5 évnél régebbi cikk

Ezt hallgatta a világ 30 éve - 1989 január
Fehérvár Médiacentrum fotójaEzt hallgatta a világ 30 éve - 1989 január

Kylie és Jason, Tanita Tikaram, Neneh Cherry - Új év, új slágerek. Nem volt ez másként 30 esztendeje sem, tegyünk hát egy világkörüli sétát, hogy melyek voltak a lehallgatottabb zenék három évtizede januárban.

Szokás szerint a rajt helyszíne Nagy-Britannia, a legendás UK Top 40 Singles Chart. A ködös Albionban az új év új listavezetőt hozott, méghozzá egy legendás párost. Igen, igen, igen, a kor sztárduóját, az akkor még (és mondjuk azóta is és vélhetően örökké) ifjú Kylie Minogue tűnt fel az első helyen Jason Donovan társaságában. A dal pedig természetesen nem más, mint az "Especially For You". Őszintén, negyvenes korosztály: ki nem lassúzott anno erre a dalra a sulidiszkóban? Maximum az, aki nem volt ott. Az ausztrál páros szerelmes balladája 14 hetet élt meg a britek listáján, három héten át pedig el sem lehetett mozdítani a lista első helyéről.

Kylie és Jason királysága január 22-én áldozott le, jött ugyanis egy másik ballada (úgy fest, 1989 januárjában melankolikus hangulat uralkodott a szigetországban). Jött Marc Almond és Gene Pitney, és ha már jöttek, "Something's Gotten Hold Of My Heart" című dalukkal négy hétre a lista első helyére léptek. Hogy nem ismerősek az előadók és a dal címe? Nos, elsőre én is vakartam a fejem, de ha meghallgatjátok, rögtön felismeritek. Egyszerűen vannak olyan nóták, melyeket ismerünk, szeretünk, de az előadó és a cím nem marad meg a fejünkben. Így voltam ezzel én is, pedig a lenti remekmű négy hétig első volt, összesen pedig 12 héten át volt fellelhető a UK Top 40 Singles Chart-on.

Hogy azért ne csak a lágy dallamokról emlékezzünk meg, feltűntek olyan dalok is a briteknél ebben a hónapban a legjobbak között, mint az Erasure nagy sikere, a "Crackers International" vagy egyik nagy kedvencem, a dobogóig menetelő Neneh Cherry és a "Buffalo Stance".

Tegyük át székhelyünket Franciaországba, nézzük, hogy festett a Singles Top 100 élmezőnye. Az Új év itt is új listavezetőt hozott, a korábbi első Mylene Farmer elköszönt a magaslati levegőtől és a dobogó tetején átvette az uralmat David Hallyday. Hogy ki? David Hallyday? Ha nem ismerős a név, nem kell aggódni, az úr ugyanis főleg szülőhazájában, Franciaországban számított sikeresnek. Az 1966-ban született énekes, szövegíró és később egész elfogadható amatőr autóversenyző 1988-ban adta ki első albumát, mely igen népszerű lett a galloknál. 1989 elején a "High" című nótával hódította meg honfitársai szívét, nem is akárhogy, a dal 23 héten át volt a listán, öt héten át pedig, 1989 januárjától február elejéig az első helyen állt. David Hallyday egyébként összesen 11 stúdióalbumot adott ki, az utolsót épp tavaly, a zenélés mellett pedig lelkes és nem is ügyetlen autóversenyzőként is számon tartják.

Németországban mondhatni, unalmasan telt 1989 januárja, legalábbis a Offizielle Deutsche Charts élén. Ebben a hónapban ugyanis csupa olyan dal került az első helyre mely korábban más országokban már tarolt. Bobby McFerrin és a "Don't Worry, Be Happy" összesen kilenc héten át állt a német lista első helyén, miközben korábban már meghódította az amerikai és a brit listákat. Január végén pedig jött egy korábbi brit listavezető, a ködös Albionban három hétig uralkodó Robin Beck, aki "The First Time" című nótájával lépett az élre. Mivel e két dallal és előadójával már foglalkoztunk, nézzük, kik mozogtak mögöttük 30 esztendeje a német slágerlistán. Nem is kell sokat keresgélnünk, hogy egy igazi nagy kedvencre akadjunk, aki január 9-én tűnt fel az Offizielle Deutsche Charts-on, majd három hétig az igen előkelő második helyen állt. Az illető nem más, mint Tanita Tikaram és igen, igen, a dal pedig a "Twist In My Sobriety". A kiváló nóta 20 hetet élt meg a német slágerlistán és valljuk be, azóta is időtálló darab, sokak nagy kedvence. Érdekesség, hogy bár Tanita Tikaram brit nemzetiségű énekesnő, mégis 1969-ben az akkori nyugat-németországi Münsterben született, így nem volt véletlen, hogy nagy népszerűségnek örvendett Németországban.

Ugorjunk át az Egyesült Államokba, nézzük, hogy alakult a Billboard Hot 100 listája harminc esztendeje. Ahogy a múlt hónapban már láthattunk, a Posion az "Every Rose Has It's Thorn" című dallal az élen zárta az 1988-as esztendőt a tengerentúlon. Január közepén aztán egy hétre az a Bobby Brown állt az élre, aki "My Prerogative" című dalával, aki ezzel a darabbal korábban már az amerikaiak hivatalos R&B és hip-hop listáján is állt az első helyen. Bobby rövidre sikerült királysága után jött Phil Collins, aki a "Two Hearts" című remekművével végleg uralma alá hajtotta 1989 januárját a tengerentúlon, abban a hónapban már nem rúghatott labdába mellette senki.

Ha már szóba került a Billboard R&B és hip-hop listája, itt olyan remekek tűntek fel 1989 januárjában, mint Karyn White és a "Superwoman", Chaka Khan és az "It's My Party", illetve megkezdte menetelését egy későbbi nagy kedvenc, Tone-Loc és a "Wild Thang".

Ez volt tehát a felhozatal 1989 januárjában, egy hónap múlva már 1989 második havának legjobbjait elevenítjük fel.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek