2 évnél régebbi cikk

Ne csak fújd a pitypangot, edd is meg, mert gyógyhatással bír!
Ne csak fújd a pitypangot, edd is meg, mert gyógyhatással bír!

A pitypang az egyik leghasznosabb gyógynövényünk, melynek minden része fogyasztható a gyökerétől a virágáig!

„Tépjünk egy kis pitypangot a nyulaknak!” – fordult felém édesanyám, miközben épp élvezni kezdtem a csábító hintaágy álmosító ölelését. Frissítő zápor után nyújtózkodtak körülöttünk a fűszálak, s a nedves föld optimális körülményekkel bíztatta családom legidősebb asszonyát az eltervezett művelet végrehajtására. A gyermekláncfüvet ugyanis gyökerestől kell kitépni, ami száraz időben sem túl bonyolult feladat, ám eső után méginkább gyerekjátéknak tűnik.

S mit tehet egy gyermek? (Nevezzük magam annak, hiszen a nagymamám mindig azt mondta, hogy akinek még él az anyja, az gyerek.) Hát kimásztam a párnák közül, hoztam a zsákot, amiből majd nemcsak az édes kis szőrgombócok fognak falatozni, hanem – sejtésem szerint – mi is!

A kutyatej ugyanis az egyik leghasznosabb gyógynövényünk, és igen finom ételeket is készíthetünk belőle! Aki e kifejezésen, hogy „kutyatej” fennakad, annak figyelmébe ajánlom a növény további elnevezéseit (van belőle bőven!):

asszonyhűség, bárányfejűfű, barátfej, barátfejűfű, barátfő, barátfű, békavirág, békasaláta, bimbófű, buborékfű, buglyosvirág, erdélyben czikória, cikóriavirág, csattogógaz, cserbóka, csürkevirág, disznókék, disznósaláta, ebtej, eszterláncfű, éjjelilámpa, férfihűség, gyermeklánc, gyermekláncfű, gyermeklánczfű, hányóra, kácsavirág, kákics, kikirics, kislibavirág, kopaszbarát, kotlóvirág, kutyavirág, kutyatej, lámpavirág, láncvirág, láncfű, lánclapi, marcivirág, májusi virág, női hűség, oroszlánfogfű, pampula, papatyi virág, papvesszeje, pilisfű, pongyola pitypang, pitypang pimpó, pimpam, pimpiparé, pimpampárévirág, pimpo, pimpónya, pipevirág, raponc, récevirág, saláta, sárvirág, tejesfű, tejesfűvirág, törpe, törpe sárgacikória, tyúkvirág, oroszlánfog, vadsaláta, vakulócsirke, vénasszonyvirág, zsibavirág...

Bizonyára vannak, akik további neveket is hozzá tudnának írni a listához. A perzsák úgy hívják: talk chakok. Az arabok „tarakshagog”-ként emlegetik. Angol neve „dandelion”, a franciák pedig azt mondják rá: „dent de lion”.

Visszatérve a kutyatejhez: meg kell jegyezni, hogy a pitypang nem a kutyatej nemzetségbe tartozik, tehát nem szabad összekeverni a farkas kutyatejjel, aminek nemhogy nincsen gyógyító hatása, de ráadásul még mérgező is! A gyermekláncfű a pitypang nemzetség tagja, s ebből adódóan sokszor csak pitypangként emlegetik.

Latin neve „Taraxacum”. „Arache” = zavar, „akémai” = gyógyítani. Hogy miként gyógyít? Leveleinek nagyon magas a vitamin- és ásványi anyag tartalma. Van benne A, B, C és D vitamin, vas, kalcium, cink, magnézium, kálium. Ráadásul az egész növény fogyasztható a gyökerétől a virágjáig.

Édesapám a gyökérből készített teát a prosztatájára itta, a nagypapám nagyon szerette a leveléből készült főzeléket. A háborús évek alatt megtanulta, hogy szinte minden ehető, ami a természetben terem, s egy éhező katona rá is szorul arra, hogy ételt varázsoljon az elé kerülő növényekből. Én pedig nyakláncot készítettem a szárából és a virágából, mivel e sárga szépség szinte mindenhol megtalálható és minden életszakaszában szolgál valamilyen meglepetéssel.

A pitypanggal főként a kertekben találkozhatunk, a füves területeken, a szántókon. Igazából ki se lehet irtani, mert karógyökere függőleges és nagyon hosszú. A földre fekvő levelei hasadtak, nyeletlenek, agyarasak, legtöbbször lándzsa alakúak, a szélek csipkézettek, öblösen bevágottak. A szára belül üreges, és ha eltörjük, akkor fehér nedv árad belőle, melynek kesernyés az íze. Virága aranysárga és tőrózsából tör elő.

Évelő, magról kelve először csak egy csomót hajt, majd a második évben már virágot is hoz. Virágzása áprilistól októberig tehető. A virágfészek körül zöld gallér látható, valamint hegyes végű levélkék három sorban. Amikor elvirágzik, a szürkésbarna színű termés keletkezik a tetején egy bóbitával. Amikor megérinti egy kis szellő, akkor a magok könnyedén elszállhatnak, mintha egy reptetőn ülnének. (Szerintem nincs is ember, aki kiskorában ne fújt volna el több száz vagy ezer pitypang-magot nagy élvezettel, a maga örömére…)

A gyermekláncfű a világ minden táján megtalálható. Több helyen salátanövényként termesztik. Ha kiszemelte magának a gyümölcsösünket, akkor örüljünk e ténynek – már csak azért is, mert etilént bocsát ki, ami gyorsítja az érést és segít a gyümölcskötődésben is.

(A cikk szakmai lektora: Fülöp Attila kertészmérnök.)

Borítókép: Pixabay/jplenio
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek