Partly cloudy16 °C
2020. október 21. szerda Orsolya
Menü

Különleges esküvő: római kori ceremónia a Gorsiumban

Boldogító igen tógában, madárjóslással

Fontos pillanat az ember életében, amikor megtalálja a társát, és eljön a nagy nap, amikor egymásnak örök hűséget fogadnak. Sokan igyekeznek ezt még emlékezetesebbé tenni. Nemrégiben egy időutazásnak lehettünk a részesei, hiszen a Gorsium Régészeti Parkban egy római kori esküvői szertartást tartottak. A látogatók nem is sejtették, hogy a ligetben nem egy hagyományőrző bemutató zajlik, hanem egy valóságos ceremónia! A Helyek, ahol még nem jártál című sorozatunk visszaröpít minket az időben.

Dusnoki Iván Péter és párja, Zsebők Éva Borbála nem mindennapi szertartást álmodott meg a nagy napra. A Nemzeti Múzeumban informatikusként dolgozó fiatalembert magával ragadta a római kor és Gorsium. Megszületett az ötlet, hogy itt mondják ki a boldogító igent, korhű szertartás keretében. Bár az arát váratlanul érte az ötlet, de a kezdetektől lelkesedett érte.

Majd a gondolatot tettek követték, s augusztus végén valóra vált az álmuk, hiszen a táci régészeti parkban fogadtak egymásnak örök hűséget, nem is akármilyen szertartás keretében. Segítségükre volt ebben Gonda Attila, a Nova Roma magyarországi elnöke, aki ceremóniamesterként ügyelt a részletekre, valamint a régészeti park vezetője, Kovács Loránd Olivér.

A ceremóniamester elárulta, hogy meglepően gyakran kérik a segítségét, és már a sokadik ilyen római házasságot celebrálta: „Jómagam is római házasságkötési szertartásban részesültem, amellett, hogy polgári és katolikus szertartás is volt. Ez a szenvedélyem, a hobbim, és egyre többen vannak így ezzel: szeretnének egy különleges élményt, időutazást átélni ezen a nevezetes napon.”

A Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Múzeum pedig alkalmas helyszín minderre. De nemcsak ilyen jellegű kéréseket igyekeznek teljesíteni, ugyanis nem titkolt cél, hogy egyre népszerűbb és vonzóbb közösségi színtér legyen a táci park: „A régészeti parkot úgy kell elképzelni, hogy miután a régészek végeztek és a műemléki helyreállítás befejeződött, a park a látogatók kedvéért van! Magának a parknak az eredeti telepítése úgy negyven-ötven évvel ezelőtt úgy készült, hogy vannak pihenőzónák – például egy ligetes terület, ahol tűzrakóhely is van. A szándék tehát megvolt a kezdetektől, ami az elmúlt két-három évtizedben kikopott, de szeretnénk feleleveníteni, hogy újra ilyen célra is használják az emberek” – emelte ki Kovács Loránd Olivér.

 

Égi jel hagyta jóvá a nászt

Díszes menet érkezett a parkba, a római kori régészeti emlékek között pedig életre kelt a múlt egy darabkája. „A római esküvők általában egy szerződés megírásával kezdődtek, sokszor napokkal vagy hónapokkal a szertartás előtt, de olykor a szertartás napján kötötték.

A vőlegény és a menyasszony fogadalmat tettek egymásnak, hogy milyen pénzösszeggel kompenzálják egymást, ha idő előtt kilépnének a házasságból vagy megszegnék a fogadalmukat. Ezt sponsiónak hívták, és a mostani szertartás előtt is aláírásra került” – vágott bele a ceremónia részleteinek ismertetésébe Gonda Attila.

A szertartás első eleme az auspicium, azaz a madárjóslás volt. Ilyenkor felosztották az eget égtájakra, és meg volt szabva, hogy mely égtájban feltűnő madár mit jelent. Természetesen a házasulandó pár és a vendégek ezúttal is izgatottan kémlelték az eget egészen addig a pillanatig, míg egy galamb huhogott: ez volt a jó jel, hogy megkezdődhet a ceremónia. Ilyen jelkérés nélkül nem fogtak a rómaiak ünnepélyes, nagy dolgokba, hiszen úgy gondolták, hogy kell az ég beleegyezése ahhoz, hogy új vállalkozásba kezdjenek. A házasság is ezek közé tartozik, talán az egyik legnagyobb vállalkozás!

Szintén állandó elem volt az áldozatbemutatás, s hogy mely isteneknek áldoztak, abban volt némi rugalmasság: általában Ceres, az anyai szeretet istennőjének, Tellus istenanyának, a föld és a termékenység istennőjének, Jupiternek, az istenek atyjának, Junónak, a házi tűzhely és a családok istennőjének mutattak be áldozatot

A leggyakrabban sertést áldoztak, mert a sertés a rómaik egyik kedvenc állata volt: benne látták a bőség, a gazdagság szimbólumát, de a ceremónia része volt a tönkölybúzából készült cipó is. Ezeket az áldozatokat a boldog házasságért, a gyermekáldásért mutatták be, s megpecsételték ezzel az esküvőt. Mindehhez szükség volt tíz tanú jelenlétére, ami hitelesítette a szertartást. Szokás volt az is, hogy a feláldozott állat zsírja később a vőlegény házának a felszentelésekor került felhasználásra. Az új házba érkező asszony ezzel keni be az ajtófélfát, mielőtt átlépné a küszöböt.

Az áldozatot aztán lakoma követte. A férj házába való bevezetés fontos része a ceremóniának. A menet a menyasszony után vitte a rokkát, az orsót valamint a kosarat és a főzőedényeket. Ezek a háztartási teendőket jelképezték, s közben nászdalokat énekeltek, vidáman, jó hangulatban felvonulva, a bámészkodók közé pedig diót és pénzt szórtak, ami a bajt is távol tartotta. Most sem volt ez másképp!

 

Egységgé vált a férfi és a nő

„Ubi tu Gaius, ego Gaia!” – hangzott el a jelentőségteljes kijelentés. A Gaius és a Gaia a leggyakoribb római férfi és női személynevek. Ennek elhangzásával fejezték ki, hogy ők egyazon személy mostantól kezdve, egyazon személynek a férfi és a női oldala, egységbe forrva. Ezzel pedig mindenki tudomásul vette a férj és a feleség szándékát, hogy ők egymásban meglelték életük párját.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár