4 évnél régebbi cikk

51 ezer tonnányi ok miatt jöhetnek az egységes mobiltöltők
Fehérvár Médiacentrum fotója
pixabay.com
51 ezer tonnányi ok miatt jöhetnek az egységes mobiltöltők

Az Európai Parlamentben majd egy évtizede téma a mobiltöltők egységesítése, most határozott döntés született egy szabvány bevezetéséről. Az ok 51 ezer tonnában mérhető.

Legyen kötelező, egységes mobiltöltő az Európai Unióban vagy ne legyen? A kérdés már lassan tíz éve húzódik az EP berkein belül, most azonban úgy tűnik, pont kerülhet a történek végére. A néhány nappal korábbi voksolás jelzésértékű végeredményt hozott: az Európai Parlament 582 igen és mindössze 40 nem szavazattal döntött az egységesített mobiltöltők használatáról az Unión belül.

A kérdés rendezésére tett korábbi próbálkozások kevés sikert hoztak, 2014-ben ugyan kijött egy irányelv, ám ezt akkor nem követte jogi szabályozás, a gyártókat így nem kötelezte semmi az egységesítésre. Az Apple ugyan tett ígéretet arra, hogy megvizsgálja a microUSB szabványra történő átállást, de az ígéretet nem követték tettek, a cég később már arról beszélt, hogy az egységesítés ötletét nem támogatják, mert az az innováció feladását jelentené.

Most azonban jelzésértékű döntés született, ráadásul elég záros határidővel, az EP szerint az egységes töltők kialakításáról szóló szabályozási keretet idén júliusig kell kidolgozni, és a végrehajtása sem késlekedhet tovább a bizottság korábbi tájékoztatása szerint. A döntő szó ugyanakkor szinte biztosan a tagországok kezében lesz, hogy felvállalják-e határaikon belül az egységesítést. Az EP nem határozta meg, mely töltő típust javasolja, ugyanakkor a jelenkori trendek alapján szinte biztos, hogy az USB-C lenne a befutó.

És hogy miért is merült fel egyáltalán a mobiltelefonok töltőjének egységesítése? A téma bagatellnek tűnhet az egyéb világpolitikai és gazdasági kérdések mellett, ugyanakkor érdemes tudni, hogy tanulmányok szerint az egységes töltők bevezetésével 51 ezer tonnányi elektronikai hulladékkal kevesebb szennyezné bolygónkat.

Ez pedig már jelentős érv.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek