5 évnél régebbi cikk

A székesfehérvári kórházban is lesz egynapos sebészeti centrum
Fehérvár Médiacentrum fotója
szekesfehervar.hu
A székesfehérvári kórházban is lesz egynapos sebészeti centrum

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház lesz az egyike annak a tizennyolc fekvőbeteg-ellátó intézménynek, ahol egynapos sebészeti részleget alakítanak ki.

A kórházban lenni többnyire sem apropója sem pedig közérzet szempontjából nem kellemes dolog, ugyanakkor sok esetben elkerülhetetlen. Ám vannak olyan beavatkozások, amelyek szakmai szempontok alapján nem kívánnak hosszú kórházi tartózkodást, és míg régebben zömében napokat, de nem ritkán egy hetet is bent töltött a beteg egy-egy kisebb műtét után, ma már egyre elterjedtebb az úgynevezett egynapos sebészet. Olyannyira, hogy a nyugat-európai ellátórendszerekben az egynapos ellátásban elvégzett esetek aránya 60-90 százalékos, miközben Magyarországon 39 százaléknál tart.

Annak érdekében, hogy ez az eljárás nálunk is elterjedhessen, 2020-ig nyolcmilliárd forintos összköltséggel egynapos sebészeti ellátóhelyeket alakítanak ki tizennyolc intézmény húsz helyszínén az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektje keretében. A tizennyolc intézmény egyike pedig a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház lesz. 

Az egynapos sebészet olyan speciális ellátási forma, amelynek lényege, hogy a beavatkozást követő 24 órán belül a beteg elhagyja a kórházat, és otthonában gyógyulhat.

A projektindító rendezvényen, Székesfehérváron dr. Csernavölgyi István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója elmondta, a fehérvári kórház a pályázat keretében 32 milliós infrastruktúrafejlesztést és 338 millió forintos eszközbeszerzést valósít majd meg. Azt is kiemelte: néhány éve még csak pár ezer esetet láttak el egynapos ellátás keretében, de idén már több mint hatezer ilyen esetük volt.

A fejlesztés célja, egyrészt a rövidebb ápolási idő, a gyorsabb gyógyulás, és a kevesebb komplikáció elérése, ugyanakkor így sokkal költséghatékonyabban működhet a rendszer. A betegbiztonság, a szervezettség, a költséghatékonyság, valamint a minőségi betegellátás érdekében a szakmai grémium összeállított egy egynapos sebészeti kézikönyvet is, amely tartalmazza az ellátás menetét és a betegutakat, így mankót ad minden olyan szolgáltatónak, ahol egynapos sebészetet szeretnének művelni.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek