Kakukkfű télen-nyáron
Kakukkfű télen-nyáron
Kakukkfű télen-nyáronKétfajta kakukktű található anyukám gyógynövényes kiskertjében: az egyik kerti, a másik mezei. Ahogy a nevük is sejteti: a kerti „nemesített”, a másik vadon termett, és erőszakos közreműködésünkkel került a házunkhoz.
A nemes növényt az egyik áruházban vásároltuk meg pár száz forintért: csupán néhány szálat ültettünk le, majd hagytuk, hogy elvirágozzon, elszórja magjait, s kellő számú utóddal hintse be az arra szánt területet. A mezei változatot Pákozd felé, Kisfalud környékén szedte fel a rétről anyukám, s ültette az „úri” sarjak mellé.
Kerti és mezei kakukkfű a levendula szomszédságában (Fotó: Temesvári Márta)
Hogy mi a különbség a kettő között?
A kerti magasabb, a mezei pedig alacsonyan fut a földön (legalábbis nálunk). – Gondolom, azért alakult ez így, mert a réteken nagyobb időjárási viszontagságnak van kitéve, s a földön mászik szegény lapos kúszásban, hogy minél nehezebben vegyék észre a birkák, amikor legelni indulnak. A gazdáknál nevelkedett példányok pedig büszkén emelik fel fejüket jó magasra, mert tudatában vannak ősi vérüknek, kiváltságos helyzetüknek, és garantáltan nem tereli rájuk senki a kecskéket, mert óvja az ágyások nyugalmát.
Kakukkfű közelről (Fotó: Temesvári Márta)
Logikusan, regényírói vénával, s nem kertész szemmel nézve legalábbis valahogy így tudom elképzelni a kialakult különbség „eredőjét”. – Ami persze lehet, hogy nagyon mesébe illő, de hát a paleo-sók is azt mondják, hogy azért van sok méreganyag a babban és a borsóban, mert nem tudtak elfutni az ősidőkben az ellenség elől, s felhalmozódott bennük a méreg. Hát akkor – ilyen alapon – a kakukkfű is gondolkozhat és viselkedhet „megszemélyesedve”, ösztönösen, érzelemmel átitatott motivációval.
Azt mondják, a kerti kakukkfű aromásabb mezei társánál, de ezt mi még nem vettük észre, bár az orrunk kimondottan jó (nemcsak formára, hanem funkcionálisan is), és kimondottan érzékenyek vagyunk a szagokra, a szagok és illatok közötti különbségekre, s azon belül is az árnyalatokra. Mégse tudjuk csukott szemmel megkülönböztetni őket egymástól az orr elé helyezve, mély belégzéseket gyakorolva.
Anyukám épp levágja a kakukkfüvet (Fotó: Temesvári Márta)
Az biztos, hogy szárításkor mindegyik nagyon erős, kimondottan jó illatot áraszt. A szárítás témakörét már érintettem a parlagfűről írt cikkemben, a csalán jótékony hatását ecsetelve, de még a jiaogulant is lehet szárítani.
E művelet során megmossuk a leszedett növényt (hogy megszabadítsuk a portól), s amikor leszikkadt róla a víz, betesszük a szárítóba, és ötven fokra kapcsoljuk a gépet. Általában tíz óra elegendő a tökéletes eredményhez, de van, hogy hamarabb is kivehetjük (az eredetileg aszalógép funkcióval megvásárolt, de azonnal szárítási feladatkörrel ellátott) masinából. A „menetidő” attól is függ, hogy mennyire tömjük meg a „polcokat”.
Ilyen szűrőbe szedjük a kakukkfüvet, hogy könnyedén meg lehessen mosni a növények "megtörése" nélkül (Fotó: Temesvári Márta)
A kakukkfű nagyon olcsón beszerezhető, s mégis rendkívül értékes gyógynövény (erről legközelebb szót ejtünk majd), s mellette elmaradhatatlan konyhai fűszerkellék.
Nem árt neki a fagy sem, így még télen is frissen szedett kakukkfűvel szórhatjuk meg a húsokat. Tavaly ősszel azt hittük, hogy egy része tönkrement, mert nagyon száraznak tűnt – a locsolás ellenére is -, és rezegtek rajta a kis levélkék, tavasszal viszont hamar kihajtott minden kis halottnak hitt tő. – Hiába, ha a legelőn megél, és ott sem zavarja a hőség, az aszály, akkor nehogy már egy gondozott kertben ne érezze jól magát!
Kártevők és betegség eddig még soha sem kapaszkodott rá (nálunk), és csupán gazolgatni szükséges egy folyondárszerű növény bekúszása miatt.
Gyönyörű, egészséges kakukkfű (Fotó: Temesvári Márta)
Anyukám barátnője kreatívan a vakondtúrásokba szórta a tőlünk kapott magvakat, s hamarosan úgy elterjedt a kakukkfű a pázsitban, hogy szinte már fele-fele arányban tartalmaz a „szép ződ gyep” sima füvet és „kakukkosat”. Sőt, amikor Mara néni beindítja a fűnyírót, nem frissen nyírt fűillatot éreznek a szomszédok, hanem kakukkfű-illatot!
Persze, mi maradunk az „elkülönítésként”, mert elég sokat felhasználunk ebből a növényből, s nem vagyunk olyan lelkes Hamupipőkék, hogy térden állva válogassuk a zöldet, de a kakukkfű érdekes megoldás a „gyepsűrűsítésre”. (Nekem azért kicsit szúrná a talpamat, de aki nem mezítláb járkál egész nap a fűben, mint én, azt bizonyára nem zavarja ez az aprócska különbség.)
