4 évnél régebbi cikk

Ötéves az Arakocska, Székesfehérvár népszerű óvodás és kisiskolás atlétikai foglalkozása
Fehérvár Médiacentrum fotójaÖtéves az Arakocska, Székesfehérvár népszerű óvodás és kisiskolás atlétikai foglalkozása

Öt esztendeje pattant ki Babos Rita fejéből az óvodások és kisiskolások atlétikai foglalkozása, mely mára az egyik legnépszerűbb foglalkozássá vált a kicsik körében.

Az Alba Regia Atlétikai Klub kiemelten figyel a fehérvári fiatalok sportjára, erre egyik ékes példa az ARAK Aktív, melynek immár 17. Városi Döntője volt idén. Az Aktív mellett pedig ott van az Arakocska, mely az óvodások és kisiskolások számára kínál fejlesztő mozgásformát, és elképesztően népszerű mind a gyermekek, mind a szülők körében.

Az Arakocska ötlete Babos Rita nevéhez fűződik, a korábban főleg ugró számokban 22 magyar bajnoki címet nyerő egykori atléta immár öt éve vezeti az apróságok foglalkozásait.

- Nagyon sokat adott nekem az Arakocska. Amikor beláttam, hogy egy sérülés miatt be kell fejeznem a versenyszerű atlétikát, el kellet gondolkodnom, merre tovább. Valamilyen szintem tervezett volt ez az út, hiszen már korábban megszereztem az edzői végzettségem, volt már előtte is csoportom, akikkel dolgoztam. Aztán egyszer egy éjszaka kipattant az ötlet: Arakocska! Rájöttem, hogy én a kicsikkel szeretnék foglalkozni. Pár napig ülepedett bennem a dolog, aztán megkerestem az ARAK vezetését az ötletemmel, ők pedig úgy döntöttek, támogatnak, próbáljuk meg. Így öt évvel ezelőtt, március végén elindult az Arakocska, Lengyel Kati nénivel közösen megtartottuk az első foglalkozásokat. Akkoriban nagyjából 8-10 gyermekkel kezdtünk neki, ez nőtte ki magát annyira, hogy szeptemberben, az új tanévben már stabil 40 fős csoporttal tudtunk kezdeni. Azóta eljutottunk oda, hogy öt év elteltével két csoport dolgozik már, az egyikben az óvodásokkal, a másikban a kisiskolásokkal foglalkozunk 20 és 30 fő közötti csoportlétszámmal. Ez sokkal egészségesebb így, mert jobban tudunk figyelni a gyerekekre, ez az a létszám, ami optimális az edzéseken. Most már hárman dolgozunk a gyerkőcökkel, Kati nénivel egy idő után úgy éreztük, bővíteni kell a szakmai stábot, így csatlakozott hozzánk Leiner Viktória, aki korábban szintén az ARAK színeiben atletizált. Most úgy fest a dolog, hogy én foglalkozom a kisiskolásokkal, Kati néni és Viki pedig a jóval nagyobb odafigyelést igénylő ovis csoportnak tartja az órákat.

- Korábban azt mondtad, az Arakocska célja nem elsősorban az utánpótlás-nevelés, hanem a sport szeretetének, a mozgás örömének átadása a kicsik felé.

- Ez így van! Nagyon jó érzés visszatekinteni a kezdetekre, és igazából az tölt el minket boldogsággal, hogy azok a gyerekek, akik a legelső Arakocska csoportban kezdtek, most már nem csupán az atlétikában, de nagyon sok más sportágban is aktívak. Sokan maradtak az atlétikánál és itt a klubnál, persze már idősebb korcsoportban, de sokukkal találkozom már iskolásként az ARAK Aktív versenyein is. Ez a legnagyobb öröm, úgy néz ki, sikerült velük megszerettetnünk a mozgást, a sportot. Amikor elindítottuk az Arakocskát, nem volt az elsődleges cél, hogy atlétákat neveljünk és mindenkit idekössünk a pályára. Nyilván örülnénk, ha minél többen az atlétikát választanák, de mi ezt a programot egy olyan alapozó, inkább élményorientált, képességfejlesztő foglalkozásnak szánjuk, ahol mindenkit szívesen látunk. Ha egy picit lassabb, ha picit nehezebben mozog még, koordinálatlan a mozgása, mi őket fejleszteni szeretnénk, megszerettetni velük a mozgást és a sportot, és megteremteni a lehetőséget, hogy ha már sportágat választ, akkor egy jó alappal induljon.

A program már három éve is nagy népszerűségnek örvendett, Babos Rita szerint mostanra alakult ki az a rendszer, mely hosszú távon is biztosíthatja azt, hogy minden, az Arakocskára jelentkező gyermek megfelelő képzést kapjon.

- Abszolút úgy érezzük, hogy nagyjából ez az a létszám, ami kezelhető, nyilván, ha most még jön 8-10 új gyermek, akkor az még megoldható. A korosztály is viszonylag szűk és nagyon fiatalokról beszélünk, így nagy az átjárás. Sok gyereket hoznak, egy darabig jár, aztán találnak másik sportágat és azt is kipróbálják. Ezért is mondom, nem az a lényeg, hogy ideláncoljuk a gyerekeket, hanem az, hogy szeressék meg a testmozgást, ismerjék meg a sportolás örömét. Természetesen továbbra is várjuk az ötödik életévüket betöltött gyerekeket, hozzánk bármikor lehet jönni, nincsen megszabva, hogy év- vagy tanévkezdéskor lehet csak kezdeni, bármikor lehet hozzánk csatlakozni.

Az Arakocska foglalkozásai a tanév során kedden és csütörtökön 18 órakor kezdődnek a Bregyó-közi Atlétikai Centrumban, Ritáék ezekben az időpontokban várjak a foglalkozások iránt érdeklődő gyermekeket és szüleiket.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek