Fair9 °C
2020. február 21. péntek Eleonóra
Menü

Tavasszal tér vissza a képernyőre a Vízipók-csodapók

Tavasszal tér vissza a képernyőre a Vízipók-csodapók
Tavasszal viszontláthatjuk kedvenc mesefiguráinkat (Fotó: lokal.hu)

Egy alapos restaurálásnak köszönhetően a mai fiatalok is megismerkedhetnek a kedves kis Vízipók-csodapókkal. A szakemberek a rajzfilm felújítása során több mint száztizenkettő képkockát varázsoltak újjá, így tökéletes minőségben kerül a mozikba minden idők egyik legsikeresebb magyar meséje. Az újjávarázsolt Vízipók-csodapókot tavasszal mutatják be.

A felesleges és rettentően bosszantó rebootok és remake-ek korában azért hébe-hóba akad olyan alkotás is, amely bőven megéri a pénzét és a belefektetett energiát. Ott van például Süsü, a sárkány, akiről szintén idén jelentették be, hogy megújul, így hamarosan a mai lurkók is megismerkedhetnek a híres egyfejű tűzokádóval.

Most egy újabb magyar legendát kaptak le a polcról, a Vízipók-csodapókot, amely szintén sokunk gyerekkorát határozta meg mind bölcsességeivel, mind pedig kedves történeteivel és karaktereivel.

A Vízipók-csodapók karaktere 1975-ben látott napvilágot - addig csak a tudósok és a kutatók tudtak létezéséről -, főszereplői a Vízipók (akinek a szárazföldi pókoktól eltérően a vízalatti Kristálypalota az otthona) és a Keresztespók. Legjobb barátaik az algaszedő vízicsigák, Katica, kis hangyák, méhecske, háton úszó poloska, Nünüke és az ormányosbogár. Kalandjaik során még találkoznak Csibor bácsival, Rák apóval, kecskebékával, hőscincérrel, tegzesekkel és rovarvilág egyéb lakóival.

A Vízipók-csodapókból összesen három évad készült, az első (katt, és nézheted is) 1976-ban, a második 1980-ban, a harmadik pedig 1985-ben, így összesen harminckilenc epizódon keresztül követhettük nyomon kedvenc kis figuránk történeteit. A sikeres rajzfilm aztán 1983-ban egy egész estés mozit is kapott, amely a sorozat első két etapjának epizódjaiból készült, és összekötő jelenetekkel egészítettek ki azokat.

Na, már most az a helyet, hogy ezt az 1983-as változatot úgy ahogy van modernizálták, és minden képkockáját felújították.

"A felújítás évek óta napirenden volt, mert sok kedvező visszajelzést kaptunk az akkori gyermek, most már felnőtt nézőktől. Ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is népszerű volt a film. A kép és a hang restaurálása, felújítása mintegy nyolc hónapot vett igénybe. A felújított változat az eredetivel azonos tartalmú, nem kellett új rajzokat gyártani" - nyilatkozta a Borsnak Vécsy Veronika a felújított változatot gyártó Kecskemétfilm Kft. gyártásvezetője, majd hozzátette a beszkennelt több mint száztizenkét képkockát kézzel retusálták, ami rengeteg időt emésztett fel. 

"A restaurálást a képi anyag fényelése követte, mivel a restaurálás utáni vetítésen egy színtelen, kifakult filmet láttunk. A jelenetről jelenetre történő fényeléshez, színkorrekcióhoz a megmaradt eredeti színes celluloidrajzokat és háttereket használták fel segítségként. Ezt követte a hang restaurálása, a sérült zenei anyagok javítása, majd a keverés. Végül a digitális kópiák gyártásával fejeződött be a felújítás, restaurálás" - zárta Vécsy Veronika.

A 2018. decemberi információk (MTI) alapján nem is kell olyan sokat várnunk, hogy viszontláthassuk kedvenc víziállatkánkat, ugyanis az akkori közlemény szerint a felújított mozi bemutatója március 22-én, a víz világnapján lesz. Igen ám, de a Mafab (Magyar Filmadatbázis) és a Mozinet YouTube oldalán viszont már április 18-ára hirdetik a premier dátumát. Egy biztos: a Vízipók-csodapók tavasszal érkezik, és bármely időpontban is vetítik, mi már alig várjuk!

(Forrás: Wikipedia, Bors)

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • A gyerekek egyharmada nem reggelizik - derül ki egy kutatásból
    A gyerekek egyharmada nem reggelizik - derül ki egy kutatásból
  • Új, közvetlen áruforgalmi légijárat indul Szöul és Budapest között
    Új, közvetlen áruforgalmi légijárat indul Szöul és Budapest között
  • Továbbra sincs  megállapodás az Unió új költségvetéséről
    Továbbra sincs megállapodás az Unió új költségvetéséről
  • BKV: elvi megállapodás a 10 százalékos átlagos béremelésről
    BKV: elvi megállapodás a 10 százalékos átlagos béremelésről
  • Új lakóval gyarapodott a Szegedi Vadaspark
    Új lakóval gyarapodott a Szegedi Vadaspark
  • Novellaíró pályázatot hirdetetett a Fekete Sas és a Vörösmarty Társaság
    Novellaíró pályázatot hirdetetett a Fekete Sas és a Vörösmarty Társaság
  • Február 28-a a Kalevala és a finn kultúra napja
    Február 28-a a Kalevala és a finn kultúra napja
  • Óperenciás mesemondó versenyre várják a jelentkezéseket
    Óperenciás mesemondó versenyre várják a jelentkezéseket

Eseménynaptár

  • Farsangi mulatság az Arany Jánosban - a Vasvári Pál Gimnázium diákjai adtak műsort
    Farsangi mulatság az Arany Jánosban - a Vasvári Pál Gimnázium diákjai adtak műsort
  • Fülöp Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóra emlékeznek a Városházán
    Fülöp Gyula nyugalmazott múzeumigazgatóra emlékeznek a Városházán
  • Veszélyes készítményt reklámoznak az interneten szív- és érrendszeri betegségek kezelésére
    Veszélyes készítményt reklámoznak az interneten szív- és érrendszeri betegségek kezelésére
  • A feltételes szabadlábra helyezésről is lesz kérdés a nemzeti konzultációban
    A feltételes szabadlábra helyezésről is lesz kérdés a nemzeti konzultációban