Milyen hangsúlyt adunk a súlyunknak?
Milyen hangsúlyt adunk a súlyunknak?
Milyen hangsúlyt adunk a súlyunknak?Egy piac, ahol kevés pénzért könnyen hízhatunk, de a hatásosnak mondott diéták havonta majdnem annyiba kerülnek, mint a magyar átlagfizetés.
Itt állunk most. Egy olyan különleges univerzumban, ahol nem kell kövérnek lenni ahhoz, hogy annak érezzük magunkat. Elég, ha csak felugrunk a netre – vagy le se jövünk róla, hiszen ott töltjük az életünket – észrevétlenül mászik a fejünkbe a tudat: vagy elhízás előtt állunk, vagy már kövérek vagyunk, vagy éppen lefogytunk, és akkor azt kalkulálhatjuk, hogyan ne hízzunk vissza. És ha ez a rémálom mégis megtörténne, kezdődhet minden elölről.
Olyan ez, mint egy evolúciós körforgás, egy globális jojóeffektus: kicsiből nagy, nagyból kicsi. És ebből már nemcsak az étrendösszeállítók, az életmódtanácsadók, a diétás étrendet házhoz küldő cégek, a személyi edzők, az applikációfejlesztők, a karcsúsító fehérneműt gyártók, a teljes fehérje shake-et, a fehérjeszeletet és a zsírégető étrendkiegészítőket előállító ipar, a testtekercseléssel és cellulitiszmasszázzsal fogyasztó szépségszalonok, de még a ruhaforgalmazók is profitálnak, hiszen a változó alakkal változik a méret is, mi pedig nem csinálunk mást, mint vélt vagy valós kövérségünk okán fizetünk és fizetünk.
Ki gondolta volna száz évvel ezelőtt, hogy a kétezres években a kövérség egyenes arányú lesz a pénztelenséggel, a soványság pedig a tehetősek kiváltságává válik?
Az van ugyanis, hogy a most különösen találó elnevezésű fogyasztói társadalom alatt az egyre bővülő, már nemcsak a gatyánkat, de a hitelkártyánkat is akaró piac megfordította a lovat: az alacsony árkategóriájú, gyorsan előállítható kényelmi ételek hizlalnak, és nem csak a szénhidráttartalmuk miatt, hanem a ki tudja, miféle adalékanyagok okán. A jó minőségű, némi utánajárással biopiacon fellelhető termékek pedig drágák.
A szekér már megy magától, a kilók meg tapadnak minden levegővétellel. A tükörkerülés és a fotóretusáló applikációk korában simán legyőzhető az olykor fel-feltörő bűntudat, testképünk a túlsúlyostól a dögösig terjedő skálán liftezik attól függően, mi jön szembe a neten, hány lájkot kapunk az instán vagy szembenézünk-e magunkkal egy egészalakos tükörben.
Tény, hogy sok a túlsúlyos ember, az is tény, hogy mozoghatnánk többet, ehetnénk több zöldséget, de az is tény, hogy a „zabálj sokat olcsón” akciókkal kecsegtető gyorséttermi dömping és az „akkor vagy szép, ha vékony vagy” jelszóval mételyítő diétaipar végletei között nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, még akkor is, ha azt igazán szeretnénk.
Egyvalamit azonban megtehetünk: nézzünk szembe a tükörrel! Nemcsak kívül, belül is, és gondoljuk át, milyen hangsúlyt adunk a súlyunknak! El tudjuk fogadni a külsőnket? Képesek vagyunk tenni, ha változtatnánk? Fel tudjuk húzni a futócipőt, hogy végre saját tempóban, egyéni cél felé haladjunk és hátrahagyjuk a fordított lovat?
