SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1463 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 06. 02., 18:00
Film,filmKirály egy frászt, maradt volna a víz alatt! - Godzilla II. - A szörnyek királya kritikaMegérkezett az újragondolt Godzilla második felvonása, és véleményem szerint nem feltétlenül hozta azt a szintet, amelyet a rajongók és nézők elvártak volna. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, de sehogy sem akart összeállni kerek egésszé a sztori. A Godzilla második felvonása látványos katyva...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 31., 15:05
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Etyeki Piknik, nyári gardróbfrissítés, szabadbattyáni várjáték és BL-döntőA hétvégén hivatalosan is beköszönt a nyár, ám ennek semmi nyomát nem láthatjuk az időjárásban. Konkrétan idén még nem volt szükségem rövidebb ruhára. Remélem, hogy azért hétvégére kicsit alább hagy a záporok lendülete, így ha véletlenül kisütne a nap, akkor a Velencei-tó partján kastélykoncertet is...
2019. 05. 30., 13:02Irodalom,kvízTeszteld a tudásod: irodalmi kvíz a Fehérvári Ünnepi Könyvnapok öröméreMájus 30-án, csütörtökön startol a Fehérvári Ünnepi Könyvnapok rendezvénysorozat, amely során többek között író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal és koncertekkel is kedveskednek a szervezők a könyveket nagy becsben tartó irodalomkedvelőknek. Hogy teljesen ráhangolódjatok az üde színfoltként dí...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 29., 12:15
Hírek,jótékonyságÍgy segíthetnek a fehérváriak a fiatal válogatott kosárlabdázó gyógyulásábanMájus 10-én, pénteken leukémiát diagnosztizáltak a KSC Szekszárd válogatott kosárlabdázójánál, Gereben Líviánál. A gyógyuláshoz vérre van szüksége, így az ország számos pontján szerveznek irányított véradást, hogy minél hamarabb visszatérhessen a kosárlabdapályára. Székesfehérváron május 31-én, pént...
2019. 05. 28., 12:24Videó,videóHangulatos felvételen járhatjuk körbe Fehérvár belvárosátÚjabb látványos videóra bukkantam, amely ezúttal a madártávlatból való szemlélődés helyett Székesfehérvár belvárosát járja be keresztül-kasul. A rögzített képek ismerős helyszíneken készültek, a látványosságok a fehérváriak mindennapjainak állandó kellékei, ám mégis van valami megnyugtató abban, aho...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 26., 17:44
Film,filmIrány a mozi, hiszen ott vár rád ezeregy éj! - Aladdin kritikaNincs mese, futószalagon érkeznek a Disney élőszereplős rajzfilmfeldolgozásai. Csak idén már bemutatták a Dumbót, most érkezett az Aladdin, és júliusban Az oroszlánkirály klasszikus jeleneteire  sírjuk pirosra a szemünket. Jelen alkotásunkat, az ezeregy éjszaka meséiből születő Aladdint - a nagyfülű...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 24., 12:56
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Hetedhét Játékfesztivál, Eötvös Cirkusz, Magyar Kupa döntő és Hooligans koncertTovább folytatódik a májusi időjárás ámokfutása: főként úgy telnek a napjaink, hogy a pár órás napsütés után olyan záport kapunk a nyakunkba, amelynek köszönhetően kétszer is átmatekozzuk, hogy legközelebb ki merjünk-e menni a szabadba. Jelzem, pár nap és itt a nyár. Az előrejelzések szerint a hétvé...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 05. 23., 12:50
Film,sorozatVéget ért a Trónok harca, és még mindig nem tértem magamhozMájus 19-én (Magyarországon május 20-án hajnali háromkor) vetítették le a (ki merem mondani) világ legjobb sorozatának, a Trónok harca fináléját. Amit a záróképsorok után éltem át, arra egyszerűen nincsenek szavak. Köpni-nyelni nem tudtam, és még hosszú órákig a kommunikációval is akadtak gondjaim. ...
2019. 05. 22., 12:56Közlekedés,kerékpárMiért érdemes elektromos kerékpárra pattanni?Manapság ismét egyre inkább előtérbe kerül a biciklizés. Egyrészt végre itt a jó idő (khm), másrészt a füstölgő négykerekűek szobrozó tömegét megunva sokan kaparják elő a sufniból régen elfelejtett bicajukat, hogy egészségesebben szeljék az országutakat. Emellett újra hódít az elektromos kerékpár is...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 19., 19:08
Hírek,időjárásA jövő héten is folytatódik a csapadékos időjárásNem tudom, mi van ezzel a májussal, de egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy évszakot tévesztett, ugyanis nem nagyon emlékszem olyan tavaszra, ahol június elejéhez közeledve még hozzá se szagoltam a rövidebb cuccaimhoz. Komolyan, nyáron meg esni fog a hó?
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 19., 17:04
Film,filmNeonfényes vérfürdő Keanu Reeves-módra - John Wick: 3. felvonás - Parabellum kritikaHa a John Wick harmadik etapja az indokolatlanul összetákolt címek versenyén indulna, akkor biztos vagyok benne, hogy minimum dobogós lenne. De most komoly, mi ez? Tudom, szőrszálhasogatásnak tűnhet, de van egy jó hírem is: kb. ez az egyetlen, amibe bele lehet kötni, ugyanis az új lövölde kétséget k...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 17., 16:29
Kult,gyerekSzékesfehérvár is ingyenes plüsstisztítással ünnepli a gyereknapotNyakunkon a gyereknap, ahol - csakúgy, mint szinte mindig - a lurkók kerülnek a figyelem középpontjába, ám ezúttal ők veszik át a gyeplőt, és még egy kis ünneplés is jár nekik a sok éves rosszcsontkodásért. Az ilyenkor szokásos jópofa programok mellett különlegesebb kezdeményezések is felütik a fejü...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 17., 12:50
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: JamBoryVár, Az ország gerinctornája, Rózsaszín Pittbull és John WickMíg a múlt héten azért imádkoztunk, hogy a hébe-hóba előbújó nap állandósítsa magát a hétvégi programcunamira, addig most azon izgulunk, hogy a vasárnap megérkezett hidegfront olyan gyorsan szálljon tovább, hogy szombaton ismételten a szabadan vezethessük le a felgyülemlett gőzt. Az előrejelzések sz...
2019. 05. 15., 18:51Kult,közlekedésA rendőrség azt üzente: kösd már be magad!Mind a mai napig - az erre vonatkozó szigorú törvények ellenére is - számos embernek problémát okoz a biztonsági öv használata. Most a rendőrség Kreszmenők című animációs sorozatának újabb epizódjában a sokaknak riasztó öv került a középpontba.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 15., 12:58
Kult,rekordA Guinness-rekord a cél a 2019-es sárosdi Kapa-KupánNyáron ötödik alkalommal vezényelik le az immár hagyományossá vált sárosdi Kapa-Kupát, ahol a rotációs kapa szerelmesei mérhetik össze tudásukat igencsak trükkös és dagonyától cseppet sem mentes akadálypályán. A szervezők a megmérettetésen túl idén Guinness-rekord felállítására készülnek a spéci mun...
2019. 05. 14., 19:38Videó,videóHa csak egy videót nézel meg ma: gyönyörűbb palotavárosi naplementéről álmodni sem lehetNaplementében gyönyörködni mindig felszabadító élmény. Most egy lelkes videós a Palotavárosi tavaknál örökítette meg a kissé felhős, ám annál szemkápráztatóbb jelenséget. Vétek lenne kihagyni!
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 12., 12:36
Film,filmSzerezd meg hát mind! - Pokémon - Pikachu, a detektív kritikaAmikor 2016-ban debütált A dzsungel könyve, majd rá egy évre A szépség és a szörnyeteg, álmomban nem gondoltam volna, hogy olyan hullámot indítanak el, amely lassan minden egyes francise-t utolér, amelyben szerepelnek CGI-ra váró cuki kis állatkák. Aztán megszellőztették, hogy érkezik a detektív Pik...
2019. 05. 10., 15:29Kult,zeneA Kultúrtanszéken mutatták be először a Wellhello Fehérváron forgatott új klipjétMájus 9-én, csütörtök este rendhagyó eseménytől volt hangos a Petőfi Kultúrtanszék, ugyanis a rendkívül népszerű Fluor és Diaz, alias a Wellhello élőben, ünnepélyes köntösben mutatta be a Petőfi Kultúrtanszéken vadonatúj nótáját, a Barátomat, amelyben ráadásul Fehérváron látványosságai köszönnek vis...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 05. 10., 13:02
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Repülő Majális, Középkori óriás sakk, gyerekemelő rekordkísérlet és Pokémon - Pikachu, a detektívBár az időjárás-előrejelzések ismételten záporokkal és zivatarokkal riogatnak, nincs mese, itt a tavasz! Így ha kisüt a nap, akkor azt kegyetlenül megérezzük, a legtöbben pedig azon nyomban szabadtéri programok után kutakodnak. Na, már most az a helyzet, hogy a hétvégén szinte minden sarkon valamily...
2019. 05. 08., 12:54Kult,szavazás#gorsium21: szavazz a legjobb Floralia-tudósításra!Székesfehérvár hivatalos Facebook-oldalán megleshetitek, hogyan tudósítottak a fiatalok az idei Floraliáról. A szakmai zsűri értékelése mellett vasárnapig a közönség is szavazhat a beérkezett pofás videóra, a kreatív Twitter feedre vagy a három cikk egyikére.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 05. 05., 14:19
Film,kritikaCsillagainkban a hiba újratöltve? - Két lépés távolság kritikaAhogy meglestem a Két lépés távolság első előzeteseit, egyből a rendkívül sikeres és megindító Csillagainkban a hiba ugrott be, amely két halálos beteg fiatalról szól, akik annyira egymásba habarodnak, majd egy idő után tesznek az életüket behálózó szigorú szabályokra, és egymáséi lesznek. Na, a Két...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 05. 03., 13:05
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: XII. Velencei-tavi Hal-,Vad-,Bor- és Pálinkafesztivál, Arató Diszkó és St. Martin koncertAz elmúlt napokban kaptunk hideget-meleget egyaránt, ám szerencsénkre mindig tudja az időjárás, hogy mikor mutassa szebbik arcát, így remélhetőleg a hétvégét ismételten a szabadban tölthetjük. Ennek megfelelően a XII. Velencei-tavi Hal-,Vad-,Bor- és Pálinkafesztivál lehet a nyerő, ám ha mégis leszak...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 05. 03., 10:56
Film,sorozatSorozatkritika: öt évad után véget ért a Batman felvezetéseként funkcionáló GothamÁprilis 25-én hivatalosan is elköszönt a Gotham című fantasy-krimisorozat, amely öt hosszú évadon át szórakoztatta a rajongókat. Kétség sem fér hozzá, hogy a DC Comics egyik legjobb sorozatáról beszélünk, ugyanis legnépszerűbb hősének, Batmannek a felemelkedését mutatja be egészen a kezdetektől a fe...
2019. 05. 01., 12:41Kult,környezetvédelemCsomagolásmentes május - vásárolj hulladék nélkül!Csomagolásmentes május néven egész hónapos eseményt szervez a JÖN Alapítvány és a Háztartásom Hulladék Nélkül háziasszonya, Tóth Andi. Nincs más dolgod, mint olyan termékeket vásárolni, amelyek nincsenek agyoncsomagolva mindenféle műanyag hulladékkal, majd pár kattintás után feltölteni a fotókat Ins...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!