SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1463 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2018. 05. 27., 18:03
Film,kritikaHarrison Ford is csettintene - Solo: Egy Star Wars-történet kritikaBár nagyon vártam, hogy végre megnézzem a legendás Han Solo előzményfilmjét, a Solo: Egy Star Wars-történetet, nem voltak nagy elvárásaim, hiszen tisztában voltam vele, hogy egyrészt nem Harrison Ford majmolása lesz a cél, másrészt semmilyen világmegváltós sztorit nem kapok. Akkor miről is szól való...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 24., 16:48
Kult,nosztalgiaCigirágó, téli fagyi és Dunakavics - 10 retró édesség a múltbólRetró sorozatunkat folytatva ezúttal gyerekkorunk finomságai kerülnek terítékre, azon belül is azok az édességek, amelyek szinte biztos vagyok benne, hogy uralták a grundokat és titkos zugevéseket. Nosztalgiából sosem elég, így többek között itt lesz a golyórágó, a Dianás cukorka és világ legmenőbb ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 24., 12:43
Kult,nyárÁremeléssel nyit a strandszezon - ennyit fizethetsz egy lángosért a BalatononHivatalosan is elrajtolt a strandszezon, és mint eddig minden évben, idén is jelentős áremeléssel kell számolniuk a fürdeni vágyóknak. A fehérváriak szerencsés helyzetben vannak, ugyanis akár negyedórányira is népszerű tóparti strandokat találnak: a Velencei-tó itt van a szomszédban, ám a legtöbben ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 22., 17:43
Kult,Francia IdegenlégióMiért megy ki egy fehérvári fiatal a Francia Idegenlégióba? - interjú Tóth IstvánnalManapság ha egy fiatal úgy dönt, hogy feladja az itthoni komfortos életét, és inkább külföldön valósítja meg álmát, sokszor nem feltétlenül a vendéglátásban vagy a bébiszitterkedésben látja már a jövőt, hanem bizony a katonaságban, azon belül is a Francia Idegenlégióban. Tóth István is a hadsereg me...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 20., 15:36
Film,filmRyan Reynolds és a haverok - Deadpool 2 kritikaNem sokkal a Bosszúállók: Végtelen háború után újabb Marvel gyöngyszem, a Deadpool 2 került terítékre, amely az első rész pozitív fogadtatása után szintén sikerre volt ítélve. Ryan Reynolds most sem spórolt a munícióval és olyan szuperhősfilmet hozott össze, amelyre méltán csettintenek mind a rajong...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 18., 12:22
Kult,vonatMegmenekült a fehérvári Vasútmodell kiállításMégsem zár be a Vasútmodell kiállítás, amely az elmúlt években több száz gyereknek és gyereklelkű felnőttnek okozott örömöt. Egy megállapodásnak köszönhetően június 1-től a kiállítás minden költségét az önkormányzat vállalja magára.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 17., 17:07
Kult,csalásMájus 20-tól az egész EU-ban bűncselekménynek számít a kilométeróra tekeréseBiztos te is hallottál már arról, hogy az autónepperek a külföldről behozott verdák kilométeróráját előszeretettel állítgatják, annak reményében, hogy jobb áron tudják továbbpasszolni a gyanútlan vevőknek. Na mármost az a helyzet, hogy - bár Magyarországon régóta büntetik - május 20-tól az egész Eur...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 16., 14:58
Kult,GoogleHasznos funkcióval újít a Google Maps - bevetik a kiterjesztett valóságotA Google idei konferenciáján lapot húzott tizenkilencre és olyan újítást villantott, amelynek köszönhetően búcsút inthetünk az eddig megszokott iránymutatási rendszernek. A keresőóriás kiterjesztett valósággal turbózza fel a Google Mapset, így ezentúl valós térben a környezetre kivetítve kaphatjuk m...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 13., 19:10
Film,filmIzrael nem viccel - 7 vérfagyasztó nap kritikaKicsit félve ültem be a 7 vérfagyasztó napra, ugyanis - bár élek-halok a történelmi thrillerekért - nagy volt annak az esélye, hogy a Narcosból idecsempészett (ha-ha) José Padilha nem elégszik meg szimplán az entebbei túszejtés elmesélésével, hanem sokkal grandiózusabban - már-már hollywoodi "fordul...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 10., 16:36
Film,filmLajkó - Cigány az űrben - interjú Lengyel BalázzsalNemrég mutatták be a Lajkó - Cigány az űrben című filmet a mozikban, amely hatalmas siker lett mind a kritikusok, mind pedig a nézők körében. Az elsőfilmes rendező, Lengyel Balázs meghúzta a váratlant és olyan fekete komédiát tett le az asztalra, amely nem éppen szokványos a magyar filmiparban. Errő...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 10., 12:34
Programok,street foodHamburger, pizza, hot dog: nyáron érkezik az I. Streetfood Feszt SzékesfehérvárHa valamire, akkor a street food kifejezésre sokan felkaphatják a fejüket, ugyanis legtöbbünknek az álomtrió (hamburger, pizza, hot dog) jut eszébe róla, és még a nyálelválasztásunk is rendesen beindul. A világ, de már Magyarország is számos street food fesztivált tud maga mögött, így itt volt már a...
2018. 05. 09., 14:59Zene,zeneEgy fehérvári zenei tehetség, aki világsztárokkal smúzol - interjú Németh PéterrelA székesfehérvári Németh Péter életét már egész fiatalkora óta átjárja a zene. Igaz, akkoriban még csak hallgatta őket, ám ahogy egyre idősebb lett, úgy kezdte el érdekelni az érem másik oldala is: a dalok készítése. Ma ott tart, hogy zenei producerként nemrég a második száma jelent meg, az elsőt pe...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 07., 12:44
Kult,moziFilmnézés a csillagos ég alatt? - Ingyenes kertmozi a Zichy ligetbenNincs is jobb annál, mint a szabad ég alatt ülve kedveseddel vagy a brigádoddal együtt lepörgetni egy filmet a hosszúra nyúlt nyárias napok után, nemde? Na mármost, az a helyzet, hogy péntektől egy hétig mindezt megteheted, ugyanis a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál alkalmából ingyenes mozizásra vár ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 06., 14:55
Film,filmÁltalános riadó! - Taxi5 kritikaIsmét beleültem gyerekkorom kedvenc taxijába, ám végig az volt az érzésem, hogy bár ne tettem volna. Luc Besson tizenegy év után döntött a reboot mellett, amely néhány régi szereplőn kívül pont azt cserélte le, amiért beleszerettünk a sorozatba: Danielt és Émilient, na, meg úgy tokkal-vonóval az ért...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 03., 17:31
Kult,Fehérvár SzépeMi történt a Fehérvár Szépe óta? - interjú Reichert KarolinávalA nyár beköszöntével lassan beindul a bikiniszezon is, ám ami még fontosabb Székesfehérvárt újra ellepik a szépségek, ugyanis nemsokára kezdődik a 2018-as Fehérvár Szépe verseny. A tavalyi győztessel, Reichert Karolinával beszélgettünk a versenyről, a királynői teendőkről és természetesen a jövőről....
2018. 05. 03., 12:47Hírek,gasztroSvédország elismerte: a tradicionális svéd húsgolyó valójában török ételRáadásul a népszerű svéd üzletláncnak, az IKEA-nak köszönhetően már a fél világ ismeri és imádja is a svéd húsgolyókat, de most kiderült a turpisság: a svéd húsgolyó minden, csak nem svéd étel.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 05. 01., 18:07
Fotó,sportmajálisHírességekkel várták május 1-jén a kilátogatókat a Csónakázó-tónálA május 1-jei Sportmajális a Bregyóban zajló programokon kívül - a felújítás után először - a Csónakázó-tóhoz is várta az érdeklődőket. A Vízi Sportmajális szervezői számtalan programmal készültek, ám a legnagyobb szenzációnak a csónakázáson kívül, egyértelműen a neves hajók és csónakok bizonyultak....
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 29., 20:25
Hírek,időjárásFolytatódik a tavaszi nyárAz elmúlt napok korai nyári időjárása után úgy látszik, nem nagyon akar alábbhagyni a lendület, így a jövőhéten is garantált lesz a napsütés és a 30 fok körüli maximum. De mint tudjuk: a tartós, fülledt meleget sajnos záporok és zivatarok követik...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 29., 18:07
Film,filmTitánok harca - Bosszúállók: Végtelen háború kritikaTíz év és tizennyolc film után végre eljött az az alkotás, amelyre minden Marvel-fan vágyott: a Bosszúállók: Végtelen háború. Az előző Bosszúállók-mozik sem voltak piskóták, de ezúttal Thanos úgy feladta a leckét hőseinknek, hogy a fal adta a másikat. A film végétől meg konkrétan akkora sokkot kapta...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 27., 10:07
Kult,állatÚj madárfajt fedeztek fel Új-GuineábanA galléros paradicsommadár neve sokunknak valószínűleg nem hangzik ismerősnek, pedig bolygónk egyik legcsodálatosabb élőlényéről van szó. Nemrég egy új fajt fedeztek fel, a Vogelkop galléros paradicsommadarat, amely sokban hasonlít a fajtársához. Ám hangja és mozgása elárulta őt.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 25., 15:01
Kult,világnapAmikor a frakk a nyerő - április 25. a pingvinek világnapjaCsak nem gondoltátok, hogy mindenki kedvenc totyogós madarai ne kapnák meg a maguk kis napját? Április 25-öt évek óta a pingvinek világnapjaként tartják számon, amit - valljuk be - meg is érdemelnek, ugyanis az állatkertek sztárjai fura mozgásukkal és kedves kis frakkjukkal emberek millióinak szívéb...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 23., 13:29
Hírek,vérszívóÁprilis 23-tól kezdődik a központi szúnyogirtásAz idén a tavalyinál másfél hónappal korábban már április 23-án, hétfőn kezdődik az országos szúnyoggyérítési program. A vérszívók ellen a tenyészőhelyeken lépnek fel egy környezetbarát, úgynevezett biológiai eljárással. A Velencei-tónál csütörtökön kezdik meg a szúnyoglárvaírtást.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 22., 13:16
Tech,tesztIsteni színjáték - God of War tesztKratos és az istenek visszatértek, hogy ezúttal az északi mitológia rejtelmeibe kalauzoljanak el minket. A manapság divatos rebootolásnak köszönhetően a God of War is ráncfelvarráson esett át, és bár sokakban felmerült a kérdés, hogy miért kell belenyúlni egy jól működő receptbe, az újragondolt vált...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2018. 04. 21., 19:49
Kult,versBaráth Eszter Adrienn nyerte a Fehérvári VersünnepetBaráth Eszter Adrienn nyerte a kilencedik Fehérvári Versünnep döntőjét. Eszter a Mennyből az angyal című Márai Sándor verssel nyűgözte le a a zsűrit és a közönséget.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!