Clear sky18 °C
2021. május 9. vasárnap Gergely
Menü
Házhozszállítás

Gyógyuljunk méhpempővel!

A méhpempő a dolgozó méhek garatmirigy-váladéka, amivel az álcákat táplálják az első napokban, a méhanya pedig egész életben ezt fogyasztja. S mi is jól járunk, ha kiegészítjük vele étrendünket, hiszen nem csak a vírusok ellen nyújt hatékony segítséget.

múltkor már említettük, hogy egyre több tanulmány bizonyítja a méhészeti termékek létjogosultságát az egészségügyben. Számos kutatás zárult már azzal a megállapítással, hogy a méz, a virágpor, a propolisz és a méhpempő vírusellenes hatású olyan kórokozók esetében, amelyek súlyos légúti szindrómákat okoznak, s mindemellett serkentik az antitestek termelődését, az immunsejtek érését, a veleszületett és adaptív immunválaszok megjelenését.

Bemutattunk több olyan tanulmányt is, amelyek azt igazolják, hogy a méz ígéretesnek bizonyul a Covid-19 elleni védekezésben. Ám nemcsak méz rendelkezik a már említett jótékony hatásokkal, hanem a méhpempő, a propolisz és a virágpor is. 

A méhészeti termékek nemcsak egészségesek, hanem finomak is! (Fotó: kaposvarmost.hu)
A méhészeti termékek nemcsak egészségesek, hanem finomak is! (Fotó: kaposvarmost.hu)

Nézzük meg először a méhpempőt! Ez egyfajta fehérjekoncentrátum a dolgozó méhek garatmirigy-váladéka. Ezzel táplálják az álcákat az első napokban, a méhkirálynő pedig egész élete során ezt fogyasztja. Mint közismert, a méhkirálynő sokkal tovább él, mint a dolgozó méhek, holott folyamatosan nagy terhelésnek van kitéve: naponta 1000-1500 petét rak, amihez a saját testsúlyánál nagyobb mennyiségű pempőt kell fogyasztania.

A méhpempőben nagyon sok vitamin van: a B-vitaminok teljes sorozata, valamint ásványi sók, nyomelemek, növekedést serkentő anyagok. Hormonokat nem tartalmaz, az emberi szervezetre nem ártalmas, semmilyen egészségkárosító hatása nincsen, ugyanakkor nagyon hatásos táplálékkiegészítő. Sok országban használják gyógyításra.

Szorgoskodó méhek (Fotó: pixabay.com)
Szorgoskodó méhek (Fotó: pixabay.com)

Hozzá fordulhatunk az immunrendszer megerősítésének céljából, légúti megbetegedéskor, az allergia csökkentésére, hormon- és mirigyműködési zavaroknál, szív- és érrendszeri panaszoknál, gyomor- és bélbántalmak esetén, idegrendszeri problémák, szklerózis multiplex, depresszió megjelenésekor. Ezt ajánlják sokszor a fejlődésben elmaradt/beteges gyerekek felerősítése, rossz étvágyú gyermekek étvágyának meghozására.

A méhpempő kiválóan alkalmazható a beteg, illetve a betegségtől megszabadult test felerősítésére is. Sokszor megfigyelték már teljesítményfokozó hatását, ahogy azt is, hogy fokozza a vitalitást.

Gyulladáscsökkentő, baktériumölő hatásával valószínűleg mindenki tisztában van. Akik az őszi és a téli időszakban méhpempőt fogyasztanak, kevésbé kapják el a téli betegségeket, elkerüli őket a megfázás, az influenza, a nátha.

Schalkhammer Emília és Szegedi Luca rajzai a méhek munkájáról (Fotó: Páprádi Bíborka Facebook-oldala)
Schalkhammer Emília és Szegedi Luca rajzai a méhek munkájáról (Fotó: Páprádi Bíborka Facebook-oldala)

A méhpempő a kismamáknál elősegíti a tejképződést, használhatjuk nőgyógyászati problémákra, a változókor előtti kellemetlen tünetek megszüntetésére, illetve a változókor utáni hormonpótlásra, a csontritkulás csökkentésére, és a kisebb csomók, ciszták, valamint kezdeti stádiumban a kisebb daganatok gyógyítását is támogatja.

Fokozza a női és a férfi termékenységet. Olyan előhormonokat tartalmaz, melyekből testünk új hormonokat tud építeni. Növelni tudja a progeszteron- és az ösztradiolszintet. Fogyasztásával nő a potencia és a nemi vágy. Javítja a spermák mobilitását, mozgékonyságát és mennyiségét. Segíti a petesejt növekedését, és hatására javulhat a petesejt minősége is.

Késlelteti az öregedést, növeli az agyi teljesítményt, fokozza a jó hangulatot. Hatvan éves kor felett kifejezetten ajánlott fogyasztása, mert olyan agyserkentő vegyületeket tartalmaz, melyek hatására javul a memória, fokozódik a koncentrációs készség. Nemcsak védelmet nyújt az agysejteknek, hanem hatására új idegsejtek is létrejöhetnek.

Bíborka kedvesével - méhészkedés közben (Fotó: Páprádi Bíborka)
Bíborka kedvesével - méhészkedés közben (Fotó: Páprádi Bíborka)

Magyarország Mézkirálynőjétől, Páprádi Anna Bíborkától megtudtam, hogy számos kutatás igazolja, hogy a méhpempő immunitás növelő hatású. Šver és munkatársai például egereken tesztelték erre irányuló elméletüket: hét napon át figyeltek vírusokkal fertőzött rágcsálókat. Az egereknek naponta 0,1 g méhpempőt adtak, majd arra a következtetésre jutottak, hogy a méhpempő jelentős mértékben képes az ellenanyag termelését fokozni és az antitestek számát növelni.

Innen már csak egy lépés volt a SARS-CoV-2 vírus elleni küzdelemre irányuló kísérletek sorozata, melyek közül megemlítendő Lansbury és munkatársai 2020-ban végzett kutatása. Ennek során koronavírussal fertőzött, kórházi ellátásra szoruló betegeket vizsgáltak. A pácienseket két részre osztották. Az egyik csoport a kezelés mellé méhpempőt is kapott „kiegészítésként”. Ezek a betegek ellenállóbbak voltak a társfertőzésekkel szemben (C. albicans, P. aeruginosa) és e csoport felgyógyulási aránya is magasabb volt. 

(A folytatásban a propoliszról lesz szó….) 

A cikkhez felhasznált források – alátámasztva a leírtakat:

Schnitzler P. és mtsai (2010): Antiviral Activity and Mode of Action of Propolis Extracts and Selected Compounds. https://doi.org/10.1002/ptr.2868

Shimizu T. és mtsai (2008): Anti-Influenza Virus Activity of Propolis in Vitro and its Efficacy against Influenza Infection in Mice. DOI: 10.1177/095632020801900102

Lima G. W. és mtsai (2020): Bee products as a source of promising therapeutic and chemoprophylaxis strategies against COVID‐19 (SARS‐CoV‐2). DOI: 10.1002/ptr.6872 

Hashem H. E. és mtsai (2020): IN Silico Approach of Some Selected Honey Constituents as SARS-CoV-2 Main Protease (COVID-19) Inhibitors. DOI: 10.14744/ejmo.2020.36102

Bogdanov S. és mtsai (2016): Propolis: biological properties and medical applications. https://www.researchgate.net/publication/304012147_Propolis_biological_properties_and_medical_applications (2020.12.08.)

Anjum I. S., Ullah A. és mtsai (2019): Composition and functional properties of propolis (bee glue): A review. DOI: 10.1016/j.sjbs.2018.08.013

https://healthywithhoney.com/supplements-for-covid-19-try-honey-pollen-propolis-and-royal-jelly/

Méhészújság: Méhészeti termékek és a koronavírus. 8. évf, 1. szám 32-33. oldal

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

Eseménynaptár