Fair13 °C
2021. május 16. vasárnap Botond, Mózes
Menü

Koronavírus: hétfőtől leáll a Hankook rácalmási gyára

A Hankook Tire hétfőtől felfüggeszti a termelést rácalmási gyárában - közölte a Hankook Tire Magyarország Kft.

Tájékoztatásuk szerint a március 30. és április 7. közötti leállást az európai és magyarországi koronavírus helyzet, valamint az európai autógyárak többségének bezárása indokolja. A közleményben idézték Sanghon Lee-t, a Hankook Tire Europe elnökét, aki hangsúlyozta, hogy számukra az alkalmazottak egészsége és biztonsága kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesznek, ami ebben az időszakban egészségük védelme érdekében szükséges, írja az MTI.

A Hankook közölte: a kormányzati intézkedések és szabályozások figyelembevételével a vállalat már számos óvintézkedést hozott annak érdekében, hogy védőeszközök biztosításával és folyamatos fertőtlenítéssel megakadályozza a vírus terjedését alkalmazottai körében. A cég folyamatosan figyeli a nemzetközi és a hazai helyzetet és a fejlemények függvényében további intézkedéseket hozhat alkalmazottai védelme érdekében.

A Hankook a Dunaújváros melletti Rácalmáson építette fel európai gyárát, több ütemben összesen 885 millió euróból. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését, jelenlegi éves gyártókapacitása 19 millió gumiabroncs. A cég jelenleg már több mint 3300 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A Hankook a 7. legnagyobb abroncsgyártó a világon, 180 országban értékesíti a termékeit és 22 ezer embert foglalkoztat világszerte.

A Hankook Tire Magyarország Kft. 2018-ban mintegy 215 milliárd forint nettó árbevétel mellett 50 milliárd forintnyi adózott eredmény realizált.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Hamarosan újra megnyithatja kapuit a filmbarátok előtt a Barátság mozi
    Hamarosan újra megnyithatja kapuit a filmbarátok előtt a Barátság mozi
  • Megkezdődött a szezon a székesfehérvári Csónakázó-tónál
    Megkezdődött a szezon a székesfehérvári Csónakázó-tónál
  • Székesfehérvárt is érinti a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal
    Székesfehérvárt is érinti a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal
  • Május 20-ig rendelkezhetünk adónk 1+1 százalékáról
    Május 20-ig rendelkezhetünk adónk 1+1 százalékáról
  • Egy több mint száz éves gramofonnal gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjtemény
    Egy több mint száz éves gramofonnal gazdagodott a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum gyűjtemény
  • Lendületet adhat a kiskereskedelemnek a pünkösd
    Lendületet adhat a kiskereskedelemnek a pünkösd
  • Leszállt a Marsra a kínai űrszonda
    Leszállt a Marsra a kínai űrszonda
  • Sofőröket és gyalogosokat is megbüntettek a Zebra terv elnevezésű ellenőrzésen
    Sofőröket és gyalogosokat is megbüntettek a Zebra terv elnevezésű ellenőrzésen
  • Mától már Csehországba is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok
    Mától már Csehországba is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok
  • Ma ér véget Szlovákiában a rendkívüli helyzet
    Ma ér véget Szlovákiában a rendkívüli helyzet
  • Már letölthető a védőoltást igazoló ingyenes mobilalkalmazás
    Már letölthető a védőoltást igazoló ingyenes mobilalkalmazás
  • Interaktív kampányt indít a vasúti átjárók biztonságosabbá tételére a MÁV
    Interaktív kampányt indít a vasúti átjárók biztonságosabbá tételére a MÁV
  • Vezető helyen áll az unióban az ország az átoltottság tekintetében
    Vezető helyen áll az unióban az ország az átoltottság tekintetében