SZERZŐ
Látrányi Viktória

2001-ben gyakornokként kerültem a Fehérvár Televízióhoz. Azonnal szerelembe estem a televíziózással. Szívügyemnek tekintem az esélyegyenlőséget. Dolgoztam az MTV Sorstársak című műsorának. 2008-ban Esély-díjjal ismerték el munkámat. 2009-ben Helyi érték díjat nyertem a „Szeretet útján” című dokumentumfilmért, amit a holtmarosi magyar árvaházban forgattam. 2016-ban Széchenyi díj a Közügyekért elismerést vehettem át újságírói munkámért. Az esélyegyenlőség mellett nagy szerelmem a kultúra, a kortárs művészet, a régészet. Kipróbáltam már magamat a klipp készítés és a filmgyártás világában is. Szívesen mutatok be érdekes emberi sorsokat, történeteket és izgalmas helyszíneket.

latranyi.viktoria@fmc.hu460 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 07. 22., 18:50
Kult,Szent István Király MúzeumKovács Loránd Olivér a Szent István Király Múzeum új szakmai igazgatójaA Szent István Király Múzeum szakmai igazgatói posztját mostantól Kovács Loránd Olivér tölti be. A döntést teljes egyetértésben hozta meg a város és a múzeum vezetése. Kovács Loránd Olivér ezer szállal kötődik az intézményhez, eddig Gorsium szakmai vezetőjeként segítette a munkát. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 07. 03., 17:46
Kult,régészetÁldozati állatok a koporsókon - Érdekes leletek kerültek elő CsákberénybenNegyedik alkalommal indult ásatás Csákberényben az Arató-szérűn. Az avar kori temetőt 2021-ben fedezték fel a múzeum régészei. Szücsi Frigyes ásatásvezető elárulta, különleges jelenségre lettek figyelmesek, amit eddig nem tapasztaltak: az itt eltemetett emberek koporsójára totemállatot helyeztek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 06. 13., 08:59
Kult,SzékesfehérvárKihagyhatatlan ziccerek a Múzeumok éjszakájánKözel 450 intézmény mintegy 2500 programmal készül június 22-re, a Múzeumok éjszakájára. A központi kiemelt helyszín Székesfehérvár. A múzeumok idén ráirányítják a figyelmet a különféle művészeti stílusok jelentős előfutáraira, másrészt új irányzatokra is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 04. 26., 20:07
Hírek,közgyűlésÚjabb intézményeket újítanak fel FehérváronElfogadták a 2023-as zárszámadást a közgyűlésen, döntés volt arról is, hogy elengedi a teraszdíjakat a vendéglátósoknak a város, és ismét pályázhatnak a belvárosi épületek a külső felújítás támogatására. Elhangzott: az eredményes közbeszerzés után indulhat a Vasvári Gimnázium felújítása.
2024. 04. 20., 13:36Kult,KínaA kínai agyagkatonák már megérkeztek GorsiumbaA Szent István Király Múzeum újabb nagyszabású kiállításra készül, melynek helyszíne ezúttal a Gorsium Régészeti Park. "Az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei" című nemzetközi tárlat április 25-én nyit meg. Mintegy félszáz agyagkatona és két ló is látható lesz a kiállításon.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 22., 07:57
Történelem,Nemzeti EmlékhelyTörténelem testközelből: nyílt nap a Nemzeti Emlékhelyen folyó régészeti feltárásonA Nemzeti Emlékhelyen lehetőség volt a területen folyó feltárás jelenlegi eredményeit is megnézni. Nagy volt az érdeklődés, közel ötvenen vettek részt a programon. A nyílt napon Pokrovenszki Krisztián, a múzeum főigazgatója és Szücsi Frigyes régész kalauzolta az érdeklődőket.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 03. 21., 16:12
Hírek,Cser-Palkovics AndrásCser-Palkovics András - kérdések és válaszok fontos fehérvári témákrólKözlekedés, útfelújítás, intézmények fenntartóváltása, teraszok nyitva tartása – ilyen és ehhez hasonló kérdések érkeztek a Fehérvár Televízió Köztér című műsorába, melynek legutóbbi adásában Cser-Palkovics András polgármestert kérdezhették a székesfehérváriak.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 15., 17:53
Történelem,Nemzeti EmlékhelyMegtalálták a középkori városfal alapozását?Megtalálhatták a védmű alapozását a Szent István Király Múzeum régészei a Nemzeti Emlékhelyen. A kutatásokból kiderülhet, hogy az itteni szakasz pontosan mikor épült, és következtetéseket lehet levonni a Szűz Mária prépostsági templom építésének idejéről is. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 12., 11:33
Hírek,Cser-Palkovics AndrásKérdezze a polgármestert! Élő műsor a Fehérvár TelevízióbanA Fehérvár Televízió Köztér Extra című műsorának vendége lesz március 14-én, csütörtökön 18:00 órától Székesfehérvár polgármestere, és az adásban élőben kérdezhetnek a nézők Cser-Palkovics Andrástól. Ezt megelőzően az fmc.hu Facebook-oldalán is fel lehet tenni a kérdéseket.  
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 06., 16:13
Történelem,Nemzeti EmlékhelyMegkezdték az újabb feltárást a Nemzeti Emlékhely területénFolytatódik a Szent István Király Múzeum tervásatása, amit a Nemzeti Emlékhelyen kezdtek meg az intézmény szakemberei. A munkálatok szerdán indultak és a tervek szerint a jövő héten is a területen dolgoznak a régészek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 03. 04., 20:00
Kult,VárparkA fehérvári koronázóbazilikát és a dinnyési elfeledett templomot is megépítette Alekszi Zoltán DinnyésenMostantól újabb két épületet láthatnak a Dinnyési Várpark látogatói. Elkészült ugyanis a székesfehérvári koronázóbazilika, valamint az elfeledett dinnyési templom rekonstrukciója.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 02. 16., 20:31
Közélet,politikaLemondott Balog Zoltán a lelkészi elnöki tisztségrőlLemondott Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztségéről. A Magyarországi Református Egyház törvényei szerint a lemondás a következő Zsinat döntésével válik hatályossá. Az elnöki teendőket mostantól Pásztor Dániel püspök látja el. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 15., 14:47
Hírek,közgyűlésInnovatív és stabil Fehérvár költségvetéseÜlésezett Székesfehérvár képviselő-testülete. A mai tanácskozáson elfogadták Székesfehérvár 2024-es évi költségvetését.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 14., 16:37
Hírek,fűtésHidegek a radiátorok, fáznak több belvároskörnyéki társasházbanSzámos észrevétel érkezett szerkesztőségünkhöz a belváros környékéről: több társasházból arra panaszkodtak az ott élők, hogy hideg van a lakásukban. Ezek a lakások az 1-es számú Lakásfenntartó Szövetkezethez tartoznak, felkerestük a szövetkezetet és a Széphőt is, hogy kiderítsük mi lehet a probléma....
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 10., 18:08
Hírek,Novák KatalinNovák Katalin köztársasági elnök lemondott és Varga Judit távozik a közéletbőlRendkívüli bejelentést tett Novák Katalin köztársasági elnök. Az államfő az M1 közszolgálati csatornán jelentette be lemondását. Novák Katalin bejelentésével egy időben közzétette Varga Judit, hogy kivonul a közéletből és visszaadja parlamenti mandátumát.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 05., 17:14
Zöld,kirándulásVadregényes lápvidék: varázslatos túra a Tatai Fényes TanösvényenMagyarország egyik legérdekesebb tanösvénye Tatán található. Fából épült cölöpsétányon barangolgatunk a varázslatos lápvidéken, amit a Fényes karsztforrás-csoportjánál alakítottak ki. A Tatai Fényes Tanösvény minden évszakban más arcát mutatja a látogatóknak. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 02., 14:34
Történelem,Szent István Király MúzeumChicago után Kanadában lesz látható a Szent István Király Múzeum bronzpáncéljaA késő bronzkori páncél újra útra kel, január 28-án ugyanis bezárt a chicagói Field Museum of Natural Historyban rendezett First Kings of Europe kiállítás, melyen a székesfehérvári múzeum egyik különleges tárgya is fontos szerepet kapott. A bronzpáncél Kanadában folytatja útját. 
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 02., 13:44
Kult,VersünnepLegyetek bátrak! - elindult a jelentkezés a Fehérvári VersünnepreIdén 14. alkalommal szervezi meg a Fehérvár Médiacentrum tehetséggondozó programját, a Fehérvári Versünnepet Székesfehérvár önkormányzatával és a Székesfehérvári Egyházmegyével közösen. A jelentkezés elindult, minden részletet megtaláltok cikkünkben.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 15., 18:34
Hírek,egészségügyFebruártól új ügyeleti rendszer lesz Székesfehérváron és FejérbenFebruár elsejétől Székesfehérváron és Fejér vármegyében is az Országos Mentőszolgálat látja el az ügyeleti alapellátást.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 09., 09:30
Kult,Szent István Király MúzeumÚjabb szenzációs kiállítás a múzeumban - az ókori Kína kincsei SzékesfehérváronGőzerővel zajlik a legújabb kiállítás előkészítése a Szent István Király Múzeumban. A Csók István Képtárban egy egyedülállóan gazdag, több mint száz darabos kollekció lesz látható. A tárlaton egyszerre kapnak helyet a Sanghajból érkező jádéból, bronzból és kerámiából készült tárgyak. A kiállítási he...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 02., 12:00
Kult,Nemzeti EmlékhelyKomoly fejlesztések a Nemzeti Emlékhelyen a Magyar Géniusz Program segítségévelLezárultak a Magyar Géniusz Programban megvalósult fejlesztések a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérváron. Mintegy 40 millió forintos támogatásból többek között korszerűsödött az elektromos hálózat, utólagos szigetelés valósult meg, de restaurálták Aba-Novák Vilmos seccóját is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 13., 08:23
Hírek,jótékonyság Legyen szebb a karácsony! - segítség a Kárpátalján élő magyar gyerekeknekA Seregélyesi Baptista Általános Iskolában idén is gyűjtik a cipősdoboznyi ajándékokat. A cél, hogy minél több rászoruló kisgyerek számára teljen meg egy-egy doboz ajándékkal Kárpátalján. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik a Szent István Király Múzeum is.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 08., 19:20
Kult,Szent István Király Múzeum Munkácsy újabb festményével bővült a fehérvári kiállításA Szent István Király Múzeumban mutatták be Pákh Imre Munkácsy-gyűjteményének legújabb darabját. A Szerelmi dal című alkotást az 1880-as évek második felében festette Munkácsy Mihály. Az alkotást a Munkácsy Székesfehérváron kiállítás részeként január 14-ig láthatják az érdeklődők.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 22., 17:26
Kult,régészetÚjabb középkori részlet vált ismertté Fehérvár történelmi Belvárosának múltjábólSzeptember végén kezdődött a Városháza díszudvarának a rekonstrukciója. A földmunkálatokkal párhuzamosan régészeti megfigyelést végeztek a Szent István Király Múzeum szakemberei Reich Szabina vezetésével. Ez a terület a korai történeti városmagtól északra helyezkedik el, ahol egy középkori ház pincé...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória posztumusz Penna Regia díjat kapott, További három fehérvári iskola újul meg, Négycsillagos szálloda épül a MET Arénánál, Vasvári 200 - Akik a szívükben hordozzák a nemzetet, Állami elismerések fehérváriaknak. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 03. 19-én megjelent...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Megvannak a képviselő-jelöltek!, Új Gripenekkel bővült a magyar légierő, Jövőre kezdődhet az M200-as fehérvári szakaszának építése, Balesetveszélyes fákat vágtak ki, Új lehetőség a fehérvári diákoknak. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 03. 12-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó s...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Boldog Erzsébet szarkofágfedele, Államtitkári látogatás Sóstón, Főépítészek találkozója Fehérváron, Méhésztalálkozó és vándorgyűlés, Maroshegyi egészségnap. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 03. 05-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Szakmai vita után fogadták el a költségvetést, A biztonságos közlekedés alapjairól tanultak az István Király Általános Iskolában, Fókuszban a munkahelyi jóllét a HR Festen, A digitális gyermekvédelem éve, Tizenketten a Versünnep döntőjében, Telekisnek lenni jó! Minderről és sok minden másról is olva...

Fehérvár Médiacentrum fotója

Biztonságos működés 2026-ban is, Télűző látványosságok Fejérben, Diplomaosztó az Óbudai Egyetemen, Várják az emlékdiploma-igénylőket!, Fecsegő Dolhai Attilával. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 02. 19-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A házasság hete és Fehérvár bölcsője, Módosító javaslatok a közgyűlés előtt, Látogatási tilalom a kórházban, Az akadálymentes Fehérvárért, Folyamatos a kátyúzás. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2026. 02. 12-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!