Cloudy14 °C
2020. október 24. szombat Salamon
Menü
18
Felnőtt tartalom
Elmúltál már 18 éves?
Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!
Igen
Nem

Fehérvári fülledt utcák: az elveszett piros lámpás negyed nyomában

Eltakart ablakú piros lámpás házak, a közeli kávéházakban, kocsmákban kacérkodó hölgyek – Fehérváron 1868 és 1945 között legális volt a prostitúció. A bordélyházak közül több, a belvároshoz és a laktanyákhoz közel, a mai Ősz utca környékén működött.

Ma már el sem tudjuk képzelni, hogyan működött a „fehérvári vigalmi negyed”, mert ez nem az a téma, amit megőriznek a családi legendáriumok. Legfeljebb néha, teljesen véletlenül kerül szóba, akkor is csak futólag, tőmondatokban elintézve.

Én is csak teljesen véletlen tudtam meg egy családi ebéden, hogy egy jó érzésű családapa az ötvenes években arra kérte a gyerekeit: kerüljék el az Ősz utca környékét, mert nem nekik való hely.

Az Ősz utca a 1930-as években (Fotó: Fehérvár Anno)
Az Ősz utca a 1930-as években (Fotó: Fehérvár Anno)
A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy addigra a hölgyek nem űzhették hivatalosan a legősibb mesterséget, de az kétségtelen, hogy 1945 előtt Fehérváron több bordélyház is ezen a környéken működött.

A bordélyos, mint tisztes adófizető

A témával részletesen Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár igazgatója foglalkozott. Egy tanulmányt is róla: Fehérvár és a prostitúció – Fehérvár piros lámpás századai címmel, amelyből kiderül, hogy sok századnyi tiltás után Fehérváron 1868-ban szabályozták a kérdéskört.

A városban öt bordélyházat engedélyeztek.

Csupán annyit tudunk, hogy a szabályozás nemcsak a kéjhölgyekre, hanem a kéjhölgytartókra is vonatkozott. Utóbbiakat havi díj fizetésére kötelezték. Az összeget feltehetően a forgalom után határozták meg, hiszen a frekventáltabb Lövő utcai (a mai Ősz utca környéke –  szerk.) intézménynek 20, a Bébicz utcainak 10, az alsóvárosinak 5 forintot kellett fizetnie” – olvasható a tanulmányban.

Ebben az időszakban a bordélyház üzemeltetése jogi szempontból olyan polgári foglalkoztatásnak számított, mint a kereskedő. Nyitási engedélyt kellett kérniük, szigorú előírásoknak kellett megfelelniük például vas- vagy fatáblát kellett az ablakok elé tenniük, rendszeresen ellenőrizték őket, és adót is fizettek.

Az örömlányok mozgását szabályozták. Nem mehettek például közparkokba (Fotó: Fehérvár Anno)
Az örömlányok mozgását szabályozták. Nem mehettek például közparkokba (Fotó: Fehérvár Anno)

A bordélyházakban hivatalosan nem mérhettek italt, tilos volt a zene, de ez nem jelentett megoldhatatlan gondot. Az örömlányok évszaktól függően este nyolc vagy kilenc után a környező vendéglőkben, kocsmákban megjelenhettek és bővíthették az ügyfélkörüket.

A lakók nem szerették, de a prostitúcióra mégis nagy igény volt

A levéltári iratok arról tanúskodnak, hogy fehérváriak nem repestek az örömtől, ha az utcájukban „kéjelde” nyílt, amelynek nem egyszer hangot is adtak.

Egy humoros képeslap a fehérvári éjszakai életről (Fotó: Fehérvár Anno)
Egy humoros képeslap a fehérvári éjszakai életről (Fotó: Fehérvár Anno)

1872-ben a Sóhaj utcaiak meg akarták szüntetni az utcában működő bordélyt. A törvényhatósági tanács tárgyalta is az ügyet, amely a kérdés rendezését diplomatikusan a városkapitány hatáskörébe osztotta.

A frissen hivatalba lépő fiatal Havranek József intézkedéseit nem ismerjük, de annyi bizonyos, hogy érdemben semmi sem változott a helyzet – olvasható a tanulmányban.

A Lövő utcaiak is folyamatosan azért küzdöttek, hogy felszámolják az ottani intézetet, sőt még a fehérváriak körében rossz hírű utcanevet is meg akarták változtatni Sugárra, majd Lililomra. Egyik esetben sem jártak sikerrel. Minden maradt a régiben.

A prostitúció a tiltakozások ellenére virágzott a városban. Sorra nyíltak a piros lámpás házak. A Lövő utca és a Könyök köz sarkán Stefanits Józsefné külön erre a célra tervezett házat építettet. A Gyümölcs utcában a fehérvári Botos Katalin nyitott piros lámpás házat.

Kielégítették az igényeket

A tanulmányban szerepel, hogy a századforduló környékén a magánszállásokon férfiakat fogadó hölgyek ügye is előtérbe került.

A magánzó prostituáltak az akkori városkapitány szerint nem voltak Fehérváron, mert az öt intézet és a negyven kéjnő „kielégítette a városi polgárság és az itt állomásozó katonaság igényeit.”

Minden tiltakozás ellenére, azért az I. világháború utáni román megszálláskor nem volt rossz dolog, hogy a városban működtek piroslámpás házak. A román tisztek hírhedtek voltak a kicsapongásaikról. Egyik este a Magyar Királyban vacsoráztak, amikor az este hevében azt követelték a fehérvári rendőröktől, hozzanak nekik hölgyeket, mert különben a lányokat, asszonyokat fogdossák végig.

A rendőrkapitány gyorsan megoldotta a kérdést, felkereste az egyik bordélyt, és hozta is a kéjnőket, akik ha közvetetten is, de megmentették a fehérvári lányokat, asszonyokat.

(folytatjuk)

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár