6 évnél régebbi cikk

Hogyan él egy fehérvári táplálkozási tanácsadó? - étrendjéről és életéről kérdeztük Supliczné Tóth Máriát
·ÉletmódMesterien·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Hogyan él egy fehérvári táplálkozási tanácsadó? - étrendjéről és életéről kérdeztük Supliczné Tóth Máriát
·ÉletmódMesterien·Utolsó frissítés: undefined

Aki egyszer is találkozott életében Supliczné Tóth Máriával, az biztosan nem felejti el többet. Pozitív, lendületes, energikus lénye azonnal nyomot hagy. Nem véletlen, hogy nap, mint nap rengetegen keresik fel tanácsért, jó szóért.

Fitoterapeuta, táplálkozástudományi szakember, a gyógynövények avatott ismerője, a Vörösmarty Rádió egészségügyi műsorának állandó szakértő vendége. Tanácsai komoly betegségekben szenvedőknek hoznak enyhülést. Eredményei mellett hitelességét erősíti már maga a megjelenése is: karcsú és fitt, mozgékony és életvidám. „A harminckilenc éves lányommal simán lépést tartottam a Bregyóban a futópályán – ismeri el huncut mosollyal. – De hát gondoljunk bele! Ha egy táplálkozástudományi szakember most megjelenne itt 90 kilósan, nem nagyon lenne hiteles. Nyilván nekem magamnak is azt kell mutatnom, amit képviselek. Persze én sem tudok kikerülni minden problémát, amit az élelmiszeripar okoz. Nem tudom magam nevelni az állatokat, amiknek a húsát elfogyasztom. Ezért inkább csak nagyon kevés húst eszem, hogy a bennük lévő antibiotikumokból, hormonokból minél kevesebb jusson a szervezetembe. Alapvetően keveset eszem. Meggyőződésem, hogy manapság az átlagember sokkal többet eszik, mint amennyire a szervezetének igénye lenne. Én nagyjából olyan 1100 kalóriát fogyasztok egy nap, ez az én fizikai és szellemi aktivitásommal tökéletesen elég, a 49-50 kilós testsúlyommal pedig teljesen jól érzem magam a bőrömben. ”

Napját általában valamilyen gyógyteával indítja, citrommal. zöld növények szárítmányaiból készít dzsúszt magának. „Nagyon figyelek, hogy sok folyadékot igyak, vizet, gyógyteákat. A levesekre is nagy hangsúlyt fektetek. Imádom a krémleveseket, növényi tejszínnel. Tejet, tejterméket már tíz éve nem fogyasztok, cukrot sem eszem évek óta, olykor eritritet használok helyette. Délelőttönként finomítatlan gabonapelyhet eszem, délután pedig a magam készítette leveseket. 5 óra körül eszem meg a másodikat, és azután már nem eszem, nem is nassolok.”

 

De hogyan kezdődött vajon ez tudatosság az életében, és honnan ered a természetes gyógymódok iránti elkötelezettsége? „Biztos, hogy gyermekkoromból is ered az indíttatás, hiszen falun születtem és nőttem föl. A növények, a kert közelsége természetes volt számomra. De a legnagyobb lökést mégis az adta számomra, amikor egy patikában kezdtem dolgozni. Viszonylag korán szültem, fél éves volt a fiam, amikor a férjemet elvitték katonának. Édesanyámhoz költöztem a kicsivel, aki otthon tudott maradni vele, hogy én pénzt kereshessek. Éppen egy patikában üresedett meg állás, hát oda mentem dolgozni. Elvégeztem az asszisztens képzőt, gyógyszerkiadói képzést, ez akkor még Sopronban volt egy nagyon kemény bentlakásos iskola. Ott komoly gyógynövény képzést kaptunk, mert a gyógyszerkönyvben nagyon sok hivatalos gyógynövény is szerepel. Attól kezdve tizenöt éven át ezzel foglalkoztam.”
Időközben azonban egyre jobban érdekelték a természetes gyógymódok, saját és gyermekei immunrendszerét is ezekkel igyekezett erősíteni inkább az évek során. „Amikor már annyira elharapózott az antibiotikumok használata, hogy azt vettem észre: már a két hetes babának is azt írtak fel, mikor piros volt a torka, akkor teljesen elment a kedvem.”

1996-ban a tatai gyógyszertári központ Fehérváron tervezte megnyitni a gyógynövény szaküzletét. Akkoriban kezdett újra divatba jönni a gyógynövények használata, melyek nagy részét patikarendszerben nem lehetett forgalmazni, a szigorú szabályozások miatt. „Megnyertem a vezetői állást, közben folyamatosan láttam az igényeket, a hiányosságokat. A további képesítéseimet már tudatosan ezekhez szabtam. A soproni képzésen a gyógyszermolekulákban, a kémiában merülhettem el. Ezúttal elmentem Szombathelyre, ahol egészségtan tanár szakot végeztem el négy év alatt. Tanultam életmódról, pszichológiáról, szociológiáról. Majd részt vettem a Semmelweis Egyetemen egy két éves táplálkozástudományi mesterképzésen. Akkoriban felismerhető volt már egy laikus ember számára is, hogy a táplálkozás micsoda felelősséggel bír az egészség szempontjából, hogy mennyire felelőssé tehető sok betegségért.”

Jelenleg Mária a saját gyógynövényszaküzletét irányítja a Királykút Lakónegyedben. A boltban már időpontra iratkoznak fel az emberek, hogy beszélgethessenek vele egy kicsit, meghallgassák tanácsait.  „Szokták kérdezni, hogy ilyen még létezik, hogy mindezt ingyen és bérmentve csinálom? Őszintén szólva, léteznek mindenféle díjak a szakemberek egészségügyben végzett munkásságáért, de én ilyenekre nem számítok. Nem tudok elképzelni annál nagyobb díjat, mint a saját szememmel látni, hogy az emberek szembeszállnak a betegségükkel és jobban érzik magukat! Naponta tizennégy órát dolgozom, ahogy belépek az üzletbe, tér és idő megszűnik számomra. Éjszaka tanulok. Gondozom, fürdetem a 97 éves édesanyámat, vigyázok az unokáimra. ” A töltődést ehhez az igen aktív életmódhoz pedig éppen ők jelentik Mária számára, a szerettei. „A két unokámtól végtelen szeretetet kapok. A családom az én biztos hátterem. Tizenöt éves voltam, a férjem pedig tizennyolc, amikor egymásra találtunk, több mint negyven éve. Minden egyes velük töltött pillanatból töltődöm. És abból is, amikor az emberek csillogó szemmel mennek haza tőlem, és látom rajtuk, hogy most már maguk is elhiszik, hogy képesek meggyógyulni."

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek