Közel egy kilós lócitromok potyogtak az égbőlKözel egy kilós lócitromok potyogtak az égből
Persze, aki figyel arra, hogy e cikk a „Biokertészet” égisze alatt jelenik meg, és jártas kertészeti kérdésekben, az e rövid bevezető után nem egy négylábú állat végtermékére gondol a „lócitrom” elnevezés alatt, hanem a gigantikus gyümölcsöt termő oszázsnarancsfára.
Ez az elnevezés (oszázsnarancs) az észak-amerikai Oklahomában élő oszidzs nép francia nevéből fakad. Ezek az indiánok a növény fáját íjak, hajóorrok és különböző eszközök faragására használták. Manapság a faiparban szerszámfaként hasznosítják, illetve vasúti talpfát és kerítéslécet készítenek belőle.
Jó tűzifának is. A szárított fájának a legmagasabb a fűtőértéke az Észak-Amerikában gyakori fajok között. Nyílt tűzrakó helyeken viszont nem szabad égetni, mert gyakran szikrázik.
„Festőnövény”: már az indiánok is kivonták fájából a sárga festékanyagot. Régen pamutot és gyapjút színeztek vele. Anilinfesték helyett is használható. A gyógyításban is előkerült a komancsoknál: szembetegségekre alkalmazták a gyökér / víz szembe hintését. Bolíviában a fogfájást enyhítették a növény levelével, a kérget pedig méhvérzéskor vették elő.
Az eperfélék (Moraceae) családjába tartozó, zárvatermő, kétszikű növényt narancsepernek (Maclura pomifera) is nevezik, mert messziről úgy tűnik, mintha narancs teremne a fán. A Maclura nemzetség egyik faja. (William Maclure skót származású amerikai geológus ihlette az elnevezést.) Észak-Amerikában őshonos. Főként a Mississippi völgyében, illetve attól keletre és északabbra ültetik. Európába a 19. század első felében hozták be.
Hazánkban nem igazán terjedt el, Dél-Európában viszont kivadult és meghonosodott. Az elhagyatott kerteket és a romokat rögtön a birtokába tudja venni. Az enyhe éghajlatot kedveli és a fagyra érzékeny fiatal korában.
Magyarországon néhány parkban találkozhatunk vele. Ott, ahol bőszen hull ebben az időszakban a földre, és a fejünkre, ha nem vigyázunk. A fák alatt nem ajánlatos sokáig tartózkodni, mert könnyedén a baleseti sebészeten köthetünk ki – főleg, ha kisgyermekünket találja el a lócitrom. (Vannak, akik majomagynak, vadnarancsnak hívják a termést.)
A fát messziről is könnyű felismerni: terebélyes, szabálytalan alakú a koronája, sűrűsége nem egyenletes. A fiatal növények egyenes törzzsel állnak, az idősebbek csavarodottak. A kérge sárgás-narancsbarnás, rostosan leváló, barázdás. Az ágain nagyjából három centiméteres tövisek meredeznek.
Mutatós virágai, termése és lombozata miatt kedvelt dísznövény, sorfának is ültethető vagy mezőket védő szélfogó erdősávokba. 2011-ben úgy tartották, hogy a Margit-sziget legidősebb fája egy narancseperfa, ami akkor 210 éves volt. – Én nemrég Kecskeméten találkoztam életem első lócitromával. Az egyik parkban egymás mellett sorakoztak a fák, s úgy hullottak a gyümölcsök, mint mikor megrázunk ősszel egy szilvafát.
A narancseper először zöld, majd sárga, narancs színű lesz. Hazánkban nem érik be teljesen, mindig kicsit „éretlen” marad. Nem mérgező, de élvezhetetlen az íze, ezért emberi fogyasztásra alkalmatlan. A gyümölcs izofalonjai gyomorirritációt okozhatnak.
Ha kettévágjuk – ahogyan én is tettem -, akkor tejszerű nedvet és apró magvakat találunk a belsejében. A tejnedv megszáradva feketére színezi a gyümölcsöt.
Állítólag az utolsó állat, amely megette, a mammut volt (hogy honnan gondolják ezt a tudósok, az számomra rejtély, de ez áll a hivatalos forrásokban), úgyhogy az állatainkat se akarjuk megetetni vele. Bár néhány faj feltöri a termést a magokért, például a keleti szürkemókus, és – a szakirodalom szerint - a lovak is megeszik, ha eléjük kerül. Japánban selyemhernyók etetésére is használják.
