A fehérvári buszsofőr, aki szívmelengető történeteivel feldobja a mindennapjainkat – beszélgetés Bognár Mátéval
A fehérvári buszsofőr, aki szívmelengető történeteivel feldobja a mindennapjainkat – beszélgetés Bognár Mátéval
A fehérvári buszsofőr, aki szívmelengető történeteivel feldobja a mindennapjainkat – beszélgetés Bognár MátévalÍrásai népszerűségének titka valószínűleg az, hogy ahogyan ő fogalmaz: a történetek szereplői mindannyian valós személyek. Valamennyien itt élnek vagy itt utaznak, közlekednek Székesfehérváron. Bárki lehet közülünk az, aki kisgyerekként biciklizik; aki megpuszilja és megöleli a mentős barátját; aki rákos beteg és egyedül akarja eldönteni, hogy fog-e kemoterápiára járni vagy inkább megpróbálja jól érezni magát az utolsó 2 hónapban; aki a nagypapájával és a kiskutyájával utazik a városszéli hobbikertbe.
A történetekben egy a közös: Bognár Máté, a székesfehérvári buszsofőr, aki papírra (pontosabban billentyűzetre) veti őket olyan formában, hogy az sokakat megérint, és hétről hétre várják a folytatást. Megkerestük Mátét, hogy egy kicsit jobban megismerhessétek őt is.
Honnan jött az ötlet, hogy megosztod ezeket a történeteket?
Sokat dolgoztam újságíróként, 13 éven keresztül. 2001-ben kezdtem, és több magyarországi lapnál, hírügynökségnél, legtöbbet pedig a Fejér Megyei Hírlapnál dolgoztam. Egyébként magyar-kommunikáció szakos tanári végzettségem van, és a József Attila Középiskolai Kollégiumban vagyok főállásban nevelő tanár. Mellette félállásban, 4 órában autóbuszt vezetek, mert a vezetés is világéletemben vonzott. Az írás iránti igényem is megmaradt, nem szerettem volna teljesen elszakadni ettől a hivatástól. Végül ezekben az írásokban találtam meg a kifejezési lehetőséget.
Mikor írtad meg az első sztorit?
Valamikor a covid-járvány kitörésének időszakában. A legelső írás talán akkor fogalmazódott meg bennem, amikor 2021. március 25-én, este a kórház környékén jártam, a mentőállomásnál, és egy magába roskadt hölgyet láttam a megállóban. Ápolónő volt a kórházban, és amíg velem utazott, elmesélte, milyen nehezen viselte mindazt, amit végig kellett néznie a munkája során. Az az írás hatással volt az olvasókra, sok visszajelzést kaptam.
A következő eset a 37-es járaton történt. Két buszt indítottunk egymás után, szintén a járványos időszakban, én vezettem az egyiket. A vasútállomáson felszállt 8 élénk gyermek és két édesanya. A buszon rögtön elindultak, ahány gyerek, annyifelé, ami ugye balesetveszélyes. Odamentem hozzájuk, és megkértem őket, hogy viselkedjenek szépen, okosan, kapaszkodjanak, üljenek le és cserében, amikor megérkezünk az Opole térre, ahova utaztak, lesz egy meglepetésem. Megérkeztünk a megállóba, ahol menetrend szerint általában várakozni kell egy kis időt és csak akkor lehet továbbmenni a busszal, ha a végállomásról való elindulást követően 17 perc már eltelt.
Ekkor mondtam nekik, hogy mivel ügyesek voltak, itt a meglepetés: most 60 másodpercig mindent lehet, amit eddig nem volt szabad. Boldogan szaladgáltak, csimpaszkodtak a korláton.
Nemcsak a gyerekek örültek nagyon, az utazóközönség többi része is felderült. A végállomáson oda is jött egy hölgy, hogy elmondja, milyen jó volt látni mindezt.
Ettől kezdve jött egyre több olvasói visszajelzés arról, hogy folytassam ezeket az írásokat.
Bognár Máté
Pápai Barna
Említetted, hogy a fő foglalkozásod más. Miért pont buszvezető szemmel írod ezeket a történeteket?
Mert a buszvezetői munka változatos, éppen ez a szépsége. Ha egész nap ugyanazon az útvonalon járunk is, folyamatosan új emberekkel és látvánnyal találkozunk. Nem minden élmény érlelődik írássá, de néha egyszerűen magától jön.
Miért kezdtél el buszvezetéssel foglalkozni?
Mindig is vonzott. Érdekelt, hogy milyen lehet egy ekkora járművön nem csak utasként utazni. Először a C és E kategóriákat végeztem el magamtól, majd egy állam által indított pályázat segítségével képeztem a D kategóriára tovább magam. 2018 januárja óta vezetek buszt Székesfehérváron.
Van kedvenc útvonalad?
Mindegyik más és más, mindegyik mindig ad valami újdonságot. Pontosan ez az a változatosság, ami miatt nem tudok választani. Ha mindenképp ki kellene emelnem egyet, akkor legyen a 36-os, a jól követhető útvonala miatt. A 42-es járatot meg azért szeretem, mert egy kicsit kivezet a városból. A Szedreskertről induló járatokat pedig azért, mert arrafelé különösen szép a környezet. Szóval mindegyik tetszik.
Bognár Máté
Pápai Barna
Jellemző egyébként, hogy a sofőrök változatos járatokat visznek?
Változó. Én 4 órában vagyok, így nem tudnak állandóra ugyanarra az útvonalra vagy ugyanarra az autóbuszra beosztani, ez inkább a 8 órás kollégákra jellemző.
Feltűnt, hogy gyakran írsz hajnali élményeidről. Közelebb áll hozzád az a napszak?
Igen, pacsirta típusú vagyok. Hajnalban jobban fog az agyam, tanulni is akkor tudtam annak idején.
Az elektromos buszt volt alkalmad kipróbálni?
Igen, szerencsére mindkettőt: korábban az Ikarust is, és a mostani MAN típusút is. Ez az elektromos csuklós busz szerintem a jövő autóbusza. Nyilván még tesztelés alatt van, oda is kellett figyelnünk egész nap, hogyan változnak a paraméterei. Jelenlegi tapasztalatok szerint az akkumulátor erőssége jól bírja azt a fajta műszakot, amit nekünk végezni kell itt a városban. Ez egy Németországból érkezett jármű, Magyarországon először Székesfehérváron próbáltuk ki. Sokkal halkabb a dízelüzeműeknél, korszerű, nagyon szépen kiépített belső berendezéssel.
Az utasok mit szóltak hozzá?
Én a legelső napon, április 14-én reggel mehettem ki vele a forgalomba, amikor megérkezett. Nagy érdeklődés kísérte, több helyen láttam, hogy a városban fényképezték az emberek.
Mennyire jellemző, hogy buszvezetőként az utasok felismernek téged az írásaid alapján?
Témafüggő. Ha tetszik nekik, amit legutóbb írtam, előfordul, hogy szóvá teszik, biztatnak, hogy folytassam tovább. Vagy csak odajönnek, megkérdezik, hogy ugye maga az? Hozzáteszem,előfordult már, ezek az élethelyzetek, amelyeket megírok, nem velem, hanem valamelyik kollégámmal történtek meg. Ilyenkor ezt bele is szövöm az írásomba. Hiszen mindannyiunknak megvannak a maga történetei.
