3 évnél régebbi cikk

A túlsúlyos Fejér megyei gyermekből húsz év után edző lett
A túlsúlyos Fejér megyei gyermekből húsz év után edző lett

Aikido, kettlebell, Clubbel, Flowfit – a pátkai születésű Polgár Viktor e sportágak segítségével vált profi edzővé az elmúlt harminc év alatt.

Polgár Viktor Székesfehérvár mellett, Pátkán született. Gyermekként eléggé túlsúlyos volt, ezért szülei (és ő is) szükségesnek érezték, hogy megismerkedjen valamilyen mozgásformával, ami változtat(hat) ezen az állapoton.

Először az aikido varázsolta el: e harcművészettel 11 évesen találkozott egy pátkai falunapon. Ez volt az első lépés afelé, hogy a sport, a mozgás fontos legyen a mindennapjaiban. Azóta sportol napi szinten – töretlenül, immár harminc éve.

„Megtetszett, ahogy a fekete-fehér edzőruhában megjelent a csapat, és bámulatosan szépen mozogtak együtt. Kívülről tényleg egy táncnak tűnt” – emlékezett vissza - „Aztán szembe jött néhány film a 90-es évek elején. Ezekben egy copfos amerikai fickó ezzel a módszerrel tette ártalmatlanná a rosszfiúkat. Persze, hogy meg akartam tanulni.”

Először szülővárosában gyakorolta e harcművészetet, a Norito Dojoban, majd egy rövid kitérő után Magyar Lászlónál fejlesztette tudását a Zentai Aikido Mitama Dojoban. (Az 5. danos Mester 1993-ban kezdte meg Székesfehérváron az oktatást – és a mai napig járnak hozzá tanítványai.) Olyan nagy volt a szerelem (és aktív a gyakorlás), hogy 2002-ben Viktor volt az legfiatalabb I. danos aikidoka a MKDE szervezetében.

Közel húsz évig tartott a dolog varázsa. A munkám miatt hagytam ott az aikidot, de a mai napig hiányzik, s szeretném újrakezdeni” – vallotta be.

Aztán találkozott a kettlebellel, ami annyira megtetszett neki, hogy a sportág egyik nemzetközi hálózatának instruktora lett. 

„Kellett egy edzéstípus, ami a reggeli időpontokban elérhető. Egy kollégámról hallottam, hogy frissen vizsgázott kettlebell edző, s épp reggeli csoportot indít. Az időpont, az edzőterem és még az ára is megfelelt, így elkezdtem. Megtetszett, s némi rábeszéléssel elmentem két év múlva egy instruktori vizsgára, ahol személyesen Pavel Tsatsouline-tól tanulhattam három napon keresztül. Életre szóló élmény volt.” 

(Pavel Tsatsouline a szovjet speciális erők volt testedző oktatója, akinek a kettlebell világméretű elterjedése is köszönhető.)

Megjegyezendő, hogy Viktor már 2011-ben is tartott edzéseket: akkor crosstraining órákat, 2012-től pedig kettlebellt. Az egyes szintű kettlebell instruktori vizsga után következett volna a kettes, ám a felkészülés során lesérült a válla.

Túlvállaltam magam az egyik edzésen, s nagyon megsérült a vállam, felkarom. Végigjártam a masszőröm, a csontkovácsom, s az akkori edzőm-mentorom kezeléseit. A vállam valamit javult, mégsem lett az igazi” – mesélte – „Megoldásokat keresve találtam egy videót, ahol egy Scott Sonnon nevű egykori sambo bajnok a váll rehabilitációjáról beszél, s a kollégája, egy olasz exkatona, Alberto Gallazzit, egy baseball ütő szerű súlyzóval a clubbellel edz.

Alberto és Scott videóiból átjött, hogy az általuk képviselt sportág, a Tacfit teljesen biztonságos. Alacsony a sérülések aránya, s az általuk prezentált mozgások ráadásul gyógyítólag is hatnak. Elkezdtem Sonnon programját, s pár nap, vagy talán egy hét alatt rendbe jött a vállam. Ezen felbuzdulva felkerestem Alberto egyik budapesti tanítványát, hogy szeretnék elkezdeni Tacfitezni.”

A Tacfitről aztán kiderült, hogy egy sportágcsaládot foglal magába: a Clubbell és a Flowfit, valamint a Clubbell Yoga is ide tartozik. Összefüggnek egymással, s egymásból építkeznek. Viktor a gyakorlásai során rájött arra, hogy a kettlebell, a Clubbell, és a Flowfit, de még a Clubbell Yoga is tökéletesen illenek abba a profilba, amit a saját edzésein is szeretett volna megtanítani a tanítványainak. Ezért 2015 óta Tacfit és Flowfit edzésekkel is foglalkozik.

2015-ben egy év alatt több új certifikációt is szerzett: megcsinálta a Tacfit&Clubbell instruktorit, a Flowfit instruktorit és az FMS (funkcionális mozgásminta szűrés) szakértő vizsgát is.

A kettlebell iskolának, melynek instruktora, szerves része az olimpiai rudas edzés is, ezért 2018. óta erőfejlesztő olimpiai rudas edzéseket is tart. Ezen kívül a StrongFirst Lifter Programot is aktívan tanulmányozza, immár három éve: ennek a programnak a megismerésével és a technikák gyakorlásával is sokat foglalkozik.

Tudását, erejét (és fejlődését) bizonyítja, hogy Viktor 2018-ban a StrongFirst Kettlebell vizsgát 2x28 kg-os kettlebellel csinálta meg, a snatch (szakítás) tesztet pedig 28 kg-os bellel 4:32 alatt!

Jelenleg egy többeszközös rugby felkészítő edzéstervet tanulmányozok, s próbálom megtalálni, hogy mit tudok belőle hasznosítani, miként lehet a klienseim - sportolóim edzéseibe integrálni az ott tapasztaltakat” – árulta el - „Mind a kettlebellnél, mind a Tacfitnél kiemelten fontos a láb, és a far izmainak erősítése, s rengeteg érdekes gyakorlatot találtam ebben a rugby-edzéstervben.”

Viktor edzéstervében heti két Tacfit és heti három Flowfit szerepel a haladó tanítványokkal, illetve az olimpai rudas alapgyakorlatokat csiszolgatja délelőttönként. Mindamellett naponta egy-egy TGU-t végez 32 kg-os bellel, s igyekszik a 48-as kettlebellel swingelni hetente kétszer.

„Ez utóbbiak alapmozgások ugyan, ám az egész edzői tapasztalatomat képesek frissen tartani. Azt vallom, hogy muszáj az edzőnek is éreznie azt, hogy mi hogyan mozog a gyakorlatok során, s rendszeresen gyakorolnia azt, amit oktat. Edzőként nekünk is mozognunk kell, hogy képesek legyünk magas szinten bemutatni az adott sportág gyakorlatait. Csak így maradhatunk hitelesek.”

S itt árulom el azt, hogy tulajdonképpen miért is mutattam be az olvasónak ezt a remek fiatalembert (azon túl, hogy életútja rendkívül érdekes és jó példáját mutatja a kitartásnak): mert a jelenlegi járványhelyzetben még fontosabb a mozgás, mint korábban volt. Az edzőtermek viszont zárva vannak azok előtt, akik nem versenysportolók. Az ő testmozgásukat pedig akár a már említett Tacfit segítségével is meg lehet oldani – akár az otthonukban, különleges segédeszközök nélkül!

Ehhez pedig ki másnak is kérném a segítségét, mint Viktorét, aki a folytatásban bemutatja nekünk az erő, az állóképesség, a robbanékonyság és az ízületi egészség fejlesztésének e remek módszerét. Aki betartja az általa előírt edzéstervet, az garantáltan tapasztalni fogja hatékonyságát néhány hét után!

Borítókép: Polgár Viktor Facebook-oldala
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek