Cloudy10 °C
2021. április 17. szombat Rudolf
Menü
Házhozszállítás

Madonna, Szandi, az AC/DC és Father MC sem került karácsonyi hangulatba – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

Madonna, Szandi, az AC/DC és Father MC sem került karácsonyi hangulatba – Ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Madonna 1990-ben is inkább az erotikára esküdött (Fotó: youtube.com)

Három évtizede Madonna erotikus trip-hoppal, az AC/DC pedig ütős mennydörgéssel készült a karácsonyra, de Szandi is inkább a tinédzser szerelemmel volt elfoglalva. Ezek voltak a legnagyobb slágerek 1990 decemberében.

Nagy meglepetést nem árulok el, utazásunk első állomása Nagy-Britannia, ahol a UK Top40 kislemez listáját vesszük nagyító alá. Ahogy egy hónapja már kitárgyaltuk, a brit listát meghódította Robert Matthew van Winkle, vagyis Vanilla Ice és az „Ice Ice Baby”, az 1990-es esztendő egyik ikonikus nótája november végétől egészen karácsonyig, négy héten át vezette a brit listát.

Derék Vanilla barátunk december 23-án köszönt el az első helytől, melyet az esztendőből hátralévő egy hétre átadott egy olyan úriembernek, aki meghatározó alakja volt az 1900-as évek második felében a brit könnyűzenei életnek. Az úriember nem más, mint a The Shadows egykori frontembere, a szólóban is rendkívül népszerű és sikeres Cliff Richard. Az ízig-vérig angol, mégis indiai születésű Cliff Richard 14 különböző dallal állt pályája során a UK Top40 élen, az 1990 karácsonyán csúcsra jutó és ott egy hetet eltöltő „Saviour’s Day” a sorban a tizenharmadik volt. Érdekesség, hogy a nótát később egyszerre jelölték a Legjobb és a Legidegesítőbb Karácsonyi Dalok összeállításába is.

Egy különleges és botrányok sorát magával hozó dal is felkerült a brit listára 1990 decemberében, ráadásul nem is szerepelt rosszul, hiszen a második helyig is eljutott. Hogy botrány van egy-egy dala körül, az nem meglepő Madonna esetében, a „Justify My Love” azonban halmozta a balhékat. Az erősen trip-hop beütésű nótát a nagy Lenny Kravitz írta Ingrid Chavez segítségével. Csakhogy Chavez a lemezborítóról (és a fizetési listáról is) lemaradt, így a két szerző perre ment, végül a bíróságon megegyeztek a bevételek elosztásáról. A dalhoz készült klip is kiverte a biztosítékot, a klipben Madonnát egy szálloda folyosóján elcsábítja egy férfi és egy nő, a fülledt szexuális tartalom miatt több tévé csatorna is felfüggesztette sugárzását. Rengeteg kritikus egyetért abban, hogy ugyan nem ez volt Madonna legsikeresebb dala, ám ez volt az egyik legjobb valamennyi dala közül. A „Justify My Love” érdekessége, hogy Madonna nem énekel, hanem beszél és suttog, később ezt a stílust az 1992-es „Erotica” albumon is előhúzta a repertoárból.

E remekművek mögött is akadtak kiváló nóták a listán, ilyen volt egy érzelmes ballada az akkori új szívtipró, Chris Isaak előadásában. A „Wicked Game” című nóta élete slágere lett a kaliforniai Stockton szülöttének. Chris Isaak elmondása szerint egy fülledtnek ígérkező, erotikus éjszaka ígéretének hatására írta a dalt, melyet a kívánt vokális hatás miatt különlegesen is énekelt fel: a megszokott fülhallgató helyett szándékosan hangszórón kapta a visszajövő hangot, ez pedig egyedi hangzásvilágot adott a felvett anyagnak. Az elmúlt 30 évben a „Wicked Game” semmit nem veszített népszerűségéből, évente több előadó is feldolgozza a kilencvenes évek egyik ikonikus nótáját.

A fentiek mellett még olyan dalok is feltűntek a UK Top40 slágerlistáján, mint a Dimples D és a „Sucker DJ”. A Dimples D művésznév mögött Crystal Smith áll, aki még 1983-ban vette fel a nótát. 1990-ben aztán a népszerű remix-mester Ben Liebrand átdolgozta az eredetit, ez pedig előkelő helyet jelentett a „Sucker DJ” pattogó dallamának a slágerlistákon.

Mindeközben Németországban, az Offizielle Deutche Charts kislemezlistáján nem volt változás, a novemberben trónra lépő Enigma és a „Sadeness (Part I)” decemberben is stabilan őrizte vezető helyét. A Michael Cretu vezette Enigma debütáló gigaslágere november közepétől január második feléig összesen 10 héten át uralta a német slágerlistát.

A „Sadeness (Part I)” gregorián dallama mögött persze nagy volt a tülekedés. A második helyet stabilan tartotta Vanilla Ice és az „Ice Ice Baby”, míg a dobogó legalsó fokán a korábbi listavezető Londonbeat és az „I’ve Been Thinking About You” vert sátrat hosszabb időre.

Természetesen a legjobb tíz is hemzsegett a remek daloktól, nagyot futott például a Snap! és a „Mary Had Little Boy”, mely 1990 decemberében új belépőként rögtön a negyedik helyen kezdett. A Snap! egyébként is kiváló évet zárt 1990-ben, a csapat ontotta a slágereket, a „Mary Had Little Boy” a „World Power” című album negyedik kislemez sikere volt, a csapat korabeli gyermekmondókát használt fel a nóta alapjául.

Európa többi országában is hasonló volt a helyzet, a fenti előadók és dalok uralták a listákat. Hollandiában azonban akadt egy dal, mely hosszú időre megvetette lábát a legjobbak között, egy olyan nóta, mely azóta is világslágernek számít, érdekes módon azonban piacra kerülésekor kevés babér termett neki a slágerlistákon. Németországban csak a 21., Nagy-Britanniában csak a 13. helyig jutott, ugyanakkor dongós volt Hollandiában, Spanyolországban, a negyedik helyig ment Belgiumban és Ausztráliában, míg Finnországban a listavezető státuszt is elérte. Ez a dal nem más, mint a legendás rockbanda, az AC/DC klasszikusa, a „Thunderstruck”. A dal 1990 szeptemberében jött ki Európában kislemezként (az Egyesült Államokban ebben a formában a szó klasszikus értelmében nem jött ki), a „Thunderstruck” egyben a „The Razors Edge” album első nótája is volt.

Lépjünk tovább az Egyesült Államokba, ahol a Billboard Hot100 slágerlistáján az előző hónap listavezetője, Mariah Carey és a „Love Takes Time” 1990 decemberének első napján elbúcsúzott a magaslati pozíciótól. Helyét, mindössze egyetlen hétre, Whitney Houston vette át. A tragikusan fiatalon elhunyt díva abban az évben adta ki „I’m Your Baby Tonight” című albumát, melynek elkészítésében a korábbinál szabadabb kezet kapott, a munkába pedig olyan kiválóságok segítettek be, mint Luther Vandross és Stevie Wonder. Az album címadó dala pedig rögtön sláger lett, az „I’m Your Baby Tonight” lett a kivételes hangú énekesnő nyolcadik listavezető nótája a Billboard Hot100 listáján.

Mindössze egy hét után aztán Whitney Houston is elköszönt az első helytől, az új listavezető pedig Stevie B lett a „Because I Love You (The Postman Song)” című dallal. Stevie B, eredeti nevén Steven Bernard Hill a kor elismert énekese, producere, dalszerzője volt, ez a bizonyos nótája pedig egyértelműen karrierje csúcspontját jelentette. A „Because I Love You (The Postman Song)” négy hetet töltött a Billboard Hot100 első helyén, a rangos slágerlista pedig 2018-ben minden idők 71. legjobb dalának választotta az elért helyezései alapján.

Természetesen a listavezetők mögött további remekművek is feltűntek a listán 1990 decemberében, ilyen volt Bette Midler és a „From A Distance”, befutott az Európát korábban már meghódító Suzanne Vega és a DNA közös nótája, a „Tom’s Diner”, de az élbolyban tanyázott George Michael és a „Freedom” is.

A Hot100 listájához hasonlóan a tengerentúli hip-hop lista is egy stabil éllovast mondhatott magának 1990 decemberében. Az élre a hónap elején állt és egészen a következő esztendő januárjáig ott is maradt Father MC, alias Timothy Brown, aki a remek hangjával besegítő Mary J. Blige közreműködésével az „I’ll Do 4 U” című nótájával uralta a mezőnyt. Father MC pörgős nótáival a kilencvenes évek elejének egyik ünnepelt sztárja volt a műfajon belül és zenéi a mai napig alapdarabnak számítanak a retró funkypartikon. Felesége a népszerű színésznő, Theresa Randle, aki olyan moziklasszikusokban tűnt fel, mint a Space Jam, a Beverly Hills-i Zsaru 3 és a Bad Boys trilógia.

Utunk végén nézzük, mik voltak a legnagyobb slágerek hazánkban 1990 decemberében. A MAHASZ Top40 slágerlistáján a hónap közepén ugrott az élre Pintácsi Alexandra, művésznevén Szandi második nagylemezével, a "Tinédzser L'amour" című koronggal, melynek dalai nagy részét Fenyő Miklós jegyezte. A kétszeres kétszeres EMeRTon-díjas énekesnő albuma telitalálatnak bizonyult, 250 000 példányban fogyott, így hosszú időre bebetonozta első helyét. Az album címadó dala, a "Tinédzser L'amour" lett 1990 végének, 1991 elejének egyik legnagyobb slágere.

Mára ennyi fért zenei időutazásunkba, folytatás egy hónap múlva, az újévben, amikor 1991 januárjának zenei felhozatalát idézzük meg.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár

  • Székesfehérvárig közlekednek majd nyáron a balatoni éjszakai bagolyvonatok
    Székesfehérvárig közlekednek majd nyáron a balatoni éjszakai bagolyvonatok
  • Mesés természetismereti tábor alsó tagozatosoknak a Velencei-tó partján
    Mesés természetismereti tábor alsó tagozatosoknak a Velencei-tó partján
  • Új lakóját keresi „Fehérvár bölcsője”
    Új lakóját keresi „Fehérvár bölcsője”
  • Ételintolerancia vagy ételallergia? - előadás az EFI oldalán
    Ételintolerancia vagy ételallergia? - előadás az EFI oldalán