Partly cloudy16 °C
2020. szeptember 29. kedd Mihály
Menü

Irány a Bence-hegyi Rock 'n Roll Félmaraton!

Kaufer Tamás nemcsak futóversenyeken és triatlon versenyeken vesz részt – közel 60 évesen -, hanem a versenyszervezésben is nagy gyakorlata van. Legközelebb Velencére, a Bence-hegyre várja a sportolókat, ahol megválasztják a Hegy Királyát és Királynőjét is.

A 2020-as évem úgy indult, hogy főversenyként egy triatlont céloztam meg. Tavaly volt életem első ilyen próbája Szombathelyen, a Vasi Vasember Olimpiai távú triatlon, és egy hasonlót szerettem volna Székesfehérváron is teljesíteni.” – kezdte beszélgetésünket a székesfehérvári Kaufer Tamás, amikor az ide évéről kérdeztem – „olimpiai távú triatlonra jelentkeztem, hogy hazai környezetben is megmérettessem magam ily’ módon, de a koronavírus miatt törölték és csúsztatták a versenyeket, így ezt is.”

Így végül egy hónappal ezelőtt, Kaposváron, sokkal nehezebb körülmények között tudta megvalósítani ezt a vágyát. Az eXtremeMan volt a szezon első triatlon versenye, melyre külföldről is sokan beneveztek. A Tamás által választott próba 1,5 km úszás, 40 km kerékpár és 10 km-es futásból állt. (Ez olimpiai távú triatlon versenynek számít.)

Kaufer Tamást nem rettenti vissza az időjárás: Hidegben és melegben is töretlenül rója a kilométereket (Fotó: Kaufer Tamás)
Kaufer Tamást nem rettenti vissza az időjárás: Hidegben és melegben is töretlenül rója a kilométereket (Fotó: Kaufer Tamás)

Az útvonal: Kaposvár – Deseda-tó – Gát és környéke. Az úszás – értelemszerűen – a Deseda-tóban zajlott, a kerékpározás a Kaposvár-Toponár környéki közutakon, 4x10 km-es pályán, körönként 250 m szintkülönbséggel. A futás pedig a tó melletti kerékpárúton négy körön át, egy kör 10 km volt, a szintkülönbség pedig 30 m.

A triatlonban a leggyengébb láncszem nekem az úszás.” – vallotta be Tamás – „57 évesen tanultam meg úszni, úgyhogy az idei felkészülésemben az úszást erőltettem. Március közepéig sokat úsztam, aztán jött a vírus, a kényszerpihenő, úgyhogy nagyon gyorsan kellett pótolnom az úszást egy hónap alatt. Ebben nagyon sokat segített a Family Tree Egyesület. Amikor 16 fokos volt a Velencei-tó, akkor már vettem elő a neoprén ruhámat és csobbantam a vízbe!”

Kaposvár után következett a X. Szelídi-tó Futás – bár „kilenc és fél”-nek hívták „tíz” helyett a Corona vírus miatt. A fehérvári sportoló most először vett részt rajta.

Évek óta hallottam, hogy milyen jó, és annyira izgatta a fantáziámat, hogy végre kipróbáltam.” – mesélte – „Kuriózumok az ilyen rendezvények, melyek családias jellegűek, kis létszámúak.”

Kaufer Tamás a X. Szelídi-tó Futáson barátaival (Fotó: Kaufer Tamás)
Kaufer Tamás a X. Szelídi-tó Futáson barátaival (Fotó: Kaufer Tamás)

 A megmérettetésen három távból lehetett választani: 11, 22 és 33 km, melyből Tamás a középsőt választotta és 2 óra 31 perc alatt teljesítette. (Pontosabban: 22,6 km volt) Elmondása szerint brutális hőség volt (a nyár legmelegebb napja), és a többszöri frissítő pont mellett a versenyzőknek egyénileg is folyamatosan kellett pótolniuk az elvesztett folyadékot. Sokan vizes sapkával védekeztek a forróság ellen. Ennek ellenére a hangulat igazán remek volt, és a helybeli lakosok is rengeteget segítettek, ami példaértékűnek számít.

Az biztos, hogy jövőre is elmegyek, mert ezeket a versenyeket keresem már nagyon régóta.” – árulta el a sportoló – „Harminc éve futok, sok nagylétszámú versenyen voltam már, és valahogy a családias hangulatra vágyom egy ideje.”

Hasonló jellegű egyébként az a verseny, amit évek óta szervez Tamás a Bence hegyen: Idén immár hatodik alkalommal kerül sor augusztus 20-án a Bence-hegyi Rock 'n Roll Félmaratonra, mely elsősorban családias jellege miatt számít különlegesnek. A futás jótékony célt is szolgál: a bevétel egy részéből a velencei óvodát támogatják.

A tavalyi Bence-hegyi Rock 'n Roll Félmaratonon is nagyon jól sikerült (Fotó: Kaufer Tamás)
A tavalyi Bence-hegyi Rock 'n Roll Félmaratonon is nagyon jól sikerült (Fotó: Kaufer Tamás)

A mezőny minden évben elég korán, 8:30-kor rajtol, ami azért szerencsés, mert olyankor még nincsen annyira meleg, s általában akkor kezdődik a hőség, amikor befejeződik a verseny (11 óra körül). Választható távok: 500 méteres „örömfutás” (ehhez regisztráció nem szükséges), 1 kör (5,2 km), 2 kör (10,4 km), 3 kör (15,6 km) és 4 kör (20,8 km). A szervezők fontosnak tartják a fiatalok részvételét is, így minden évben van gyermekfutam is!

A versenyközpont a hegy tetején helyezkedik el, így formabontó módon a versenyzők először levele futnak, majd vissza. 2,6 km-en belül 95 méteres szintkülönbséggel kell számolni, ami igencsak fárasztó lesz. A félmaratonon így összesen 400 méteres szintkülönbséggel kell megküzdenie a vállalkozó kedvűeknek.

A verseny végén – a hagyományhoz illően – felavatják az abszolút nói és férfi győztest: ők lesznek a Hegy Királya és Királynője. Természetesen korona is jár e címhez, valamint értékes ajándékok.

 Felavatják a Hegy Királyát és Királynőjét is  (Fotó: Kaufer Tamás)
Felavatják a Hegy Királyát és Királynőjét is  (Fotó: Kaufer Tamás)

(A verseny hivatalos FB-oldala, ahol több információ megtalálható, és még nevezést is elfogadnak : https://www.facebook.com/events/1468345469991926/permalink/1676333555859782/ )

Nagy szerencséje volt egyébként Tamásnak tavasszal, mert még pont meg tudta rendezni a XV. Vérteskozma Rock ’n Roll Futást a szigorítások előtt, a törvény adta lehetőségeken belül. Ez a futóverseny volt az utolsó a covidos időszakot megelőzően. Csodálatos erdei környezetben várták a sportolókat 1, 5 és 15 km-es választható távokkal. S bár akkor még nem voltak kötelező szabályozások a versenyekre vonatkozóan, ők mégis nagyon elővigyázatosak voltak.

Ez abban nyilvánult meg, hogy a futást „fél házzal” rendezték meg, 500 alatti résztvevő-számmal. A rajtszám-átvétel négy-öt lépcsőben történt, tehát nem csak a helyszínen lehetett felvenni a rajtszámot, hogy ne kelljen senkinek se sorba állnia. Ezen kívül folyamatos rajtolást vezettek be, hogy ne legyen feltorlódás: amikor valaki megérkezett, azonnal neki is ugorhatott a távnak. Így maximum négy-öt ember állt egyszerre a rajtnál, s ebből adódóan közel három órán át tartott a rajtolás. A sportolók egyedül vagy párosával futottak az erdőben. Az eredményhirdetésre is később került sor, az érmeket pedig egyenként adták át a díjazottaknak.

Kaufer Tamás a terepfutását szeretné most fejleszteni (Fotó: Kaufer Tamás)
Kaufer Tamás a terepfutását szeretné most fejleszteni (Fotó: Kaufer Tamás)

S, hogy milyen tervei vannak Tamásnak az idei évre vonatkozóan, a saját edzését tekintve?

A terepfutásomat szeretném fejleszteni, amiben Papp Dénes barátom segít. Ő a terepfutás nagy öregje, így az ő támogatásával edzem magam ezen a téren. A terepfutás azért jó, mert nem terheli meg annyira a szervezetet, s nem is egyoldalú a terhelés. Az elmúlt évek aszfalt-futását most kicsit felváltom a hegyes-völgyes-dombos pályákra.”

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár