Clear sky13 °C
2021. május 8. szombat Mihály
Menü
Házhozszállítás

Mire figyeljenek az autósok iskolakezdéskor?

Mire figyeljenek az autósok iskolakezdéskor?
Nyári szünet után még figyelmetlenebbek lehetnek a gyerekek (Fotó: Kiss László)

Szeptemberben gyerekek ezrei lepik el az utcákat, a vonulások közepette pedig sokan meggondolatlanul manővereznek a járdán. Hogy ne legyen tragédia a vége, az autósoknak is óvatosabban kell vezetniük ebben az időszakban. Mutatunk néhány tippet, amit jó ha észben tartotok.

Az augusztus 20-i tűzijáték után a legtöbben lélekben már megkezdik a búcsúzkodást a nyártól, majd a fájdalmas elválás után már a szeptemberi iskolakezdés körül forognak a gondolataik: tanszerek, könyvek, táskák, sportfelszerelések, a fuvarozási rendszer felállítása, amely néha igencsak megkavarhatja a mindennapokat, és még napestig sorolhatnám, ugyanis milliónyi tennivaló van, amit a sulival kapcsolatban át kell rágni.

Többek között az is, hogy a nebulók ne ugráljanak meggondolatlanul az úttesten. Mert hát valljuk be, a figyelmeztetések ellenére is sokszor megteszik, főleg az első napokban, ugyanis a barátok viszontlátása és rengeteg más sulis ügy tölti ki gondolataikat. Ilyenkor jönnek képbe az autósok, akik ha megfelelő körültekintéssel közlekednek ebben az időszakban, akkor számtalan kellemetlenségtől megkímélhetik embertársaikat.

De pontosan mire is figyeljenek a sofőrök?

Hát az első, és talán legfontosabb az, hogy óvodák és iskolák környékén mindig nagyobb gondot fordítsatok, nem csak a megfelelő sebesség betartására, de arra is, hogy mindenre fel legyetek készülve: előfordulhat, hogy a lurkók indokolatlanul lépnek le az útra, vagy éppen takarásból lépnek elő a járgányok mögül, esetleg az út felőli oldalon szállnak ki az őket éppen iskolába fuvarozó szülő kocsijából anélkül, hogy körülnéznének. Tehát van baj bőven.

Persze ne csak az oktatási intézmények környékén számítsatok a váratlanra: mindig kísérjétek figyelemmel a közeletekben mozgó gyerekeket, ugyanis gyakori, hogy a még a nyári szünettől felpörgött, az első tanítási napoktól bezsongott fiatalok úgy szaladnak át az úttesten - sokszor a tilos jelzés ellenére -, hogy nem mérik fel megfelelően környezetüket, ezért ha zebrához közelítetek, még ha zöld jelzésetek is van, mindenképpen lassítsatok le.

Tudom, tudom, ezek az óvintézkedések lassíthatják a közlekedést, ám pici odafigyeléssel tragédiákat előzhetünk meg.

És mire figyeljenek a szülők?

Hát ez már érdekesebb kérdés, ugyanis azon túl, hogy rendszeresen átrágják a lelkes fiatallal az alapvető közlekedési szabályokat, nem sok mindent tehetnek, ugyanis nem ülhetnek nulla-huszonnégyben a gyerek nyakán. Így nem marad más hátra, mint a szájbarágás, na, meg adott esetben láthatósági mellény, amely - főleg a téli időszakban, amikor korábban sötétedik - kitűnő társ lehet a balesetmentes hazautakon.

(Forrás: aegondirekt.hu)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

  • Erdélyben is megjelent a madárinfluenza
    Erdélyben is megjelent a madárinfluenza
  • Hogyan termesszünk batátát?
    Hogyan termesszünk batátát?
  • Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért
    Összefogás indult Európa színházi újjászületéséért
  • Mától már hatféle vakcinával oltanak itthon
    Mától már hatféle vakcinával oltanak itthon

A hét sztorija

  • Az uniós vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
    Az uniós vakcinabeszerzés gyorsítását sürgeti a miniszterelnök
  • A képek után hangot is közzétett a NASA a Mars-misszióról
    A képek után hangot is közzétett a NASA a Mars-misszióról
  • Ma tartják a Balaton körüli kerékpáros túrát
    Ma tartják a Balaton körüli kerékpáros túrát
  • Hatásos a a Janssen vakcinája
    Hatásos a a Janssen vakcinája
  • Június 20-ig jelentkezhetnek Deák Dénes ösztöndíjra
    Június 20-ig jelentkezhetnek Deák Dénes ösztöndíjra
  • Már jelentkezhetnek a diákok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára
    Már jelentkezhetnek a diákok a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára
  • Rajzpályázatot hirdet az Aranybulla Könyvtár
    Rajzpályázatot hirdet az Aranybulla Könyvtár
  • Meghosszabbították a Szent László nyomában-pályázat határidejét
    Meghosszabbították a Szent László nyomában-pályázat határidejét

Eseménynaptár

  • Itthon 43 százalékos az átoltottság
    Itthon 43 százalékos az átoltottság
  • 101 koronavírusos beteg halt meg
    101 koronavírusos beteg halt meg
  • Egy speciális fertőtlenítőszekrényt biztosít a Honvédkórháznak egy cég
    Egy speciális fertőtlenítőszekrényt biztosít a Honvédkórháznak egy cég
  • Ismét látogatható az Országház, az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlési Múzeum
    Ismét látogatható az Országház, az Országgyűlési Könyvtár és az Országgyűlési Múzeum