Fair21 °C
2019. október 22. kedd Előd
Menü

Királyi Napok: pörgős fehérvári bulival készül a Budapest Bár

Augusztus 9-én ismételten belecsap a lecsóba a Székesfehérvári Királyi Napok, és egészen augusztus 20-ig ki sem fogyunk a színes programokból. Rögtön a második napon, augusztus 10-én már a méltán híres Budapest Bár lép fel a Zichy ligetben, hogy ismert és pörgős nótáikkal megalapozzák az előttünk álló programkavalkádot.

A hétvégén rajtol a 2019-es Székesfehérvári Királyi Napok, és egészen augusztus 20-ig tartanak majd a programok. Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is zenés és táncos eseményekkel készülnek a szervezők, nem beszélve a megannyi koncertről, amelynek a Zichy liget ad majd otthon.

Rögtön a programsorozat első hétvégéjén - egészen pontosan augusztus 10-én, szombaton - a rendkívül népszerű Budapest Bár együttes áll színpadra, hogy közkedvelt dalaikkal felrázzák a kilátogatókat. Hogy kicsit képben legyünk a zenekarral, beszélgettünk velük, amely során szóba kerültek többek között a kezdetek, a dalválasztás, illetve, hogy milyen műsorral készülnek a Királyi Napokra.

Honnan jött az egész Budapest Bár ötlet? És miért pont Budapest Bár lett a nevetek?

A Budapest Bár ötlete 2007-ben született meg, és már abban az évben meg is jelent az első lemez. Farkas Róbert zenekarvezetőnek már akkoriban is volt egy, a Budapest Bár zenekarral részben megegyező zenekara, amivel feldolgozásokat is játszottak - a cigányzenekaroktól eltérő felfogásban. Egy lemezfelvétel ihlette az ötletet, hogy a régi dalokat mai köntösbe öltöztessük elsősorban a fiatalok körében is népszerű énekes előadók által. A Budapest Bár név a pesti dalra utal, hiszen úgy indult a zenekar, hogy a '20-as, '30-as évekbeli slágerekből válogatott. Eredetileg egy lemezre állt össze a csapat, nem gondoltuk, hogy ebből valaha koncertező zenekar lesz. Közel nyolcszáz koncert után elmondhatjuk, hogy az egylemezes projektnek indult kezdeményezés igazi zenekarrá vált.

Jelenleg hány tagból áll a Budapest Bár-formáció?

A Budapest Bár öt zenészből és tizenkét énekesből áll. A tagok: Farkas Róbert (zenekarvezető, hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob). Az énekesek: Behumi Dóri, Frenk, Rutkai Bori, Németh Juci, Kiss Tibor, Lovasi András, Mező Misi, Tóth Vera, Szűcs Krisztián, Keleti András, Ferenczi György és Kollár-Klemencz László. Nem szabad megfeledkezni a zenészeket segítő stábról sem: még 6-7 ember dolgozik azon, hogy a munka akadályok nélkül folyjon, és hogy a koncertek is gördülékenyek legyenek.

A Budapest Bár csapata (Fotó: Budapest Bár)
A Budapest Bár csapata (Fotó: Budapest Bár)

Mi alapján döntitek el, hogy kit vesztek be a Budapest Bár-csapatba?

Az eredeti csapat szinte teljes létszámban ugyanaz maradt, néhány taggal egészültünk csak ki a tizenkét év alatt. Dobosunk, Kisvári Feri jött később a zenekarba, valamint Behumi Dóri, Ferenczi György, Mező Misi és Tóth Vera. Figyeljük az énekesek pályáját, és akiről azt gondoljuk, hogy zeneileg és emberileg is beleillik a csapatba, azt megkeressük. Eddig mindenki igent mondott a felkérésünkre.

Kik jönnek az augusztus 10-i fehérvári koncertre? Mi alapján döntitek el, hogy az adott fellépésre melyik előadók jöjjenek?

Az augusztus 10-i koncertre a Farkas Róbert vezette öttagú zenekaron kívül Németh Juci, Behumi Dóri, Frenk és Keleti András jönnek. Azt, hogy hány énekes jöjjön, általában olyan prózai szempont dönti el, mint a költségvetés, hogy ki tud jönni, azt pedig az énekesek aznapi egyéb elfoglaltságai, illetve a rendezvényt szervezők kérései. A nyári hétvégéken elég nehéz számunkra az egyeztetés, hiszen nagyon sok énekesünk a saját "anyazenekarával" lép fel az ország különböző pontján.

Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekarvezetője (Fotó: Erdélyi Gábor)
Farkas Róbert, a Budapest Bár zenekarvezetője (Fotó: Erdélyi Gábor)

Hogyan és ki állítja össze a műsort és a számokat?

Mindegyik énekesnek megvan a saját repertoárja: azok a dalok, amiket ők választottak és amelyeket ők énekelnek a zenekarral. Tehát a fő szervező elv az, hogy melyik énekes van ott a koncerten. Mindegyik számválasztásnak más a története: volt, amelyiket az énekes találta meg magának, volt, amelyiket Robi ajánlotta, de az is előfordult már, hogy a közönség soraiból hívták fel egy dalra a figyelmet. A számsorrendet menedzserünk, Gáncs Andrea javasolja az egyes koncertekre, de beleszól a zenekar és az énekesek is. Sőt, van, amikor a közönséget érezve, látva még a koncerten is alakítunk a műsoron.

Milyen műfajú dalokat szoktatok előadni?

Kuplékat, sanzonokat, mindenféle ismert dalokat – az a lényeg, hogy jól megírt dalok legyenek, nekünk tetsszenek, jól álljanak a zenekarnak és az adott énekesnek.

A Budapest Bár a Budapest Parkban is hatalmas bulit varázsolt (Fotó: Erdélyi Gábor)
A Budapest Bár a Budapest Parkban is hatalmas bulit varázsolt (Fotó: Erdélyi Gábor)

Milyen emlékeitek vannak Székesfehérvárról?

A csapat jó része más zenekarokkal többször végigutazta az országot, rengeteg helyen koncerteztek, úgyhogy mint minden városhoz, Székesfehérvárhoz is biztos fűződnek elmondható és nyilvánosság elé nem való történetek is. A Budapest Bárral többször koncerteztünk a városban, mindig jó érzéssel távoztunk.

Mit jelent számotokra a Királyi Napokon való fellépés?

Örülünk a meghívásnak, mindig szívesen jövünk, amikor utoljára Székesfehérváron szabadtéri koncerten léptünk fel, emlékszünk, hogy rengeteg ember jött el. Reméljük, ez most is így lesz.

Milyen műsorral készültök a Királyi Napokra?

A nyári fesztiválokon általában a bulis, pörgős repertoárunkból válogatunk, hiszen a Budapest Bár mindig arra törekszik, hogy a közönség jól szórakozzon. Azt szokták mondani, hogy a Budapest Bárt receptre kéne felírni, hiszen felvidít, megvigasztal és kisimít. Megígérjük, hogy ez ezúttal is így lesz.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

  • Elismerések a nemzeti ünnep alkalmából
    Elismerések a nemzeti ünnep alkalmából
  • Kevesebb földgázt használt fel az ország tavaly
    Kevesebb földgázt használt fel az ország tavaly
  • Katari földgáz érkezhet Magyarországra
    Katari földgáz érkezhet Magyarországra
  • Olcsóbb lesz a gázolaj
    Olcsóbb lesz a gázolaj

A hét embere

  • Csökkent a működő cégek száma
    Csökkent a működő cégek száma
  • Változnak a menetrendek!
    Változnak a menetrendek!
  • Siker: Fejér megyei kézműves sajt a világ legjobbjai között
    Siker: Fejér megyei kézműves sajt a világ legjobbjai között
  • És felborították a hegyet - imádságos megemlékezés 56 hőseiért
    És felborították a hegyet - imádságos megemlékezés 56 hőseiért
  • Átvették megbízóleveleiket - szombaton lesz a megyei közgyűlés alakuló ülése
    Átvették megbízóleveleiket - szombaton lesz a megyei közgyűlés alakuló ülése
  • Öreghegyi Disputa
    Öreghegyi Disputa
  • Összefogás - védik a gyerekeket az internetes zaklatások ellen
    Összefogás - védik a gyerekeket az internetes zaklatások ellen
  • Folytatódnak az útfelújítások - megújul a Söréd-Bicske összekötő út
    Folytatódnak az útfelújítások - megújul a Söréd-Bicske összekötő út

Eseménynaptár

  • Tankönyvek – jövőre már mindenki ingyen kapja
    Tankönyvek – jövőre már mindenki ingyen kapja
  • Figyelemfelhívás - a halloweeni és a sütőtök között különbség van
    Figyelemfelhívás - a halloweeni és a sütőtök között különbség van
  • Rekord - újabb hőmérsékleti csúcs született
    Rekord - újabb hőmérsékleti csúcs született
  • Gyönyörű harmónia - trónra lépett Naruhito japán császár
    Gyönyörű harmónia - trónra lépett Naruhito japán császár
  • Őszi szünet - biztosított az ingyenes gyermekétkeztetés a rászorulóknak
    Őszi szünet - biztosított az ingyenes gyermekétkeztetés a rászorulóknak
  • Nyugdíjprémium - novemberben érkezik
    Nyugdíjprémium - novemberben érkezik
  • A világ leghangosabbja - elismerték a csombókos harangozómadarat
    A világ leghangosabbja - elismerték a csombókos harangozómadarat
  • Baleset Martonvásárnál
    Baleset Martonvásárnál
  • Újdonságokkal készül a Hiemer-ház az esküvői nyílt napra (X)
    Újdonságokkal készül a Hiemer-ház az esküvői nyílt napra (X)