6 évnél régebbi cikk

Bármelyik fehérvári iskola tarthatja a tornaórákat a Cutlerben
Bármelyik fehérvári iskola tarthatja a tornaórákat a Cutlerben

Már hat székesfehérvári iskola tartja tornaóráit a Cutlerben. Az edzőterem nyitott az együttműködésre további iskolákkal is, ezek számának csak a befogadóképességük és időbeosztásuk szabhat határt.

2015 novemberében kigyulladt és leégett a Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola tornatermének tetőszerkezete. Néhány nappal később a Cutler Fehérvár felajánlotta, hogy a felújítás idejére szívesen vendégül látja az iskolát, és a tornatanárok az edzőteremben megtarthatják a testnevelésórákat. Idővel a gyerekek és a tanárok annyira megkedvelték a Cutlert, hogy a tornaterem helyreállításának ellenére is folytatták az együttműködést, és a mai napig a tornaórák egy részét itt tartják meg. A Cutler Fehérvár szakmai vezetője elmondta, hogy azóta további öt székesfehérvári iskolával kötöttek hasonló megállapodást, így már összesen hat iskola bonyolítja náluk a testnevelést.

– Ha a társadalom egészére gondolunk, akkor azon fog múlni mindenkinek a jövője, hogy milyen egészséges lesz majd a következő nemzedék – mondta Pletser Ádám. A szakmai vezető szerint nyitottak az együttműködésre további oktatási intézményekkel is, csak a Cutler Fehérvár időbeosztása és befogadóképessége szabhat határt az együttműködések számának. 

– Az egyik legjobb időszak az általános iskola vége, középiskola eleje arra, hogy a gyerekekkel igazán megszerettessük a sportot – folytatta Pletser Ádám. – Amit mi végzünk itt, az egy tökéletesen jó sport lehet azoknak, akik nem akarnak feltétlenül élsportolók lenni, de mégis biztonságos körülmények között szeretnének jó minőségű fizikai munkát végezni.

A Cultler Fehérvár az iskolákkal kötött megállapodások értelmében a testnevelésórákhoz az infrastruktúrát biztosítja, de a gyerekek felügyeletéről, a gyakorlatok helyes elvégzéséről az oktatási intézményeknek kell gondoskodniuk.

A mindennapos testnevelés bevezetéséről a köznevelési törvény részeként döntött a parlament 2011 karácsonya előtt néhány nappal. A jogszabály 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba. Bár a mindennapi testnevelés egy sikeres kezdeményezés, néha azért gondot okoz a gyerekek sportoltatása az iskoláknak.

– Nehéz lelogisztikázni, hogy minden osztály minden óráját az intézmény falain belül tudja megtartani, ezért is hálás az önkormányzat a Cutler Gymnek – mondta el Mészáros Attila, ifjúsági ügyekért felelős alpolgármester.

A pénteki sajtótájékoztatóról a Fehérvár Televízió hosszabb beszámolót is készített:

A Cutler Fehérvár az fmc.hu együttműködő partnere. Az edzőterem minden pénteken videós összeállítással jelentkezik. A Heti Fitt című rovatban a testmozgás és a helyes táplálkozás fontosságára hívják fel a figyelmet szakembereik segítségével.

Borítókép: fmc.hu
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek