Fehérvári aranyérem a junior öttusa VB-n!
Fehérvári aranyérem a junior öttusa VB-n!

Alexandria adott otthont a junior öttusázók idei világbajnokságának, melyen részt vett a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztály sportolója, Tamás József is. A székesfehérvári fiatalember igencsak remekelt a viadalon: vívásban, úszásban és lovaglásban is a szűk élmezőnyhöz tartozott, a laser runos (Lézerlövészetes futás, lövészetből és futásból álló szakasz, a “kombinált szám” új elnevezése az Öttusában - szerk.) ideje pedig a tizenegyedik lett a sorban. Így végül az ötödik helyen végzett.
S mivel a magyar válogatott minden tagja csodás teljesítményt nyújtott, így hazánk fiai állhattak fel végül a dobogó legmagasabb fokára!
Tamás József a VB-re a válogató versenyek alapján jutott ki, amelyek már tavaly novemberben elkezdődtek. Akkor azonban a Joci elkapta a koronavírust, és két versenyről is lemaradt. Így számára a „szezon” valójában januárban indult el, amikor negyedik lett egy válogató versenyen.
A következő próbára márciusban került sor Lengyelországban, egy nyílt bajnokság keretében, ahol sajnos az utolsó szám nem sikerült úgy, ahogyan várta, így a juniorok között a negyedik helyezést sikerült megszereznie. A junior Országos Bajnokságon viszont fölényes győzelmet aratott, Magyar Bajnok lett, így biztosította helyét a junior EB-re és a VB-re is.
Két héttel ezelőtt érkezett haza az EB-ről, ahol egyéniben hetedik lett, a csapat pedig egyenlőségben állt az oroszokkal, akik viszont az utolsó számban jobban szerepeltek, így végül ők vitték el az aranyat. Aztán jött a világbajnokság.

A fehérvári sportoló vívása kiemelkedőnek számított a selejtezőben
Tamás József FB-oldala
„A VB-n nagyon jól éreztem magam” – árulta el Joci – „A szervezők nagyon kitettek magukért. Rendkívül kulturált körülmények között versenyeztünk. Alexandria külvárosában, egy egyetemi kampuszon voltunk, ami nagyon szép volt, és még az ételek is nagyon finomak voltak. A versenytársak erősnek bizonyultak, de ez várható volt, hiszen a világ minden tájáról jöttek a legjobb öttusázók, hogy összemérjék tudásukat. Én már nagyon vártam, hogy megmérettessem magam ezen a rangos viadalon.”
A sportolóknak egy selejtező során kellett a döntőbe kvalifikálniuk magukat, ami négy számból állt: úszásból, vívásból és kombinált versenyszámból. A legjobb 36 került a döntőbe. Joci vívása kiemelkedőnek számított a selejtezőben (így is tervezte), és az úszására sem lehetett panasz, hiszen jó időt úszott, ami ráadásul nem is vette el az erejét túlságosan.

Joci úszás közben a VB-n
Tamás József FB-oldala
„A kombinált szám is jól sikerült, bár az utolsó lövészetet elrontottam, amivel több másodpercet vesztettem az előnyömből” – mesélte – „Azért, hogy ezt behozzam, nagyot kellett futnom az utolsó nyolcszázon. Végül simán befutottam tizediknek, s ezzel kvalifikáltam a döntőbe. Mivel a csapattársaim is hibátlanul teljesítettek, így mind a négy magyar lehetőséget kapott a további bizonyításra.”
A döntőt úszással kezdték. A fehérvári fiú két másodperccel jobbat úszott, mint a selejtezőben, ez pedig már megadta az alaphangot az egész napra. Utána jött a vívás, ami nem indult túl fényesen, ám a végére ki tudta hozni magából a plusz hetet: 21 győzelmet és 14 vereséget mutatott a mérleg. Ezzel a teljesítménnyel nem volt elégedett, mert érezte, hogy ennél sokkal több van benne.

A lovaglásnál az első pillanatban már érezte, hogy nagy az összhang a lóval
Tamás József FB-oldala
A lovaglásnál az első pillanatban már érezte, hogy nagy az összhang a lóval. Ez pedig igaznak is bizonyult: hibátlan pályát teljesített, ami 300 pontot ért. A végső szám a futással összekötött lövészet volt, ami nagyon sikeres volt: a mezőnyben a 11. helyen végzett.
„Az első lövészetem nem sikerült úgy, ahogyan elterveztem, de a többi jó lett, és így az ötödik helyemet meg tudtam tartani, amiben nagy szerepe volt a jó futásomnak” – fejtette ki – „A csapatversenyben pedig világbajnokok lettünk Bőhm Csabával és Koleszár Mihállyal. Hatalmas volt az örömünk, amikor megláttuk, hogy kiírták az eredményeket és láttuk, hogy nyertünk és csapatként felértünk a világ tetejére.”
Joci elmondta, hogy a héten még lesz pár átmozgató edzése, és próbál segíteni Kovács Saroltának az olimpiai felkészülésben (vívásban), aztán szinte teljes pihenőt tart augusztus közepéig. Akkor részt vesz egy vívó edzőtáborban Tatán. A következő versenyre pedig majd az ősszel kerül sor.