SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1462 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 09. 05., 17:04
Film,moziHoppá! Új résszel érkezik a legendás RendőrakadémiaNa, hát az a helyzet, hogy az 1994-es Rendőrakadémia 7. - Moszkvai küldetés után nagyon úgy néz ki, hogy újabb epizóddal jelentkezik a '80-as, '90-es évek egyik legsikeresebb vígjátéksorozata. A Carey Mahoney-t megformáló, Steve Guttenberg szerint nem is kell olyan sokat várnunk rá. Csípjetek meg!
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 09. 04., 18:02
Kult,robotikaBemutatkozott Dobot Magician - újabb robotokkal bővült az Alba Innovár repertoárjaA tanévvel együtt az Alba Innovár Digitális Élményközpont második évada is elkezdődött, ezzel együtt gyakorlatorientált felnőttképzés indul a házban. Az ország egyedülálló oktatási intézményében a csúcstechnológiájú digitális eszközöket és rendszereket ismerhetik meg a látogatók, mindezt mostantól k...
2018. 09. 04., 13:03Videó,SzékesfehérvárLátványos videóval köszönt be az ősz Fehérvár belvárosában"Itt van az ősz, itt van újra!" - már a könyökünkön jön ki, pedig alig pár napja kezdte meg hivatalos műszakját az év legborúsabb időszaka. Hogy egy kicsit feldobjam az őszi napokat, egy látványos videóval készültem nektek, amelyben megleshetitek, hogyan is néz ki Fehérvár belvárosa madártávlatból.
2018. 09. 03., 19:45Kult,tanévkezdésEgyenruhások figyelik az iskolások lépteitCsakúgy, mint a korábbi években, idén is egyenruhások irányítják a forgalmat reggelente az iskolák környékén. A tanévkezdés idejére időzített akció célja a balesetek megelőzése. A programban nem csak rendőrök, de polgárőrök és közterület-felügyelők is részt vesznek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 09. 02., 17:44
Film,filmSzörnyek szörnyű összeröffenése - Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció kritikaAzt gondoltam, hogy mivel hivatalosan is beköszöntött az ősz, búcsúztassuk el méltóképpen ezt az igencsak eseménydús és hőgutákban gazdag nyarat. Így került terítékre július egyik leglazább mozija, a Hotel Transylvania harmadik felvonása, amely éppen a felhőtlen és eszeveszett bulik legjavába kalauz...
2018. 09. 02., 10:58Fotó,InstagramMC Hawer és a Fekvő (katona), elszabadult panda a Belvárosban és piknik a Tóparton - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólHölgyeim és Uraim, hivatalosan is beköszöntött az ősz. Persze ezt ne úgy képzeljük el mint régen, hogy ezzel együtt hosszabb időre leszakad az ég és a hőmérséklet épphogy alulról verdesi a 20 fokot. Kérem szépen, itt még bőven nyár van így szeptemberben, de az is lehet, hogy októberben is, még a sza...
2018. 08. 30., 14:56Sport,interjúAz edző, aki házhoz is megy - interjú Horváth-Kuhinkó ViviennelHorváth-Kuhinkó Vivien eddigi életét végigkísérte a sport. Már 8 évesen kézilabdát ragadott, amit 23 éves koráig el sem engedett. Közben 17 évesen a felnőttek között, az első osztályban is bemutatkozhatott, ami később nem várt kudarcba fulladt. A sportágban való csalódás után Vivien új szerelmet tal...
2018. 08. 29., 13:58Kult,autóA Trabant a véremben van - interjú Nagy AntivalA sárosdi Nagy Anti már egészen fiatal kora óta a Trabantok bűvöletében él. Első családi autójuk is Trabant volt, így szinte adta magát, hogy élete első négykerekűjeként, ő is a legendás járgányban szelje az utakat. Sajnos az idő vasfoga még a német kisautókat is utoléri, ám Anti mégsem bízta a véle...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 28., 16:03
Kult,csillagászatEgy hatalmas aszteroida közelíti meg FöldünketA 2016 NF23 jelzéssel ellátott aszteroida az előrejelzések szerint augusztus 29-én fog elszáguldozni bolygónk mellett, nem kevesebb mint kábé 32 000 kilométer per órával. Az objektum még az aszteroidák között is meglehetősen nagynak számít, a NASA becslései szerint nagyobb, mint a gízai nagy piramis...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 26., 19:54
Hírek,időjárásCsak semmi pánik! - Szeptemberre visszatér a nyárHihetetlen milyen gyorsan repül az idő. Nemrég még arról írtam, hogy végre nem esik a hó és nemsokára belépünk a nyári hónapokba, most meg ismételten ráfordulunk a hidegebb napokra. Tartom, hogy ne igyunk előre a medve bőrére, ugyanis az az érzésem, hogy bőven tartogat még meglepetéseket nekünk idén...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 26., 17:36
Film,filmAz ember legjobb barátja alfája és omegája - Alfa kritikaAmikor megpillantottam az Alfát a szokásos horroros-akciós-katasztrófafilmes kínálat között, nem hittem a szememnek. Hollywood tud még valami eredetivel is szolgálni? Jó, persze azért ennyire nincs nagy gáz, számos patent filmmel örvendeztetnek meg minket, de ha mégis belegondoltok, a legtöbb egy ka...
2018. 08. 26., 11:02Fotó,InstagramA hősök köztünk élnek, Királyi Napok after és ünnepi tűzijáték - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólBár még koránt sincs vége a nyárnak, szépen lassan lementek az augusztus végére ráfordító királyi programok is. Innen már csak pár nap és szélsebesen ránk töri az ajtót az ősz, ami ki tudja, hogy milyen időt hoz magával? Ám egy utolsó hajrára Fehérvár lakói is kimerészkedtek a szabadba: pacsi a Bory...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 23., 14:35
Kult,film8 éves titokra derült fény: megtudtuk, hogyan végződött az Eredet című filmChristopher Nolan 2010-ben debütált kultikus filmjének, a Leonardo DiCaprio által fémjelzett Eredetnek vitarobbantó vége lett, ugyanis egyszerűen nem lehetett eldönteni, hogy a záró képsorok az álomban vagy a valóságban játszódnak? Most, 8 hosszú és teóriák tömkelegével átitatott év után végre kider...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 22., 16:07
Kult,kvízMennyire ismered Magyarország településeit?Tudom, a kérdés eléggé tágnak hathat, de a legtöbb ember elsősorban a környezetében található települések elhelyezkedésével van tisztában. Persze szabadidőnkben első körben Magyarországon belül keresgélünk látnivalókat, így utazás közben számos település neve ragadhat ránk. Hogy meglessétek, mennyir...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 21., 16:55
Sport,sportA MOL Vidi FC-vel is játszhatunk a FIFA 19-ben?Egyelőre tessék pletyka szinten kezelni a hírt, de ha minden igaz, akkor egy magyar csapattal is harcba indulhatunk a népszerű focis videójáték újabb felvonásában, a FIFA 19-ben. De hogy ez hol is érint minket? Ez a csapat nem más, mint szeretett városunk BL-selejtezőkön menetelő csapata, a MOL Vidi...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2018. 08. 19., 10:40
Film,kritikaDenzel Washington, az utolsó akcióhős - A védelmező 2 kritikaAmikor 2014-ben befutott A védelmező első része, akkor csak és kizárólag Denzel Washington és a betétdalt jegyző Eminem miatt lestem meg a filmet, ugyanis olyan sablonos történettel csábították a nagyérdeműt a moziba, amelyet már vagy tucatszor láthattunk. A védelmező aztán összességében nem lett ro...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 17., 11:02
Kult,munkaMég lehet jelentkezni a macskaszeretők álommelójáraGörögország, Égei-tenger, mediterrán szigetek, mesebeli kikötők és... sok-sok cica. Szerintem ennél nem is kell többet mondanom azoknak, akik odavannak a selymes kis bársonytalpúakért, ugyanis a pár hete meghirdetett macskagondozó állást nekik találták ki. Álommeló egy álomhelyen. Hajrá, hajrá, még ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 15., 16:41
Kult,randiFehérvár legtutibb randihelyei, ahol szinte garantált a sikerTombol a nyár, de nemsokára beköszönt az ősz, ami a tavasszal karöltve a legjobb randiidőt is elhozza. Negyven fokban mégsem tudod a legjobb formád hozni, a strandolás meg milyen randi már? Székesfehérváron mindenkinek van legalább egy olyan bejáratott helye, ahova szívesen viszi kedvesét. Ha nincs,...
2018. 08. 15., 15:00Sport,interjúMindig azt mondom, egy edző mutasson példát - interjú Gazdag KittivelGazdag Kitti neve nem lehet ismeretlen a székesfehérváriaknak, ugyanis kilenc évig kézilabdázott, ebből hatot városunkban. A kézis pályafutása befejeztével szinte a semmiből talált rá a testépítés világa, amellyel olyannyira egymásra hangolódtak, hogy rövid időn belül három versenyen is indult, és m...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 12., 10:46
Film,filmNe packázz Jason Stathammel! - Meg - Az őscápa kritikaViszonylag rég láttam Jason Stathamet a filmvásznon, így nagy öröm volt számomra a visszatérése, ám az, hogy a Meg - Az őscápa személyében egy őscápás-túlélős filmben bukkant fel, több volt, mint formabontó. Statham, aki a kezdeti blöffje után, feláldozhatóból lett családtag, mindig keményen lépett ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 09., 17:25
Kult,tesztNagy Chips Teszt - Melyik zacskóban van a legtöbb chips?Nincs olyan ember a Földön, aki ne szeretné ilyen vagy olyan formában az emberiség egyik legnagyobb találmányát, a chipset. Ha az angoloktól eltekintünk, ahol a chips kicsit mást jelent, akkor a szó hallatán mindenkinek a dugig tömött, színes, zörgő zacskók jutnak az eszébe. De biztos, hogy mindig a...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 09., 15:42
Kult,csillaghullásHétvégén az év leglátványosabb csillaghullásának lehetünk szemtanúiIdén már jó pár csillaghullást láthattunk, ám olyat, mint ami augusztus 12-én éri el a maximumát, még tuti nem. A Perseidák meteorraj tagjai a hétvégén mutatják legszebb arcukat, így ha jó idő lesz - márpedig egyelőre úgy fest -, akkor bezony látványos, a korábbiakhoz képest gyorsabb, ám annál fénye...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 09., 11:04
Kult,karácsonySosem lehet elég korán kezdeni - megnyílt az első karácsonyi vásárNyár van. Egész Európában tombol a kánikula, ráadásul nemsokára ideér a Szahara felől érkező gyilkos meleg is, így biztos vagyok benne, hogy újabb rekordok dőlnek majd meg. Erre mit csinálnak az angolok? Megnyitják az első karácsonyi vásárt. Ilyenkor szoktam azt mondani: mit számít, ha az ember bold...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 08. 06., 13:06
Oktatás,felvételiTovább lehet jelentkezni a pótfelvételireMeghosszabbították a pótfelvételi eljárás határidejét: augusztus 7-ig lehet a jelentkezéseket benyújtani, illetve hitelesíteni az E-felvételiben.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!