Partly cloudy9 °C
2020. december 5. szombat Vilma
Menü
Házhozszállítás

Az építész otthon: Szalay Ákos legóból építette meg a fehérvári Szent Sebestyén templomot

Az építész otthon: Szalay Ákos legóból építette meg a fehérvári Szent Sebestyén templomot
Ez a legóépület arányaiban és külsejében is teljesen megegyezik a Felsővárosi templommal. Csak éppen kisebb. (Fotó: Szalay Ákos)

Különleges építményről posztoltak fotót az egyik fehérvári Facebook-csoportban: a felsővárosi Szent Sebestyén templom kicsinyített változata készült el legóból. Ha nincsen karantén, akkor valószínűleg ez az épület sem jön létre, most viszont Szalay Ákos építésznek is volt ideje megvalósítani régi tervét.

Mióta építesz legóból?

Gyerekkoromban a legkedvesebb játékom volt, több saját legóházat építettem 13 éves koromig, de akkor még nagyon korlátozott volt az elemválaszték. Aztán feledésbe merült a dolog egy jó ideig.

Honnan jött elő újra a szenvedély?

A kisfiam örökölte a szenvedélyt, és tulajdonképpen ő fertőzött újra meg (csak pozitív értelemben). Négyévesen kapta az első komolyabb legót, azóta folyamatos a legó mánia nála is, miden érintett ünnepen általában ez az ajándék neki. Mindig kéri, hogy játsszak vele, eleinte én segítettem neki összerakni a készleteit, de mára már én lettem az alkatrész-keresgélő.

Hogyan találod meg a megfelelő elemeket egy olyan komoly épülethez, amely a valóságban is létezik?

Ez a legnehezebb része az építésnek: megtalálni a speciális alkatrészeket. Ezeket úgy kell összevadászni az internetről. Most kezdek belejönni, és fel is fedeztem egy online „lego-piacteret”, ahol szinte a föld minden részéről vannak eladók, és rengeteg alkatrészt meg lehet találni.
Ehhez a templomhoz több mint egy év volt összeszedni a különlegesebb alkatrészeket a magyar oldalakról.

Miért épp a Szent Sebestyén templomot építetted meg?

Legóból ez volt az első fehérvári épület, két éve tettem fel a bakancslistámra, egyszer mindenképpen szerettem volna megépíteni. Most úgy hozta a sors, hogy lett rá időm, mivel a járvány miatt most én is - ahogy a legtöbben - itthon töltöm az időm jelentős részét. Viszont elárulom, hogy vannak még további kiszemelt, kedvenc helyi épületeim, amikhez már elkezdtem összeszedni az alkatrészeteket. Talán a soron következő egy nagyon különleges modern épület lehet, amelyhez gyerekkori szép emlékek fűznek.

A Szent Sebestyén templomhoz milyen élmények fűznek?

Tősgyökeres felsővárosi vagyok, gyerekkoromban az egyik oldaláról néztem a templomot, most pedig a tornyát látom, ha kinézek a lakásunk ablakából. A szívem csücske ez az épület. Gyerekkoromban ide jártam hittanórákra és misékre az öcsémmel, és itt voltunk elsőáldozók.

Most viszont nem lehet bemenni, sőt, máshova sem nagyon. Mi az, ami nagyon megváltozott az életedben az utóbbi hetekben?

Egész életemben magas fordulatszámon pörögtem, soha nem volt még olyan, hogy két hétig csak a legközelebbi boltig mozdultam ki. A legrosszabb, hogy a számítógépnél tudom csak a munkámat végezni, és telefonon próbálom irányítani az építkezéseket, de nagyon hiányzik az építés fizikális élménye is. Ami viszont pozitív volt, hogy a családdal több időt lehetek, így meg tudtam építeni kisfiam segítségével ezt a templomot, ami egyébként nem mostanában jött volna össze.

Ákos gyerekeivel is szívesen épít  (Fotó: Szalay Ákos)
Ákos gyerekeivel is szívesen épít (Fotó: Szalay Ákos)

Mennyire érinti építész munkádat a koronavírus-járvány? Látszik már, miben fog változni a következő időszak?

Több vállalkozó már jelezte, hogy a következő időszakban nem mer dolgozni. Másik oldalról viszont megjelentek olyan emberek, akik az elveszített munkájuk miatt az építőiparban keresnek állást. Viszont az elmúlt két hét bebizonyította, hogy személyes közreműködés nélkül ez a szakma nem működik, hiába adtam egyértelmű utasításokat, instrukciókat, rajzokat, bőven történtek félreértések. Reméljük, a járvány hamar elmúlik, és minden visszatér a régi kerékvágásba.

Hogy telik a mostani helyzetben egy átlagos napod?

Általában picit később kel a család, aztán a kislányom becsatlakozik a digitális oktatásba a laptopomról, amit mostanában kölcsönzök neki, így addig jut idő délelőttönként a "papírmunkára". Közben azért rengeteget egyeztetek telefonon: anyagrendeléseket, terveket, könyvelést, egyéb adminisztrációs dolgokat intézek. A gyerekeknek is besegítek a tananyag és a feladatok átnézésében, illetve magyarázásában.

A classroom és egyebek koordinálása viszont teljes egészében a feleségem hatásköre, ebben én rossz lennék... Több az idő a gyerekekkel való játékra, a ház körüli munkákra és a hobbikra. Kialakítottunk egy mini focipályát az udvaron azt imádja a kisfiam.

Hol voltál utoljára, amikor még szabadon lehetett kimozdulni, és bárkivel találkozhattunk?

Utoljára Budapesten voltunk színházban. A tavaszi szünetben viszont utazni szerettünk volna.

Más lesz most a húsvét a családnak? Hogy tervezitek?

Természetesen kicsit más lesz, csak a legszűkebb családi körben négyesben leszünk, locsolni sem megyünk a kisfiammal, és elmarad a nálunk ilyenkor szokásos kirándulás is, de majd jövőre mindent bepótolunk.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Házhozszállítás

Most olvassák


Ez van

A hét sztorija

  • Szándékosan gázoltak el három embert Mándokon
    Szándékosan gázoltak el három embert Mándokon
  • Online bemutatókat szervez a Svábhegyi Csillagvizsgáló
    Online bemutatókat szervez a Svábhegyi Csillagvizsgáló
  • Nemzetközi embercsempész-hálózatra csapott le az olasz rendőrség
    Nemzetközi embercsempész-hálózatra csapott le az olasz rendőrség
  • Kínai vakcináról kaphat dokumentációt Magyarország néhány napon belül
    Kínai vakcináról kaphat dokumentációt Magyarország néhány napon belül
  • Megújul a MÁV menetrend- és jegyvásárló oldala, az Elvira
    Megújul a MÁV menetrend- és jegyvásárló oldala, az Elvira
  • Meghalt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő
    Meghalt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő
  • Szerbiában a jövő év első felében kezdődhet meg a tömeges oltás
    Szerbiában a jövő év első felében kezdődhet meg a tömeges oltás
  • Fejérben 8098 a fertőzöttek száma
    Fejérben 8098 a fertőzöttek száma

Eseménynaptár

  • Az idősebb generáció egyre magabiztosabb az okoseszközökkel egy kutatás szerint
    Az idősebb generáció egyre magabiztosabb az okoseszközökkel egy kutatás szerint
  • Jön az elektronikus jótállási jegy
    Jön az elektronikus jótállási jegy
  • Szebbé teszik a Kéklámpások Karácsonyát
    Szebbé teszik a Kéklámpások Karácsonyát
  • Gelencsér Ferenc kapta az idei Marosi Arnold-díjat
    Gelencsér Ferenc kapta az idei Marosi Arnold-díjat
  • Fénybe öltözött fehérvári utcák segítenek felkészülni az ünnepre
    Fénybe öltözött fehérvári utcák segítenek felkészülni az ünnepre
  • Elhunyt Pécsi Ildikó
    Elhunyt Pécsi Ildikó
  • December 15-ig várják a jelentkezést a Vörösmarty-versünnepre
    December 15-ig várják a jelentkezést a Vörösmarty-versünnepre
  • 5525 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 193 beteg
    5525 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 193 beteg
  • Jótékonysági gyűjtés a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat javára
    Jótékonysági gyűjtés a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat javára
  • Romániában felfüggesztik a kijárási korlátozást a holnapi parlamenti választások idejére
    Romániában felfüggesztik a kijárási korlátozást a holnapi parlamenti választások idejére
  • December 15-ig meghosszabbították a FEMA adománygyűjtést
    December 15-ig meghosszabbították a FEMA adománygyűjtést
  • A Margitszigeten lehet búcsút venni Balázs Fecótól
    A Margitszigeten lehet búcsút venni Balázs Fecótól
  • Megnyitotta kapuit a MikulásGyár
    Megnyitotta kapuit a MikulásGyár