódni, tehát az elkövető itt bízhat a leginkább abban, hogy meg fogja úszni. Én férfiasan feltartom mindkét kezem és azt mondom: fogalmam sincs a konkrét okokról, de erről az egyről egészen biztosan nem Trump elnök tehet.
– Magyarországnak van ismert sorozatgyilkosa?
– Büszkén kihúzhatjuk magunkat: nem állunk rosszul. Néhány példa. A cinkotai rémről, vagyis Kiss Béla bádogosról talán már többen hallottak. Ő 1912 és 1915 között legalább hét (de más források szerint akár huszonegy) fiatal nőt gyilkolt meg, majd a holttesteket fémhordókba rejtette. Aztán a húszas évek tiszazugi méregkeverő asszonyait sem lehet említés nélkül hagyni, akik több száz embernek vették el az életét a légyölő papírról leáztatott arzén segítségével. És sokan emlékezhetnek Faludi Tímeára, az egyik budapesti kórház ápolónőjére, aki az ezredforduló környékén legalább hét, általa gyógyíthatatlannak tartott betegét "segítette át a szenvedés nélküli túlvilágra", ahogyan volt oly kedves ő maga megfogalmazni. Legyen akármi a magánvéleményünk az euthanáziáról, ez a gyakorlat idehaza jelenleg emberölésnek minősül, Faludi Tímea pedig sorozatgyilkosnak.
– Kikről olvashatunk majd biztosan az új sorozatban?
– Nem akarok szpojlerezni, de ha az olvasók kedvelni fogják a sorozatot (és egy online médium esetében az olvasottság halálpontosan számszerűsíthető), akkor gyakorlatilag mindenki sorra kerül, aki ebben a szakmában letett valamit a boncasztalra. Elárulok egy műhelytitkot: van egy névsorom, amelyen jelenleg 47 név szerepel, s a lista nincs lezárva.
– Van olyan tabu téma, amire még te is azt mondod, hogy na jó, ez már túlzás, és inkább be sem mutatod?
– Hát egyes sorozatgyilkosok például előszeretettel falatoztak az áldozataikból, mások pedig meglehetősen bizarr szexuális ízléssel rendelkeztek (hogy finoman fogalmazzak). Ezeket az aspektusokat egy objektív krónikás természetesen nem hallgathatja el, miként a gyermekgyilkosságokat sem, de aprólékos, jegyzőkönyvszerű részletekre azért senki ne számítson. Még így sem tudom, hogy egyik-másik történet hogyan úszhatná meg a 18-as karikát.
– Milyen szempontok alapján válogatod ki a sorozatban körüljárt gyilkosokat?
– Igyekezni fogok a "minél sokszínűbb, annál érdekesebb" alapelvnek megfelelően úgy földrajzilag, mint kronológiailag egy széles skálát átfogni. Gyakorlatilag minden földrész érintett lesz, mesélni fogok középkori és huszonegyedik századi elkövetőkről, a gender-egyenlőség jegyében lesznek köztük nők és férfiak, fiatalok és idősek, magyarok és külföldiek. Egy feltételt támasztok: a szó köznapi és kriminalisztikai értelmében egyaránt sorozatgyilkosoknak kell minősülniük.
Tóth Tibor kedvenc sorozatgyilkosos filmjének (Hetedik) előzetese
– Hogyan fognak felépülni ezek a cikkek?
– Semmi különös, nem akarom feltalálni a spanyolviaszt. Lesz bevezetés, tárgyalás és befejezés, ahogy azt hatodikban tanultuk. Igyekezni fogok tömören fogalmazni, mert tudom, hogy olykor hajlamos vagyok a lovak közé dobni a gyeplőt, úgyhogy magam elé tűztem egy ezer-ezerkétszáz szavas felső korlátot, amit csak roppant indokolt esetben fogok túllépni, úgyhogy egy-egy cikk elolvasása nem fog jelentős időt elvenni az érdeklődőktől. Hogy egyszerűbb legyen felmérni: maximum olyan hosszúak lesznek, mint ez az interjú. Ja, majd'''' elfelejtettem: minden cikkben lesz egy adatlap, amely az adott sorozatgyilkosra vonatkozó alapinformációkat fogja tartalmazni. Ha az fmc.hu papírújság lenne, ezeket szépen ki lehetne vágni és beragasztani egy albumba, de így arra kérek mindenkit, hogy ne próbálja meg!
– Milyen forrásokból dolgozol majd?
– Mint mindig, amikor forrásokat keresek, elsősorban a házikönyvtáramra támaszkodom, számos könyvem van a témáról, papíralapúak és e-könyvek egyaránt. Olyan szerencsés vagyok, hogy minden iskolában kiváló nyelvtanáraim voltak, ezért angolul és franciául is elboldogulok, márpedig a nemzetközi tény- és szakirodalom 90%-a ezen két nyelv valamelyikén jelent meg. És hát az internet, noha sokan elmondják (és én egyetértek velük): óvatosan a netes forrásokkal, mert vékony jégre tévedhet az ember. Amúgy meg nagy dokumentumfilm-fogyasztó vagyok, a bűnügyi témájúakat néha még a krimiknél is jobban kedvelem, s általában jegyzetfüzettel a kezemben nézem ezeket.
– Az első cikkben a híres Hasfelmetsző Jack gyilkosságait mutatod majd be. Ez egy valójában soha fel nem derített eset, és így elég sok lehetőség van konteók alkotására is. Van ezek közül kedvenced?
– Ha jól emlékszem, az esetet mint összeesküvés-elméletet feldolgozó írásomban, ami a Konteó 2 címet viselő könyvemben jelent meg, mintegy 15 lehetséges gyanúsítottat nevezek meg, a bűnösségük mellett szóló érvekkel együtt. Ezek közül számomra talán azok a legkedvesebb találgatások, amelyek Sir Arthur Conan Doyle-t említik, mint potenciális Hasfelmetszőt. Az őt vádlók szerint a Sherlock Holmes-féle sztorik kapcsán egyre jobban meg szerette volna ismerni egy gyilkos mentalitását, s azt, hogy mit él át egy ilyen ember tette elkövetése előtt, közben és után. Merthogy Sir Arthur világéletében azt hangoztatta, hogy jó krimit csak az tud írni, aki alaposan megismeri a bűnt, amiről ír... És akkor most gyorsan,mintegy frappáns zárásként szeretném tisztázni: a sorozatgyilkosokról szóló cikksorozatra mindez NEM igaz!
A Sorozatgyilkosok című sorozat február 7-től jelentkezik új résszel minden szerdán az fmc.hu-n.
