Ciszterci szerzetes volt városunk első múzeumigazgatója
Ciszterci szerzetes volt városunk első múzeumigazgatója
Ciszterci szerzetes volt városunk első múzeumigazgatójaMálits István és Szabó Borbála fia Mihály, aki először Pápán, majd Győrben, a bencések gimnáziumában nevelkedett, míg végül bevonult a ciszterci rend zirci apátságához szerzetesként. Itt vette fel az Arnold keresztséget, és lett az ismert neve Marosi Arnold. A fehérvári, majd egri ciszterci gimnáziumok után a Budapesti Tudományegyetemen földrajzot és természetrajzot tanult, és persze teológiát a cisztereknél. Huszonhárom évesen Székesfehérváron szentelték pappá, és itt kezdett el tanítani. Később megszerezte a tanári diplomát is, majd hitoktatóként is tevékenykedett.
De a természettudományok a szívéhez nőttek, azon belül is az archeológia, így a pécsi ciszterciek kezdeményezték, hogy Marosi Arnold legyen a frissen megalakult Pécs-Baranyai Múzeumegyesületet igazgatója. Innen vezényelték vissza Székesfehérvárra 1909-ben. Egy év sem telt el, és vezetésével megalakult a Fejérmegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület. Az első közgyűlésről így számolt be a Székesfehérvári Hírek 1910. március kilencedikei száma: „Régészeti egyesület közgyűlése. F. hó 7-én d. u. 4 órakor volt a vármegyeház kistermében az a gyűlés, amely hivatva lesz tespedő régészeti egyesületünket új életre kelteni, hogy új erőforrások bevonásával a modern irányú munkálkodás megvalósuljon.”
Ezen közgyűlés Hattyuffy Dezső elnökletével és bevezetőjével indult el: „Tekintetes Közgyűlés! Fejér vármegye és Székesfehérvár történelmi emlékeit megőrizni, a múlt szeretetét ápolni és evvel a szeretettel a rég letűnt idők nagyságából a jövő iránt bizalmat kelteni, úgy hisszük, közös érdeke és közös célja mindazoknak, kik a régi dicsőség porba hullott nagyságáért lelkesülnek.”
Az első időszakban mindenek előtt rendezték a meglévő leletek, tudományos iratok gyűjteményét, és lajstromba vették a rendelkezésre álló materiális anyagokat. A fehérvári múzeum alapjait építve folytatta Marosi Arnold az oktatást, ahol nem ismert pardont a színvonalat tekintve. Ezt a Székesfehérvári Hírlap 1910. július tizediki számában követendő példaként közre is adta: „Valóban igaznak ismeri el minden ember Marosi Arnold kijelentését, hogy: »Ennek az üzleti fogalomnak: alku, nem szabad a nevelés problémájába belecsúszni. Itt a cél csak ingadozás nélküli egyenes jellemek kialakulása lehet, amihez legbiztosabban az az út visz, melynek irányítója Isten.«” És ehhez Arnold atya – úgy hírlett – kellő szigorral az arcán hozzá is járult, de diákjai inkább a szívén keresztül tekintettek hitoktatójuk szemébe, és így látták a mosolyt is! A szigorú tanár leginkább önmagával és munkájával szemben volt erélyes.
Viszonylag hamar eljutottak frissen létrehozott egyesületük első választmányi üléséhez: „A Fejérvármegyei és székesfehérvári múzeum egyesület f. hó 7-én d. u. 3 órakor tartotta megalakulása óta első választmányi ülését gróf Széchenyi Viktor főispán elnökletével. Marosi Arnold ciszt. főgimnáziumi tanár, múzeumi igazgató bejelentette, hogy Philipp István főgimnáziumi tanárral együttesen elkészítették a múzeumi tárgyak leltárát.” – írta a Székesfehérvári Hírlap 1910. október kilencedikén.
Erély ide vagy oda, a mindent elsöprő háború 1914-től megakasztotta a folyamatokat a múzeum elindításában. Marosi főleg a fiatalok hazaszeretetét, erkölcsi tisztánlátást igyekezett biztosítani, és a gyilkos borzalmakra magyarázatot adni úgy, hogy igazából azok a magyarázatok nem is léteztek, de a történelem régi példái képesek voltak életben tartani a hitet. Az utóbbira a hadviselés lezárultát követően is szükség volt, amikor a kommunista proletárdiktatúra Lenin-fiúi jelentek meg a színen. Amikor csend lett a megcsonkított országban, nekilátott a múzeum első igazgatójaként a pártfogók és hivatali támogatók meggyőzésének, aminek gyümölcse lassan érni kezdett. Prohászka Ottokár megyés püspök is megjelent a támogatók között, és a történelmi leletgyűjtésben is támogatta a múzeumot és Marosi Arnoldot. A kutatások egyre nagyobb mélységeket értek el, éppen ezért Marosi tudományos írásai is tovább szaporodtak. A múzeum nevéhez illően munkatársaival kiterjesztették a kutatások sorát az egész vármegyére Vajtától Bicskéig. Székesfehérváron az ő nevéhez fűződik az öreghegyi avar sírok kutatása vagy a szárazréti, honfoglalás kori temető feltárása.
A kép eredeti felirata a Képes Pesti Hírlap 1930. április harmincadikai számában: „Hóman Bálint kultuszminiszter a székesfehérvári Szent István-bazilika feltárása megkezdésekor megteszi az első ünnepi kapavágást. Tőle jobbra Csikós Andor kormányfőtanácsos, dr. Michalovics Zsigmond, az Actio Catholica igazgatója, gróf Zichy Aladár, Shvoy Lajos megyéspüspök. A minisztertől balra Marosi Arnold ciszt. r. tanár, muzeumigazgató, kormányfőtanácsos, Lux Kálmán műegy. tanár, az ásatások irányítója, Schmidl F. műsz. tanácsos.”
Marosi Arnold még hitt abban, hogy felkutatható és teljesen megfejthető az az építményegyüttes, amelyben 1848-ban megtalálták III. Béla király és felesége sírját. Érthető, hogy fontos feladatának tartotta az akkor még csak feltételezett Szent István korabeli városrész feltárását. 1934-ben pedig megkezdte első ásatásait Tác-Fövenypuszta térségében Rómer Flóris nyomdokain, ahol rálelt a római kori Herculia városára, amit Gorsiumként ismerünk.
Rengeteg dolga lett volna még e földi létben, amiket végül nem tudott befejezni, mert súlyos betegsége levette a lábáról. Féléves szenvedés után 1939. január huszonkettedikén visszaadta lelkét Teremtőjének a város és a megye első múzeumi igazgatója, Marosi Arnold ciszterci szerzetes.
