Tizenkét év után véget ért az Agymenők, de így van ez jól
Tizenkét év után véget ért az Agymenők, de így van ez jól
Tizenkét év után véget ért az Agymenők, de így van ez jólMi az a sitcom?
A Wikipedia meghatározása szerint a helyzetkomédia vagy szituációs komédia (angol rövidítéssel: sitcom, magyarosan: szitkom) a televíziós vígjátékok egy alfaja, melyben a szereplők és helyszínek mindig ugyanazok, a komikum forrása ezeknek az ismert szereplőknek és helyszíneknek szokatlan, érdekes helyzetekbe való helyezése.
Nem lett minden idők legnézettebbje, a legnépszerűbb sem, sőt, olyan sorozat is volt (van is), ami régebb óta fut a tévében, de valamit mégis nagyon tudott a The Big Bang Theory. A csütörtök hajnalban tucatnyi évad után véget ért sitcom ennek ellenére elképesztően népszerű volt világszerte, csak olyan magasságokban lehet emlegetni, mint a Jóbarátokat (Friends), ami mindig is egy hivatkozási pont volt a magyarul Agymenők néven futó széria esetében.
Ami valljuk be, pocsék névválasztás, nem először a magyar filmcímadás történetében. Az Agymenők nagyjából úgy hangzik, mint amit két gimnazista jóbarát magyarórán talált ki, amíg a napi felelés zajlott. Értjük, hogy arra próbált utalni a címmel a szakember, hogy itt okos emberekről szóló szellemeskedés következik, de hát azért még egy pár ötlet csak elfért volna abban a Word-dokumentumban, ahonnan végül ezt kiválasztották. De nemcsak ezzel sikerült itthon silányítani az amúgy kiváló sorozatot.
Agymenők vagy The Big Bang Theory?
Magyarországon valamiért hagyománya van a minden filmet szinkronizálásnak. Egyszerűen az átlagmagyar annyira el van szokva attól, hogy más nyelven is beszélnek hozzá a tévében vagy az interneten, hogy ha nem magyarul szólal meg egy film szereplője, már kétségbeesetten tárcsázza is a szolgáltató számát, vagy nyom rá automatikusan a számítógépén a törlésre. Pedig a The Big Bang Theory éppen az a széria, amit nem lett volna szabad szinkronizálni. Ennek több oka is van.
A legfontosabb talán az, hogy a magyar szinkron egyszerűen kiheréli a karaktereket. A főszereplőből pusztán az eredeti karakterhez egyáltalán nem passzoló szinkronhang kiválasztásával sikerült egy nyegle idiótát csinálni, miközben a Sheldon Coopert alakító Jim Parsons eredeti hangja sokkal inkább egy megfontolt, alapos kockát formál a fizikusból. De ugyanígy nem élnek meg szinkronnal a nyelvi különbségekből fakadó poénok: többször előfordul, hogy Raj indiai angol akcentusán poénkodik Howard, amit egészen egyszerűen sehogy sem lehet visszaadni magyarul. Szóval aki teheti, legalább egyszer adjon egy esélyt az Agymenőknek eredeti nyelven is.
Erről szól(t)
A történet egyébként nem bonyolult és már láttuk is, csak kicsit másképp, máshol. Ha valamihez kellene hasonlítani, akkor megint csak a Jóbarátok jut eszünkbe, amit nyakon öntöttek egy jó adag olyan fogyasztható kockasággal, mint mondjuk az IT Crowd (magyarul Kockafejek). Csak a főszereplők itt nem IT-sok, hanem két fizikus és egy wannabe színésznő, aki a karrierje beindulásáig a sarki kávézóban pincérnősködik. Hozzájuk csapódnak a barátok és kollégák, a fő konfliktus pedig, hogy a kínai kaja-szerepjáték-szuperhősös filmek-tudományos felfedezések négyszögbe beszorult srácok hogyan tudnak megbirkózni a váratlanul világukba szabaduló valósággal.
A helyszín a csodás Kalifornia, amiből persze egy fél pálmafát sem látunk a tizenkét évad alatt, nemhogy bikinis lányokat, a The Big Bang Theory ugyanis egy igazi többkamerás, élő közönség előtt rögzített, zömmel egy (két) nappaliban játszódó, epizódonként húszperces vígjáték. Az egyik főszereplő, a Sheldon feleségét, Amyt alakító Mayim Bialik az utolsó rész rögzítése után töltött fel a YouTube-ra egy videót, amiben bemutatta a forgatási helyszínt:
Miért lett vége?
Röviden: mert már nem volt jó. Hosszabban: az alaptörténetben rejlő koncepció eleve hibás volt, de legalábbis nem alkalmas egy olyan hosszútávú epizódfolyamra, mint ami végül kerekedett az Agymenőkből. A négy jóbarát (Sheldon, Leonard, Howard és Raj) ütközése a valósággal tényleg rendkívül sok mulatságos helyzetet eredményezett, de ezeknek a jó részét az első négy évadban ellőtték a készítők, és valahol a hatodik, hetedik évadtól szép lassan elkezdett átcsúszni a cselekmény a szigorúan vett magánélet irányába. Azaz itt is jöttek apránként a csajozós-pasizós sikerek és csalódások, később házasság(ok), még később pedig gyerekvállalás és az ebből fakadó komoly és komolytalan helyzetek. Csakhogy ennek a sorozatnak messze nem ez volt a lényege.
Itt mindenkit az érdekelt volna, hogy milyen egyéb rigolyái vannak még Sheldonnak, Raj és Stewart milyen szerencsétlen helyzetekbe csúszik még bele és hogy Penny ehhez képest hogyan tud alkalmazkodni a srácok világához. Valahol a nyolcadik évad környékén végképp lehetett érezni, hogy ez a hajó elment, a The Big Bang Theory végérvényesen megváltozott, Sheldonnak már nem lesz több olyan menet közben kiderülő mulatságos szokása, mint amilyen a "Warm kitty, soft kitty" énekeltetése volt betegsége esetén, vagy a Bazinga! bemondása, ha éppen átvert valakit. De nem születnek pólók a továbbiakban a Pennys kopogáshoz, vagy a Schrödinger macskájához hasonló témákban sem - egész egyszerűen azért, mert elfogytak az ilyen típusú poénok.
Menni kellett előre, a nézettség még így is szuper volt (átlag 12-14 millió embert ültett képernyő elé az utolsó évad minden része, a finálé pedig 18 millió felett teljesített), a pénz pedig nyilván dőlt. Az első, aki ezt az egyre inkább középszerű mókuskereket megunta az az ember volt, akitől ezt a leginkább várni lehetett. Az egész sorozat lelke, vagyis a főfőszereplő.
Sheldon Cooper, vagyis Jim Parsons
A kockák kockájának számító Sheldon Coopert Jim Parsons alakította 279 részen keresztül. A karakter olyannyira sikeres volt, hogy saját előzményszériát is kapott: a Young Sheldon (Az ifjú Sheldon) második évadánál jár, de még biztosan lesz ezen felül legalább kettő. Egyébként az eredeti sorozatban nyújtott alakításért Parsons 2011-ben Golden Globe-ot is kapott. Teljesen nyilvánvaló volt tehát, hogy nagyjából bárki pótolható a sorozatban, kivéve őt. És neki lett először elege az évadok óta tartó langyos vízből.
Jim Parsons diplomatikusan úgy fogalmazott, hogy most érezte először úgy, hogy nem szeretné megújítani a szerződését, a kezdetekhez képest ő is és a szereplő is rengeteget változott, vagyis nem múlt el nyomtalanul ez a tizenkét év. Nyilván nagyon komoly győzködés ment a háttérben, a hírek szerint rajta kívül senki nem szerette volna befejezni, de miért is akarták volna? Parsons ezzel egyébként évi 26,5 millió dollárt dobott ki az ablakon, de a többi fontos szereplő is bőven 20 millió felett kaszált az utolsó szezonokért.
Amúgy nagyon sokan és nagyon sokat köszönhetnek Sheldonnak. Például ott van a tudományos élet, úgy nagyjából egészben. Ennyire még soha nem volt a mainstream része például a már említett Schrödinger macskája elmélet, feltehetően jó páran a sorozatból ismerték meg egyáltalán Stephen Hawking nevét, de az is valószínű, hogy egy átlag amerikainak halvány fogalma sem volt a The Big Bang Theory előtt arról, hogy mi az a Nagy Hadronütköztető és hol is található. A sort ha nem is a végtelenségig, de azért még egy darabig lehetne folytatni például a Star Trek világával, vagy éppen a Star Wars filmekkel.
Na és akkor innen spoiler: mi történt a fináléban?
Tényleg spoilerezni fogunk, leírjuk, hogy miről szólt az utolsó rész. Ha még nem láttad, ne olvass tovább.
Innen már tényleg ne.
Utolsó figyelmeztetés.
Az utolsó, dupla epizódban sok fontos dologra választ kapunk, de még többre nem. A befejezés egyértelmű: az Agymenők szereplőinek élete ugyanúgy folytatódik tovább, ahogy eddig megismerhettük őket, csak innentől már nem látjuk a történetet minden csütörtök éjszaka. A záró epizódokból kiderül, hogy Penny terhes, viszont most sem tudjuk meg, hogy mi az eredeti családneve. Sheldon és Amy megkapják a Nobel-díjat, és az egész társaság elkíséri őket az átadóra. Amy köszönőbeszédében arra hívja fel a figyelmet, hogy a lányok is bátran legyenek tudósok, Sheldon viszont a 90 percesre tervezett monológ helyett inkább a barátságról és a barátairól beszél. Figyelem, könnyfakasztó másodpercek! Az utolsó képen a jól ismert főcímdalt halljuk még egyszer, miközben az unásig ismert nappaliban kínait eszik a csapat. Aztán vége.
Köszi az elmúlt 12 évért, jó volt veletek, de így kellett ennek lennie!
