SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1463 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 12. 02., 19:37
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Advent, Mikulás Motoros Felvonulás, jótékonysági rock este és találkozzatok a Mikulással Maroshegyen! Advent második hétvégéjén (amibe beleesik a Mikulás eljövetele) is számos fehérvári programmal várják az érdeklődőket: többek között látogassatok ki a Fehérvári Adventre, lessétek meg a Mikulás Motoros Felvonulást, bulizzatok a jótékonysági rock esten, vagy találkozzatok a Mikulással Maroshegyen!
2021. 12. 02., 12:47Hírek,KormányinfóGulyás: a harmadik oltáshoz kötődhet a védettségi igazolvány érvényességeÚjabb egy héttel meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a december 2-ai Kormányinfón.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 11. 30., 14:31
Életmód,jótékonyságTrabanttal a gyerekekért - az ünnepek előtt jótékonykodnak a Fehérvári Trabisok és WartburgosokDecember 5-én egy különleges akcióra készülnek a Fehérvári Trabisok és Wartburgosok: előbb Mikulás-csomagokkal lepnek meg Fejér megyei árvaházakat és ideiglenes családokat, majd mindenkit megvendégelnek egy szaloncukorra, aki az Alba Plaza melletti murvás parkoló felé veszi az irányt.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 26., 18:00
Film,sorozatCowboy Bebop - Csillagközi fejvadászok kritika: az év legnagyobb meglepetése - ezt a sorozatot egyszerűen látnotok kell!Bár nem szerepelt a terveim között, de hiba lett volna, ha nem nézek rá a Cowboy Bebop élőszereplős változatára, ugyanis régen nem tapasztalt élménnyel gazdagodtam. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Cowboy Bebop - Csillagközi fejvadászok! (Spoilermentes kritikánk következik.)
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 25., 19:06
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Advent, Fehérvászon Függetlenfilm Fesztivál, IX. Mezőföld Virágai táncverseny, Margaret Island és DzsúdlóAdvent első hétvégéjén az ünnepi eseményeken túl is számos fehérvári program közül csemegézhettek: többek között kilátogathattok a Fehérvári Adventre, megleshetitek a Fehérvászon Függetlenfilm Fesztivál alkotásait, netalántán bulizhattok a Margaret Island vagy Dzsúdló koncertjein.
2021. 11. 21., 22:06Időjárás,lehűlésErős lehűlés lesz a következő napokban, néhol mínusz 9 fok is lehetFokozatosan hidegebb lesz a következő napokban, többször várható köd, akár ónos szitálás. A csapadék jellemzően eső lehet, de hószállingózás is elképzelhető.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 21., 17:17
Videó,közlekedésCentikkel kerülte el a frontális ütközést egy kamionos a 81-esen FehérvárnálSzékesfehérvártól körülbelül három kilométerre, a Mór fele vezető oldalon sikerült elkerülnie a frontális ütközést egy kamionosnak.
2021. 11. 21., 16:02Életmód,karácsonyMikor illik elkezdeni a karácsonyi készülődést?Karácsonyhoz közeledve (sokszor jóval előtte) elöntik a közösségi felületeket a különböző karácsonyváró képek, szövegek és zenék. Ezekkel együtt pedig megjelenik az ellentábor is, akik jól megmondják, hogy szerintük mikor van itt az ideje az ünnepi ömlengésnek. Szóval, hogy is van ez?
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 11. 20., 17:22
Kult,fotóFehérvári fotót is beválasztottak az év legjobb magyarországi képei közéA fehérvári Mihály Anikó Mujkóról készült képe is bekerült a Magyarország 365 fotópályázat legjobb alkotásai közé. Voksoljatok, hogy Anikó és Mujkó nyerjék a közönségszavazást!
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 19., 17:35
Film,moziSzellemirtók - Az örökség (Ghostbusters: Afterlife) kritika: ez a folytatás sem lett méltó örököse a nagy elődöknek, de ez még meglep bárkit is?Bár a Szellemirtók meghatározó brandje volt gyerekkoromnak, egyáltalán nem vártam a rebootot. Mert már a trailerekből is kiderült, hogy semmit sem kapok abból, amit a régi mozik árasztottak magukból. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Szellemirtók - Az örökség! (Spoilermentes kritikánk következik.)...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 18., 18:00
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: társasjáték-nap, ingyenes jazz koncert a Nagy-Magyarország Parkban, Krisztus Király Napok és Kowalsky meg a VegaNovember derekán is számos fehérvári és környéki program közül válogathattok: többek között beleshettek a társasjáték-napra, részt vehettek az ingyenes dzsessz koncerten a Nagy-Magyarország Parkban, ellátogathattok a Krisztus Király Napokra, vagy bulizhattok a Kowalsky meg a Vega koncertjén.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 11. 17., 10:53
T-T-Z,csillagászatŐszi csillaghullásra fel! - Este érkezik a Leonidák meteorrrajA meteorraj maximuma szerda éjjelre esik, ám a megfigyeléshez szerencsére is szükség lesz.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 11. 12., 07:09
Hírek,időjárásFolytatódik a hűvös, ködös időjárás a hétvégénHajnalban többfelé lesznek mínuszok, a csúcsértékek pedig már mindenhol 15 fok alatt maradnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 11., 19:10
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Mars a Tópartra!, Európai Art Mozi Nap, Cinema City Filmünnep és Follow The FlowNovemberben második hétvégéjén is számos fehérvári és környéki program közül szemezgethettek: többek között kilátogathattok a Mars a Tópartra!, filmezhettek az Európai Art Mozi Napon a Barátság moziban vagy a Cinema City Filmünnepen, vagy bulizhattok a Follow the Flow koncertjén.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 11. 09., 17:07
Életmód,munka10 online munka, amelyet otthonról is el lehet végezni 2021-benManapság már szinte mindent az interneten intéz az ember, ez alól a pénzkereset sem kivétel. Összeszedtem 10 olyan online melót, amelyet akár az ágyban fekve is könnyedén elvégezhettek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 07., 15:00
Film,moziÖrökkévalók (Eternals) kritika: a Marvel újabb filmjében tényleg van minden, olyan is, ami nem tetszhet, ám végül mindig a szuperhősök győznekVégre befutott az Örökkévalók, amelyről annyit kell tudni, hogy bitang sok szereplőt mozgat, brutálisan nagy csatáknak lehettek a szemtanúi és valószínűleg ez a film lesz a Marvel legmegosztóbb darabja. Nézzük, hogyan teljesített nálunk az Örökkévalók! (Spoilermentes kritikánk következik.)
2021. 11. 05., 07:12Időjárás,hétvégi időjárásHűvösebb időjárás és további esőzések várhatók a hétvégénTöbbfelé mínuszokra és országszerte 15 fok alatti csúcsértékekre kell készülni a hétvégén. Pénteken még többfelé, utána inkább csak néhol várható további esőzés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 11. 04., 18:00
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Fehér-Vár-Palota teljesítménytúra, I. Széchenyi Gasztrofesztivál, Sírkerti Séta, New Level Empire és ÖrökkévalókBár november első hétvégéje igencsak hidegnek ígérkezik, azért így is számos fehérvári és környéki program közül válogathattok: többek között részt vehettek a Fehér-Vár-Palota teljesítménytúrán, falatozhattok az I. Széchenyi Gasztrofesztiválon, vagy beülhettek az Örökkévalókra.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 10. 30., 14:57
Film,moziPost Mortem kritika: bármennyire is próbáltam szeretni, az első magyar horror sajnos nem üti meg a nemzetközi szintetBár nem vagyok egy nagy horror-rajongó, azért az első magyar alkotással tettem egy próbát. Ráadásul a Post Mortemet az Oscar-versenyen is elindította Magyarország a nemzetközi film kategóriában. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Post Mortem! (Spoilermentes kritikánk következik.)
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 10. 28., 15:45
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: töklámpás fesztivál, halloween a Hiemer-házban, Richter Flórián Cirkusz és Halloween Night RideA hosszú hétvégén is számos izgalmasan rémisztő, ám annál tökösebb fehérvári és környéki program közül válogathattok: többek között tökölhettek a III. Fehérvár Töklámpás Fesztiválon, retteghettek a Hiemer-házban, elmehettek a Richter Flórián Cirkuszba vagy részt vehettek a Halloween Night Ride-on.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2021. 10. 26., 21:50
Multimédia,őszDégi kastélypark ősszelGyönyörű színekben pompázó dégi kastélypark.
2021. 10. 25., 00:00Időjárás,felmelegedésIsmét melegszik az idő, vasárnap akár 20 fok is lehetHajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 10. 22., 12:53
Film,moziDűne (Dune) kritika: felemelő érzés volt újra elmerülni gyerekkorom egyik imádott univerzumában, hát még ilyen köntösben!Már azóta tűkön ülve vártam a Dűne premierjét, amióta bejelentettek, hogy újra szélesvászonra álmodják egyik kedvenc videójátékom történetét. Persze Frank Herbert regénye is kellett hozzá, na, meg fél Hollywood. Nézzük, hogyan teljesített nálunk a Dűne! (Spoilermentes kritikánk következik.)
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2021. 10. 21., 20:34
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: október 23-ai rendezvények, LEGO-kiállítás, termelői piac, kézművesvásár, Junkies és TortugaOktóber végéhez közeledve a hideg is visszatért, ám ez ne gátoljon meg titeket abban, hogy részt vegyetek a kiváló fehérvári és környéki programokon. Többek között látogassatok ki az október 23-ai rendezvényekre, lessetek be a LEGO-kiállításra, vagy bulizzatok a Junkies vagy a Tortuga koncertjein.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!