4 évnél régebbi cikk

"Csöndben ne lépj az éjszakába át" - meghallgattuk Iggy Pop új lemezét
Fehérvár Médiacentrum fotója"Csöndben ne lépj az éjszakába át" - meghallgattuk Iggy Pop új lemezét

Iggy Pop új lemeze ma jelent meg, és őszintén szólva egyelőre még vegyesek az érzéseim az albumot illetően. Az előadó saját bevallása szerint a lemez sajátossága, hogy más művészek gondolatait közvetíti, elmondása szerint ő csak kölcsönadja a hangját.

Mielőtt bármit is mondanék az albumról, mindenképpen meg kell említenem a budapesti koncertet, ami július 24-én volt a Budapest Parkban. Szerettem volna írni egy koncertbeszámolót, de nem igazán találtam a szavakat, s ez a mai napig így van. Néhány szóval (amit azóta megtaláltam) azonban szeretném jellemezni nektek az ott eltöltött másfél órát: fantasztikus, óriási energia, robbanás, felemelkedés, szabadság. Meg merném kockáztatni, hogy életem eddigi legjobb koncertélményén vagyok túl, nem igazán tudom, melyik előadó tudná felülírni ezt, egyelőre azt érzem, egyik sem.

(Fotó: Horváth Reni)

De, hogy egy picit bővebben kifejtsem, talán a "méltóság" szó nagyon találó arra, ahogyan a már 72. életévét taposó Iggy Pop megöregedett és ez a "korral nemesedés" nemcsak a színpadi produkcióra érvényes, hanem az albumaira is. Nem akarom jelzőkkel illetni, de ha már róla írok, akkor mégiscsak le kell írnom, hogy a punk keresztapjaként emlegetik, ennek főleg az új lemez vonatkozásában lesz jelentősége. Íme, itt egy kis ízelítő a budapesti koncertből: (nézzétek csak, ahogy laza eleganciával 00:59-nél eldobja a mikrofont! Ami pedig 04:17-nél van, arról ne is beszéljünk...)

Nagyon meglepő volt, hogy bejelentette az új lemezt, hiszen az előző album a Post Pop Depression azzal a szándékkal készült, hogy ez az utolsó... Valljuk be őszintén, hogy nagyon szép ívet is adott a karrierjének. Az utolsó dal (Paraguay) záró sorai:  

Cause I'm sick and it's your fault
And I'm gonna go heal myself now
(Yeah)

Kell ennél szebb búcsú? Nem hiszem. Nagyon nagy mélységet adott az albumnak az is, hogy zenésztársai, barátai elvesztése inspirálta, főként David Bowie halála. A társszerző Queens of the Stone Age pedig éppen ebben az időszakban próbálta feldolgozni a mellékprojektjük, az Eagles of Death Metal párizsi koncertjén történt terrortámadást.
 
Vitathatatlan, hogy ezzel az albummal egy korszak lezárult, de a rajongók nagy örömére Iggy Pop egy percre sem tud lenyugodni, és így vagy úgy, de készített még egy albumot, amely Free címre hallgat. Pop életében mindig is hatalmas szerepe volt a szabadságnak, a szabadság keresésének, olyan típus, aki sosem bírta a kötöttségeket, ennek többször "hangot" is adott, például az egyik televíziós szereplése közben:

 

És most itt az új album. Vajon megtalálta?

Kiemelnék néhány dalt a Free lemezről: az első Dylan Thomas csodálatos verse a "Do not go gentle into that good night". Remekül passzol a dörmögős hangja ehhez a vershez, a zenei aláfestés is hibátlan. Mindezt, hangsúlyoznám, a 72 éves Iggy Pop, a punk keresztapja adja elő.

A Sonali című szám atmoszférája egy az egyben olyan számomra, mintha David Bowie Blackstar albumát hallgatnám. Talán ezért is tetszik annyira.

A James Bond című számra pedig nem igazán tudok mit mondani. Ehhez a dalhoz klipet is készítettek, amit Simon Taylor rendezett. Ez volt a második dal, ami megjelent még jóval a lemez megjelenése előtt, és azóta is gondolkodom, hogy mi történik itt. Egy biztos, Leron Thomas trombita szólója a harmadik percnél fantasztikus.

Az a különös ebben az albumban, hogy hihetetlenül letisztult, költői, elegánsan romantikus és szomorúan szerelmes. Akarva akaratlanul is benne van az elmúlás. De várjunk csak, miközben ezeket a sorokat írom is éppen a lemez szól. Iggy Pop lemez. A 72 éves punk keresztapa, kísérleti jazz lemeze, erős swinges beütéssel. 

"Rage, rage against the dying of the light." 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek