Partly cloudy14 °C
2020. október 31. szombat Farkas
Menü

Ava kritika: újabb tucatbérgyilkosos történet, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

Ava kritika: újabb tucatbérgyilkosos történet, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket
Jessica Chastain legalább Ava bőrébe bújva is jól néz ki (Fotó: mafab.hu)

Július 2-át minden filmrajongó bevéste a kalendáriumába, ugyanis ez volt az a nap, amikor ismételten beszabadulhattak a moziba, hogy kukoricát szorongatva vessék rá magukat bármire, ami a műsorújságban szerepel. Persze a régiek mellett azért újdonság is akadt: a héten debütált a világsztárokat felvonultató Ava is, amely sokadik bérgyilkos történetét meséli el. Nézzük, hogyan teljesített nálunk az Ava! (Spoilermentes kritikánk következik.)

Külcsín

Fogalmam sincs, hogy Hollywood honnan veszi, hogy az embereknek még mindig el lehet adni egy filmet olyan rongyosra járatott történettel, amelyben egy bérgyilkost tesznek meg főszereplőnek, aki vagy ki akar szállni a buliból, vagy meg akar javulni a családja miatt, vagy pedig szimplán menekül volt munkaadója elől, ugyanis a góré nemes egyszerűséggel le akarja darálni, mert túl sokat tud. Ismerős, ugye?

Ha csak az elmúlt pár évet nézzük, akkor számos ilyen és ehhez hasonló sztorival próbálták kiszúrni a szemünket, ám a John Wick féle akcióorgián kívül nem sok babér jutott ezeknek az indokolatlanul gyilkolászós alkotásoknak.

Hogy csak pár példát említsek: 2017-ben jött, látott, és nagyon nem győzött a Charlize Theron által fémjelzett Atomszőke, vagy ott van a tavaly megjelent Anna, amely szintén csúfos kudarc lett, de ide sorolható a Magyarországon forgatott Gemini Man is, amely szintén akkora kapufa lett, hogy Will Smith azóta sem húzta ki a fejét a homokból.

És akkor most itt van egy újabb csodálatos névvel megáldott bérgyilkosnő, Ava, aki annyira penge, hogy nemcsak a film főszerepét, hanem egyúttal az alkotás címét is lestoppolta - mintha a hasonló próbálkozások egyöntetűen elnyerték volna a közönség szívét. Nem, a rutinos mozinéző ilyenkor már sejti, hogy mi következik: újabb film végzi a süllyesztőben.

Pedig aztán ilyen szereplőgárdával (Jessica Chastain, Colin Farrell, John Malkovich) és rendezővel (A lány a vonatonért felelős Tate Taylor) bőven volt benne potenciál. Csak ez a bérgyilkosos beidegződés ne lett volna...

 

Sztori

Az Ava története annyira kő egyszerű és klisés, hogy amikor a film nézése közben meghallottam a bérgyilkos szót, legszívesebben hazáig rohantam volna - de akkor oda a mozis kukorica, amit nem bocsájtottam volna meg magamnak.

Viccet félretéve ezt figyeljétek: Ava (Jhessica Chastain) bérgyilkosként keresi a kenyerét, célpontjainak kiiktatása után pedig alkoholba fojtaná bánatát, ha nem szokott volna le a piáról, így viszont csak szenved, amelynek köszönhetően szépen lassan szétesik az élete.

Persze a baj csőstül jön, így amikor az egyik melónak csúnya vége lesz, valamiért az tűnik a legjobb megoldásnak, hogy Ava régen látott családjához meneküljön, ott azonban felbukkan szervezete egyik fejese, Simon (Colin Farrell), akinek egyetlen cél lebeg a szeme előtt: hogy el tegye láb alól a nőt.

Avát nem olyan fából faragták, aki könnyen megadja magát, így szembeszáll korábbi munkaadóival, ám áldozatok nélkül nincs győzelem...

 

Karakterek

Nos, az Ava legerősebb eleme a színészek játéka kellett volna legyen, ám vagy a rossz forgatókönyvnek köszönhetően, vagy a koncepció tudatában olyan teljesítményt tettek le az asztalra a hollywoodi sztárok, mintha kezdő színészek lettek volna - és akkor még egy kifinomult úriember módjára fogalmaztam.

Jessica Chastain, Colin Farrell és John Malkovich, hát ez meg mi volt?

Jessica Chastaint bármennyire is próbálja szimpatikussá tenni a film, egyszerűen nem tudtam megkedvelni, ugyanis minél többet tudtam meg a múltjáról, annál távolabb akartam tudni magamtól, így hiába Chastain karizmája, na, meg szépsége, egyszerűen nem érdekelt, hogy mi lesz a főszereplő sorsa. Innentől kezdve meg akár ki is ballaghattam volna a moziból.

Aztán jött Colin Farrell meg John Malkovich, akikről szintén sütött az érdektelenség, mintha egy másik mozi castingjára érkeztek volna. Nem is értem. Viszonyításképpen nézzétek meg Farrellt A törvény nevében második évadában. Na, az színészi teljesítmény, az Avában nyújtott meg egy lufi. Jó, volt egy-két értékelhetőbb jelenete (például a másik jómadárral, Malkovich-csal), de ahhoz képest, amit tud, vajmi kevés.

 

Összegzés

Kicsit olyan érzésem van, mintha az Ava azért készült volna, hogy valami húzónévvel is szolgáljanak a mozik a nagy újranyitás után. Persze szó sincs róla, hogy ezért forgatták volna, de az Ava kicsit ilyen berozsdásodott érzést kelt mind a történet, mind a színészek, mind pedig a kivitelezés terén. Nem az igazi, na!

Pedig a világsztárok és a trailerek láttán sokkal, de sokkal többet vártam tőle még úgy is, hogy az elmúlt évek zsánerben készült mozijai sorra megbuktak a rajongóknál és a pénztáraknál egyaránt. Nos, sajnos az Ava sem váltotta meg a világot. Pedig, pedig...

Persze ez csak az én véleményem, így mindezektől függetlenül az Ava egy jó film is lehet az elvetemült bérgyilkosos sztorik rajongóinak, azoknak, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, vagy akik azért ülnek be a moziba, hogy másfél órán keresztül ne gondolkodjanak, csak szórakozzanak, és nem utolsósorban a pörgős akciójeleneteket szerelmeseinek - amelyekkel meglepően jól bánik az alkotás, szinte csontra a legjobbkor dobja be őket.

Ám összességében szerintem édeskevés, így ha valami emlékezetesebb filmmel tértének vissza a moziba, akkor inkább várjatok még egy kicsit, ugyanis nem mostanában jönnek mélyebb üzenetekkel bíró vagy kasszasikernek ígérkező alkotások. Kitartást!

10/5 - A bérgyilkosok élete nem csak játék és mese, hanem klisé, klisé hátán

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • A „Pro Cultura Albae Regiae” díj odaítélésére várják a javaslatokat
    A „Pro Cultura Albae Regiae” díj odaítélésére várják a javaslatokat
  • … és mégis egyek vagyunk! – Kocsis András Sándor kiállítása
    … és mégis egyek vagyunk! – Kocsis András Sándor kiállítása
  • Hatósági házi karanténba került két bölcsődei csoport
    Hatósági házi karanténba került két bölcsődei csoport
  • 10 film szerepel az Európai Art Mozi Napok műsorán
    10 film szerepel az Európai Art Mozi Napok műsorán
  • Csendes főhajtás a katonahősök tiszteletére Székesfehérváron
    Csendes főhajtás a katonahősök tiszteletére Székesfehérváron
  • Érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét
    Érdemes ellenőrizni a sírhelyek rendelkezési jogának érvényességét
  • HÍRADÓ 1-kor 2020. október 30.
    HÍRADÓ 1-kor 2020. október 30.
  • November 23-tól lehet jelentkezni e-bikera
    November 23-tól lehet jelentkezni e-bikera
  • A cégek exportpiacra jutását támogatja a kormány
    A cégek exportpiacra jutását támogatja a kormány