#művészet
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 21., 08:19
Kult,művészetPhilipp István és a bagoly nyomában SzékesfehérváronRajztanárból lett szobrász, író és tervező, az általa megálmodott épületek mellett egy különleges alkotása, egy épületdíszként figyelő 111 éves bagoly őrzi Philipp István emlékét.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 18., 10:20
Kult,SzékesfehérvárEgy vándorlegény dalai címmel indult el az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertsorozataVáltozatos és gazdag zenei műsorral várta a komolyzene kedvelőit az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A négy részből álló Farkas Ferenc koncertsorozat, Egy vándorlegény dalai című nyitórendezvényét kedden este tartották a Vörösmarty Színházban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 16., 21:24
Kult,koncertKülönleges koncertélmény az Egyházmegyei LátogatóközpontbanA szabadzene világa tárulhatott azok elé, akik ellátogattak Székesfehérvárra, jól ismert zenészek adtak ugyanis egy közös koncertet. Az esemény a Felhangolva! című program keretében valósult meg.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 16., 17:31
Kult,kiállításOktóber 13-ig várja a látogatókat a Fehérvár Szalon39 székesfehérvári kötődésű művész alkotását tekinthetik meg azok, akik ellátogatnak a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyére. A Fehérvár Szalon több évtizedes hagyományra tekint vissza városunkban, amely kétévente biztosít bemutatkozási lehetőséget a művészeknek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 09. 10., 08:59
Kult,művészetA nyári szünet után újraindult a legendás Kondor KörSzékesfehérvár kulturális életének fontos szereplője a Kondor Kör, amely közel fél évszázada ad teret és lehetőséget a rajzolni-festeni vágyó diákoknak és felnőtteknek egyaránt. Az alkotókör szeptember 9-én, hétfőn ismét megnyitotta kapuit a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 24., 18:40
Kult,művészetAz elfeledett Zalka - M. Tóth alumínium domborműVannak alkotók, akiknek műveit valamilyen különös misztérium lengi körül. Vagy elkészülésük munkafolyamata, vagy későbbi sorsuk, akár eltűnésük és rejtélyes utóéletük miatt. Ilyen a ma terítékre kerülő alkotás története is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 18., 15:38
Kult,művészetA Nyitott Könyv székesfehérvári útjaSzékesfehérváron több olyan alkotás is van, mely nem egy, hanem két vagy akár három helyen is megfordult már létezése során a városban. Ilyen a Nyitott Könyv is, mely a II. világháborús fasizmus fehérvári áldozataira emlékszik.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 14., 13:42
Kult,SzékesfehérvárHazatalált képek - sokmilliós Aba-Novák festmények a VárosházánVisszakerültek Székesfehérvárra azok az Aba-Novák Vilmos festmények, melyeknek falra készült változatai a Városházán, illetve a Nemzeti Emlékhelyen láthatók. A három alkotást a város összesen közel negyven millió forintért vásárolta meg.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 08. 11., 15:47
Kult,művészetMűvészeti kavalkád a Zenélő Kultúr UdvarbanZene, festészet, irodalom várta az érdeklődőket szombaton a Zenélő Kultúr Udvarban. A Királyi Napokhoz kapcsolódva a kultúra több műfajából is ízelítőt kaptak azok, akik ellátogattak a Deák-gyűjtemény kerthelyiségébe.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 10., 11:34
Kult,kiállításLecsendesedés a természetben: kiállítás nyílt az Európa KlubbanLecsendesedés címmel nyílt kiállítás Székesfehérváron. Az Európa Klubban megtekinthető tárlat a természetet hivatott közelebb hozni az emberhez, illetve az embert a természethez.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 08. 03., 12:38
Kult,művészetA Petőfi-múzsa unokájának fehérvári faliképeMattioni Eszter festőművész Petőfit is megihlető nagyanyja és a selyemhernyó-tenyésztés mellett amatőr festőként próbálkozó apja útját követve lépett az alkotói útra, egyik kiváló faliképe a mai napig látható Székesfehérváron.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 07. 21., 10:11
Kult,képregényA diafilmek korába utazhatunk, különleges tárlat nyílt a Halász-kastélybanIdőutazás a diafilmek hőskorába - ez fogadja az érdeklődőket Kápolnásnyéken, ahol Zórád Ernő diafilmrajzaiból nyílt kiállítás szombaton. A tárlat tizenhárom klasszikus diafilm eredeti illusztrációin keresztül mutatja be a történet mellett azt is, milyen technikával készült egy-egy alkotás.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 06. 18., 20:06
Kult,néptáncMinden korosztály ropta - így zárta a tanévet az Alba Regia TáncegyüttesAz ifjú néptáncosok ünnepi műsorral köszöntötték pedagógusaikat és a szépszámú közönséget a hagyományos évzárón.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 06. 03., 16:26
Kult,művészetOlaszországban alkottak a székesfehérvári Kodály Zoltán Iskola tanulóiChioggia festői utcáit és látványosságait, a mediterrán élet rezdüléseit festették és rajzolták meg a Kodály Zoltán Iskola diákjai, akik egy hetet töltöttek el a Velence közelében fekvő, kulturális központnak számító városban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 05. 06., 19:26
Programok,művészetTöbb helyszínen is várják majd programok a fehérváriakat a Kortárs Művészeti Fesztiválon A pünkösdi hosszú hétvégén szervezik az idei Kortárs Művészeti Fesztivált, Fehérváron. Koncertek, workshopok és izgalmas kiállítások is várják a művészetek szerelmeseit a fesztivál három napja alatt több helyszínen is, Székesfehérváron.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 05. 06., 08:01
Kult,művészetA bagdadi tanácsadó szobra őrzi Fehérvár legendás geológusának emlékétBúza Barna alkotása az ismert fehérvári geológusnak, Vadász Elemérnek emléket állító mellszobor immár 47 esztendeje áll a kétszeres Kossuth-díjas tudós egykori szülőházának helyén.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 04. 27., 10:14
Kult,művészetA Tihanyi Echo fehérvári életeBorsos Miklós eredeti alkotása Tihanyban található és a legendás visszhangot szimbolizálja, másodpéldánya viszont évtizedekkel ezelőtt Székesfehérváron talált otthonra.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 04. 08., 16:37
Kult,művészetMozgalmas a fehérvári ciszterci templom címerének történeteA jezsuiták készítették, de a rend feloszlása után a pálosoké lett - erre őket II. József oszlatta fel. A mai ciszterci templom történetében a rengeteg változás ellenpólusaként az állandóságot a város egyik legszebb kapucímere jelentette.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 04. 06., 13:38
Kult,művészetAz egykori Ince pápa tér kőbe vésett címereiVan rá példa, hogy egy köztéri alkotást születése után néhány évvel megváltoztatnak, igazodva a világ, a társadalmi rendszer átalakulásához. Ilyen okok állnak a mai Vörösmarty Mihály Könyvtár elsőre furcsa elosztásúnak tűnő címerei és felirata mögött is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 29., 16:32
Kult,meseAz Óperencián innen - csodás mesemondó gyerekek versenyeA mesék birodalmába repítettek a gyerekek. Csütörtökön rendezték meg a 23. Óperenciás Fejér Vármegyei Mesemondó verseny döntőjét a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár – Népmeseponjtán.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 23., 14:21
Kult,művészet103 éves betonvázák és zenélő rendőrputtók a Zichy ligetbenTörténelmi és kulturális szempontból kiemelkedő helye a városnak a Zichy liget, melyben a korábban már bemutatott alkotások mellett évszázados betonvázákkal és zenélő puttókkal is összefuthatunk.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 26., 19:02
Kult,művészetA hatodik iksz felé közelít Kóré, a székesfehérvári kapszulaőrIgen, pont ezért gazdag Székesfehérvár köztéri művészete, mert még egy (idő)kapszulaőr Kóréja is van. A Schaár Erzsébet fehérvári köztéri alkotásaival foglalkozó sorozatunk harmadik részében bemutatjuk az 1966-ban készült szobrot.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 23., 08:16
Kult,művészetSebő Ferenc látogatott Székesfehérvárra77. születésnapja alkalmából szervezett beszélgetést a Csoóri Sándor Társaság Sebő Ferenccel. Az eseményen a Kossuth-díjas énekes életéről és a táncházmozgalmak alakulásáról hallhattak a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házba látogatók egy zenés est keretében.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 17., 14:56
Kult,művészetA rejtőzködő fehérvári Pilinszky-domborműPilinszky János évei utolsó időszakát Székesfehérváron töltötte, emlékét immár 34 éve egy dombormű őrzi egykori otthona falán.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Négy díjra várják a székesfehérváriak javaslatait, Új CT-berendezés a kórházban, Készül a közös szakpolitikai javaslatcsomag, Isten éltesse Klára nénit!, A tisztított szennyvíz sokat jelent a Sóstó vízutánpótlásában, A Zrínyi utcai építkezésekről. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026....

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megkapták diplomáikat az Óbudai Egyetem fehérvári hallgatói, Megújul a Balatoni úti szervizút, Elbúcsúzott az EFOTT, Közös kalandra hívnak a város játszóterei, Felséges hölgyek és marcona vitézek, A tudós, aki rálelt a királyi párra, A világot járt cigányprímás. Minderről és sok minden másról is olv...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megkezdődött az EFOTT, Berendezik a felújított iskolákat, Még mindig a mediterrán tengerpartok a legnépszerűbbek, Sikertelen felvételi? Nincs veszve semmi!, Idén is lesz színház a múzeumban. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 07. 09-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást ...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Szavazás a zöldfelületekről, Terítéken a fejlesztések és a média, Székesfehérvár Egészségügyéért, A Kodolányi friss diplomásai, Végzősök köszöntése a Bugátban, Az Árpád-kor eltűnt világa rajzolódott ki - Egy tervásatás nyomon követése az első kapavágástól. Minderről és sok minden másról is olvashats...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Három napon át fesztiválozott Fehérvár, Júliusban indul a Széchenyi utcai rendelő felújítása, Késesek, kovácsok ünnepe, Titkokkal teli éjszaka, Extrém meleg jön!, Újabb menetrendbővítés - forgalomab állnak a midibuszok. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 06. 25-én megjelent Fehérvá...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Újabb magyar király földi maradványait azonosították, Szavazás indult arról, hogyan nyírják a füvet, Kezdődik az Aszalvölgyi árok felújítása, Három ajánlat érkezett a Fehérvár FC Kft. megvételére, Új közösségi tér Fehérváron, Szakmai napot tartottak a diákok. Minderről és sok minden másról is olvash...