SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1463 cikk
2019. 09. 12., 19:06Kult,állatokFehérváron is megalakult a Szurkolók az Állatokért mozgalomOrszágos példára a székesfehérvári szurkolók is beálltak a nemes kezdeményezés mellé, és megalapították a Szurkolók az Állatokért fehérvári csoportját. A tagok elsősorban az állatkínzás ellen lépnek fel, így bántalmazott kedvencek, kiemelten kutyák megfelelő helyre kerülésében szeretnék a leginkább ...
2019. 09. 12., 14:53Videó,videóLélegzetelállító videón láthatjátok az őszi köntösbe burkolózó Velencei-tavatItt van az ősz, itt van újra! - de nem vártuk ezt a mondatot. Persze amellett, hogy a napsütötte időszak felett szépen lassan átveszi az uralmat szeles, esős és borús időjárás, igencsak impozáns képeket produkálhat az átállás. Most a Velencei-tóról mutatunk olyan felvételt, amelyben még ha csak kezd...
2019. 09. 11., 18:27Kult,nyárSzemkápráztató képekkel búcsúzik a nyártól a fehérvári Sunset BoulevardMost, hogy hivatalosan is vége a nyárnak, sokan még mindig búcsúzkodnak a három hónapig tartó végtelen szórakozástól, így színes és hangulatos összeállításokkal állítanak emléket az év legbulisabb időszakában történt eseményeknek. Hogy én se maradjak ki a sorból, megmutatom, hol volt az egyik kedven...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 09. 08., 19:25
Hírek,időjárásEső, napsütés és 30 fokos maximumok várhatóak a jövő hétenMíg a múlt hétvégére a kánikula volt a jellemző, addig ezen a héten már inkább a lehűlés vette át a főszerepet, és olyan hidegfront szakadt ránk, amelynek köszönhetően elkönyveltük, hogy innentől visszafordíthatatlanul átveszi az ősz a gyeplőt. Persze nem eszik olyan forrón a kását...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 09. 08., 17:16
Film,filmNe bohóckodjunk már! - Az - Második fejezet kritikaBár tűkön ülve vártam a bohócos horror újabb darabját, az Az - Második fejezetet, igencsak meglepődtem, amikor a hét elején a premierek böngészve megpillantottam a filmet, ugyanis valamiért jóval későbbre datáltam a bemutatót. Kérdem én: mit csináltak a marketingesek? Lehet, hogy sejtettek valamit? ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 09. 06., 15:35
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Börgöndi Légiparádé, Országos Vadásznap, Csókakői Várjátékok és Országos Sírásó VersenySzeptember - ezzel együtt pedig az ősz - első igazi hétvégéje (ugyanis az előző még félig a nyárhoz tartozott) is látványos és igencsak szórakoztató programokkal kecsegtet, ezzel pedig tökéletesen felvezeti, hogy mire is kell számítanunk Székesfehérváron (és túl) a napsütötte hónapok végeztével. Hog...
2019. 09. 04., 16:22Film,sorozatSzerepelnél a Barátok köztben? Most akár te is bekerülhetsz a híres sorozatba!Ismételten castingot hirdet az egyik - ha nem a - legnépszerűbb magyar széria, a Barátok közt, amelyben ha jól szerepelsz a hétvégén, akkor akár te is feltűnhetsz az ismerős karakterek között! Hogy mellék vagy főszereplőként, az már csak rajtad áll.
2019. 09. 03., 19:02Sport,fociFehérvári focista a Puskás-díj finalistái közöttTovább folytatódik az álom, ugyanis beválasztották az immáron a MOL Fehérvár FC színeiben futballozó Zsóri Dániel csodaszép ollózós gólját a FIFA Puskás Ferenc-díj legjobb három találata közé. Innentől a legendákból álló bizottság kezében a sorsa, akik szeptember 23-án hirdetnek győztest. Szurkolunk...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 09. 01., 14:45
Film,kritikaMi a fene történt Gerard Butlerrel? - Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása kritikaA napokban debütált a meglepően (nem) hosszú magyar címnek örvendő Támadás a Fehér Ház ellen harmadik felvonása, A védangyal bukása (angolul csak stílusosan Angel has Fallen), amely során ismételten be kell dobnia magát az ezúttal áldozati bárány szerepében díszelgő Gerard Butlernek, hogy megmentse ...
2019. 09. 01., 12:52Fotó,InstagramRóka a várban, bolondos esküvők és óda a kávéhoz - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólAugusztus, és egyben a nyár utolsó hete - bár ehhez még az időjárásnak is lesz egy-két szava - ismételten harminc fok feletti maximumokkal kecsegtetett, így ezúttal is számos vidám és napsütötte fehérvári fotó lepte el az Instagramot. Mutatjuk az e heti kedvenceinket!
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 30., 13:36
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Bye Summer!, hőlégballon karnevál, Color Festival és Kapa-KupaHát ez is eljött: a hétvégével hivatalosan is búcsút inthetünk a nyárnak, amely során számos emlékezetes pillanatban lehetett részünk. Ám még mielőtt végleg átadnánk magunkat a szeptembernek, ezzel együtt pedig az ősznek (na, meg a visszaszámlálásnak karácsonyig), még egyszer vessétek bele magatokat...
2019. 08. 29., 17:13Kult,randi10 romantikus fehérvári pillanat, amelyet egyszer mindenkinek át kell élnieLassan, de biztosan ismételten beköszönt az ősz, amely bár nem az év legvidámabb időszaka, kétség kívül - a tavasz mellett - az egyik olyan évszakról beszélünk, ahol a hűvösebb időjárásnak köszönhetően a strandok helyett többen merészkednek a városok elrejtett zugaiba, ezzel növelve a romantikus pil...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 28., 14:49
Kult,youtuber5 youtuber, akik miatt érdemes kilátogatni az első fehérvári videós napraAugusztus utolsó hetében zavarják le a Bye Summer!-t Székesfehérváron, amely során előbb a Neoton Família robbantja fel a Zichy-színpadot, majd lebonyolítják az első fehérvári videós napot, ahol a hazai youtuberek krémje teszi tiszteletét, hogy jobban megismerhessétek munkásságukat. Hogy kedvet kapj...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2019. 08. 27., 16:16
Zene,lista5 Neoton-sláger, amely garantáltan meghozza a kedvetek a fehérvári koncerthezSzékesfehérvár nyári programsorozatának záróakkordjaként ismét lebonyolítják a Bye Summer!-t, amely az előző esztendőben is hatalmas sikert aratott a fiatalok és az idősek körében egyaránt. Hogy eggyel növeljék a tétet, a csütörtöki Neoton Família Sztárjai koncert mellett szombaton is folytatódik a ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 26., 19:49
Hírek,életmentésÉrdeméremmel tüntették ki a tizenöt éves fehérvári lányt megmentő fiútBadacsonytomaji túrázás közben csípte meg lódarázs a tizenöt éves székesfehérvári lányt, akinél azonnal súlyos allergiás reakciók léptek fel. Szerencsére az arra járó túrázók között volt a tizenhárom éves fiú, aki saját adrenalin-injekcióját felhasználva megmentette a lány életét. 
2019. 08. 25., 17:23Fotó,InstagramKutyus a fedélzeten, esküvő a moziban és dőzsölés a középkori forgatagban - a hét 10 legjobb Instagram posztja FehérvárrólIgencsak mozgalmas hét áll mögöttünk, ugyanis míg a hét első felében még a Királyi Napok utolsó felvonásának lehettünk szemtanúi, addig azóta is számos fesztiválra látogathattak ki az érdeklődők. Persze mindezt harminc fokos maximumok társaságában, így bőven volt rá alkalom, hogy szebbnél-szebb alko...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 25., 14:40
Film,filmEzek a lányok egyre unalmasabbak - A bűn királynői kritikaA bűn királynői igencsak ambiciózus projektnek indult, ugyanis a Nyughatatlan özvegyek által kitaposott ösvényt kívánta még szélesebbé varázsolni azáltal, hogy szintén nőket tett meg maffia-vezérnek, akik vígan intézkednek, amíg ezúttal férjeik a hűvösön csücsülnek. Igen ám, de amíg a Nyughatatlan ö...
2019. 08. 23., 19:34Kult,nyárHangulatos felvétel foglalja össze a Fehérvár és környéki nyár legszebb pillanataitA napokban igazán pörgős videóra bukkantam, amelyet Tar Károly kollégánk rögzített, és az ő szemszögéből mutatja be a Székesfehérvár (és környéki) fesztiválszezon legszebb pillanatait. Így augusztus végén, ha csak egy mozgóképet lestek meg, akkor ez legyen az, ugyanis csak úgy árasztja magából a nyá...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 23., 13:48
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Aranybulla Művészeti Napok, Csukafesztivál, kisfaludi vigasság és Albabar szezonnyitóHa azt hittétek, hogy a Királyi Napokkal véget ér a fesztiválszezon, akkor nem is tévedhettetek nagyobbat! Bár hivatalosan pár nap van vissza a nyárból, az ezekbe beleeső két hétvége telis-tele lesz kiváló fehérvári (és túli) programokkal. Az augusztus 23, péntekkel kezdődő kikapcsolódás nem is indu...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 22., 17:19
Sport,interjúTestépítő-világbajnokságra készül a székesfehérvári Gazdag KittiGazdag Kitti miután meghódította a 2018-as Superbodyt, tovább akarta folytatni nyerő szériáját, teljes erőbedobással célozta meg a tavaszi versenyszezont. Igen ám, de az egészsége közbeszólt, így rövid pihenő után jelenleg már az őszi etapra készül, amely során novemberi testépítő-világbajnokságon i...
2019. 08. 21., 20:57Zene,zeneVadiúj, zúzós dallal jelentkezett a fehérvári kötődésű AWS zenekarBár már egy ideje belengették az új dal debütálást, augusztus 21-én végre a nagyérdemű is megcsodálhatta az AWS zenekar legfrissebb szerzeményét, a Még lélegzemet, amely a banda korábbi számaihoz hasonlóan igencsak erősre sikeredett.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 21., 18:33
Közlekedés,iskolakezdésMire figyeljenek az autósok iskolakezdéskor?Szeptemberben gyerekek ezrei lepik el az utcákat, a vonulások közepette pedig sokan meggondolatlanul manővereznek a járdán. Hogy ne legyen tragédia a vége, az autósoknak is óvatosabban kell vezetniük ebben az időszakban. Mutatunk néhány tippet, amit jó ha észben tartotok.
2019. 08. 20., 17:02Sport,fociA FIFA történetében először magyar találatra is szavazhattok a Puskás-díj tíz legszebb gólja közöttÚgy néz ki, hogy a magyarok ismételten egyre nagyobb hírnevet szereznek maguknak a futball világában: a 2016-os eb-re való kijutás (majd a csoport megnyerése) után a 2020-as eb selejtezőin aratott győzelmektől volt hangos a sajtó, most pedig kisebb csodával felérően magyar játékost is neveztek a FIF...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2019. 08. 19., 12:32
Kult,tűzijátékMire figyeljünk oda az augusztus 20-i tűzijáték ideje alatt?Országszerte több száz rendezvényt és tűzijátékot terveznek augusztus 20-a alkalmából. A tűzoltók nemcsak a rendezvények előzetes tervét, hanem a tűzijátékok telepítését, a biztonsági távolság betartását, az oltóvízforrások helyét, és a menekülési útvonalakat is ellenőrzik. Fejér megyében tizenegy o...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!