2 évnél régebbi cikk

Hajnalban 2021 első látványosabb csillaghullásának lehettek a szemtanúi
Fehérvár Médiacentrum fotójaHajnalban 2021 első látványosabb csillaghullásának lehettek a szemtanúi

Minden évben ahogy beköszönt a tavasz, a szokásos csillagképek és bolygók mellett az első hullócsillagok is feltűnnek az égen. 2021-ben az első pofásabb vendég a Lyridák meteorraj lesz, amely április 22-ről 23-ra virradóan mutatja ki igazán foga fehérjét: óránként akár tizenöt fényjelenséget is láthattok.

Minden évben ahogy beköszönt a jó idő, egyre tisztább égbolt alatt merülhetünk el a gondolatainkban. Ilyenkor a szokásos csillagképek és bolygók mellett feltűnnek az első hulló tűzgömbök is, így távcsőre tapadva szebbnél-szebb égi csodáknak lehetünk szemtanúi.

Nos, 2021-ben is a Lyridáké a nyitótánc, amely az egyik legrégebbi ismert meteorraj: a kínai csillagászok már időszámításunk előtt 687-ben megfigyelték őket, ám hivatalosan csak 1835-ben készült feljegyzés róluk.

A Lyridák a C/1861 G1 (Thatcher) nevű üstökös törmelékéből jött létre, amelyet A. E. Thatcher csillagász fedezett fel még a 19. század második felében, nevét pedig onnan kapta, hogy radiánsa a Lant (Lyra) csillagképben van, azaz a meteorok csóvája a Lant csillagkép felé mutat.

A meteorraj minden évben április 16-25 között közelíti meg a Földet, csúcspontja (azaz amikor a leglátványosabb a csillaghullás) pedig április 21-23 között figyelhető meg. A hangzatos nevű Earthsky-portál legfrissebb információi szerint

a Lyridák április 22-én hajnalban, kicsit éjszaka, illetve de főleg 23-án a napfelkelte előtti időszakban mutatja legszebb orcáját. Ezekben az időpontokban óránként akár tíz-tizenöt csodát is megleshettek.

Persze ha az időjárás és az a nagy fényes gömb az égbolton is engedik: a meteorraj csúcsa idején sajnos a holdfény is igen erős lesz, 67 százalékos megvilágításával jelentősen rontja az élményt, így jó, ha óránként 4-5, e rajhoz tartozó meteort látunk a maximum hajnalán. A Lyrida-hullócsillagok közepes sebességűek, és előfordulhatnak köztük fényesebb tűzgömbök is.

A Lyridák üstököse (Thatcher) mintegy 415 év alatt teszi meg útját a Naprendszerünkben, legközelebb előreláthatólag 2276-ban halad majd el a Föld mellett.

(Forrás: Időkép, National Geographic)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek