SZERZŐ
Látrányi Viktória

2001-ben gyakornokként kerültem a Fehérvár Televízióhoz. Azonnal szerelembe estem a televíziózással. Szívügyemnek tekintem az esélyegyenlőséget. Dolgoztam az MTV Sorstársak című műsorának. 2008-ban Esély-díjjal ismerték el munkámat. 2009-ben Helyi érték díjat nyertem a „Szeretet útján” című dokumentumfilmért, amit a holtmarosi magyar árvaházban forgattam. 2016-ban Széchenyi díj a Közügyekért elismerést vehettem át újságírói munkámért. Az esélyegyenlőség mellett nagy szerelmem a kultúra, a kortárs művészet, a régészet. Kipróbáltam már magamat a klipp készítés és a filmgyártás világában is. Szívesen mutatok be érdekes emberi sorsokat, történeteket és izgalmas helyszíneket.

latranyi.viktoria@fmc.hu460 cikk
2019. 11. 01., 20:15Sport,sportJudo Fehérváron: Több, mint sport!Új helyen várja a Székesfehérvári Judo Sport Club a sport iránt érdeklődőket, hiszen a palotvárosi kempo teremben talált otthonra az egyesület. A judo már évtizedek óta jelen van a város sport életében. A sportág küzdő- és versenyszellemre nevel, és persze önvédelemre is lehetőséget ad.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 10. 31., 12:20
Egészség,egészségSzívügyünk Fehérvár - november ötödikén lesz Fehérvár legnagyobb szűrőnapjaIsmét egészségügyi szűrésre várják a fehérváriakat november ötödikén, kedden délután három és este hét óra között az Alba Regia Sportcsarnokba. A Szívügyünk Fehérvár! elnevezésű rendezvény a város legnagyobb szűrőnapja. Az önkormányzat és a Szent György Kórház által szervezett program célja az egész...
2019. 10. 25., 16:02Sport,Heti FittÍgy tornázzunk az irodában - Gyors és hatékony gyakorlatok, amiket akár munka közben is elvégezhetszNincs időd edzeni? Ezeket az egyszerű gyakorlatokat akár néhány perc alatt az irodában is elvégezheted. Nincs többé kifogás!
2019. 10. 24., 12:38Kult,régészetRómai kori gyűrűt találtak CsákberénynélNéhány méterre a csákberény-orondpusztai avar kori temető feltárásának helyszínétől a Szent István Király Múzeum szervezésében kutatómunkát végeztek múlt pénteken: a múzeum szakemberei mellett önkéntes fémkeresők közreműködésével vizsgálták a területet, a temetőhöz tartozó település emlékeit, nyomai...
2019. 10. 18., 20:55Sport,Heti FittÍgy dolgozzuk le a nyaraláson felszedett kilókat még karácsony előtt!Akár már a jövő nyári tökéletes alakról álmodozunk, akár a karácsonyi nagy evészetek előtt szeretnénk elővigyázatosságból ledobni pár kilót: a tudatosság a táplálkozásban ugyanolyan fontos, mint a mozgásban.
2019. 10. 04., 19:33Életmód,Heti FittA jövő évi beach body-nak már idén neki kell állni, de nem mindegy, hogyan!A vakáció gondtalan pillanatai után egyre többen térnek vissza a konditermekbe. Mire figyeljünk, hogy ne kövessük el a tipikus hibákat?
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 10. 01., 18:18
Zene,világnapKülönleges klip készült a Zene Világnapjára Fejér megyébenMesebeli helyszíneken, Csákvár környékén forogtak a képkockái annak az új klipnek, melyet a fehérvári Hermann László Zeneiskola egykori diákja Babics Noémi és zenésztársai készítettek a Zene Világnapjára.
2019. 09. 28., 12:55Sport,Heti FittÍgy kezdjük újra az edzéseket! - Öt alapgyakorlatHa kihagytunk hosszabb-rövidebb időt, vagy épp most határoztuk el, hogy rendszeres edzésekbe kezdünk, különösen fontos, hogy megtanuljuk az alapvető gyakorlatok helyes kivitelezését, hogy sérülésmentesen kivitelezzük őket.
2019. 09. 14., 11:13Egészség,Heti FittSzeptember 22-én a Tóvárosi Ovi kerítését festik le - Ezúttal is várják az önkénteseket!Szülők, önkéntesek, támogatók segítségével újult meg nemrégiben a Hosszúsétatéri Óvoda kerítése, környezete. A kezdeményezéshez hatvanöten csatlakoztak. Pletser Ádám ötletgazda a sikeren felbuzdulva, most újra várja a segítő kezeket, az önkénteseket.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 09. 12., 12:48
Sport,sportFehérvári indulók a Budapest–BamakónTegyük őszintén szívünkre a kezünket, s valljuk be bátran: legalább egyszer életünkben mindannyian elgondolkodtunk azon, hogy érdemes lenne nekivágni életünk nagy kalandjának! Van, akinél ez sebességet, felfedezést, varázslatos tájakat és homokdűnéket jelent. Nekik találták ki a Budapest–Bamakót. A ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 09. 03., 15:02
Kult,történelemVárosfalat emeltetett Szent István? - Kulcsfontosságú ásatás a Jókai utcábanAkár már István korában megkezdődhetett a Székesfehérvárt körülölelő városfal építése. Ez is bebizonyosodhat a Jókai utca 14. szám alatt zajló ásatás eredményeként. A középkorban ezzel az első olyan városok közé tartozhatott Székesfehérvár, ahol kő városfal épült.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 08., 14:05
Kult,kiállításHősök, szentek, hódítók - épül az új kiállítás az Országzászló térenIV. Béla életét és korát hozza közel a látogatókhoz a Szent István Király Múzeum szombaton nyíló kiállítása. A múzeum Országzászló téri épületében egyre több minden helyére kerül a kiállítótérben, folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Történelem, tudomány, kincsleletek és művészet – mindez fémjelzi ...
2019. 07. 19., 14:54Életmód,Heti FittEgyütt a megkínzott állatokértA Szeretetfutamnak köszönhetően 100 kilogramm állateledel, macskajáték és egyéb felszerelések érkezhetett a FEMA állatmentők bázisára.
2019. 06. 01., 19:33Egészség,Heti FittJótékonysági mesemusical SzékesfehérváronKülönleges köntösbe öltöztetik a népszerű mesemusicalt, a Padlást Székesfehérváron. A darabot értelmi sérült és ép színészek adják elő június 15-én. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 24., 15:52
Egészség,Heti FittMájus a magasvérnyomás-betegség hónapjaEddig csak egy napot, most már egy egész hónapot szentelnek a szakemberek arra, hogy felhívják a figyelmet a hipertónia veszélyeire és helyes kezelésének fontosságára. A magas vérnyomásnak számos szövődménye lehet. Magyarországon több millió ember érintett, sokan nem is tudnak róla, hogy betegek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 04. 25., 18:25
Egészség,gyerekekKötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltásSzeptembertől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás – jelentette be Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár. Müller Cecília megbízott országos tisztifőorvos pedig elmondta, hogy tizenhárom és tizenhat hónapos korban kapják meg a gyermekek a védőoltást, amire mintegy ...
2019. 04. 19., 16:11Sport,Heti FittA közösségi futás alapjaiMéghogy a futás magányos sport! A közösségi futás egyre népszerűbb Székesfehérváron is. A nagy társaságban futók között vannak kezdők, haladók és rutinosak is, de a lényeg úgysem az, hogy ki milyen gyorsan teljesíti a távot.
2019. 04. 13., 15:36Sport,Heti FittElőször rendeztek erőemelő bajnokságot FehérváronElőször, ám valószínűleg nem utoljára rendeztek erőemelő bajnokságot Székesfehérváron. A Cutler Fehérvár szervezte a kétnapos bajnokságot, de könnyen előfordulhat, hogy a következő verseny már egy nappal hosszabb lesz.
2019. 04. 06., 09:37Sport,Heti FittRubint Réka: Az egészség nem minden, de nélküle minden semmiTeljesen mindegy, hogy valaki hány éves, az életmódváltást sosem késő elkezdeni - vallja Rubint Réka. Talán ezért is telt csordultig a terem a múlt heti Mozdulj, Fehérvár!-on a fitneszedző órájára.
2019. 03. 22., 20:35Sport,Heti FittMárcius 23.: ez lesz Székesfehérvár legfittebb napja - Mozdulj, Fehérvár!Másodszor is Mozdulj, Fehérvár!, de először a MOL Aréna Sóstóban. A legfontosabb hívószavak: Rubint Réka, Katus Attila, Czanik Balázs, spinracing, jógaterem, egészséges életmód tanácsadás és rock 'n' roll futás. Kezdés szombat reggel kilenckor.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 03. 15., 17:56
Sport,Heti FittMásodszor is Mozdulj, Fehérvár!A sport szerelmeseit és a kezdőket egyaránt várják március 23-án a második Mozdulj, Fehérvár! programjaira. A tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva idén már két szinten és kétezer négyzetméteren várják a sportolni vágyókat a MOL Aréna Sóstó rendezvényközpontban.
2019. 03. 08., 19:29Sport,Heti FittIngyenes edzésekkel várják a látássérülteket FehérváronEgy éven keresztül ingyenes edzéseket tartanak a fecskeparti Cutler-Gym Functional teremben látássérülteknek. A Takács Péter által vezetett spin-racing órák biztonságosak és egyben hatékonyak is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 02. 15., 18:31
Sport,Heti FittHatvan órás Spartan versenyre készül a fehérvári tűzoltóElső magyarként vehet részt egy hatvan órás Spartan versenyen a székesfehérvári Ódor Péter. A tűzoltó már most aktívan edz a kihívásra, ami júniusban vár rá Namíbiában.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 02. 08., 18:52
Egészség,Heti FittVégleges szőrtelenítés fájdalommentesen, percek alatt!Mindent megteszünk, hogy nyáron jól mutassunk majd a strandon fürdőruhában: a rendszeres edzés és a megfelelő táplálkozás mellett ez a nem kívánt szőrszálak eltávolítást is jelenti. Utóbbira kiváló új módszerrel találkoztunk.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hazatért a király, Több mint hatszázan diplomáztak a Kodolányin, Újra régész színház a múzeumban, Versbe szedett történelem. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 10-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Közösségi közlekedés, útfelújítások és színházigazgató-választás, A fehérvári múzeum a legjobbak között, Megújult a napközis tábor, Táncgála a színházban. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 03-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Életet mentettek a Depónia munkatársai, Brüsszelben tárgyalt a polgármester, fél évszázados az M7 Bistro. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 06. 26-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!