SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1463 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 10. 29., 20:16
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Csempék Éjszakája, közönségkorcsolya, halloween a Hiemer-házban, kocsmatúra, Vidi-Fradi-meccs és A mandaloriBár a hétvégén igencsak durcás lesz az időjárás, ettől függetlenül számos fehérvári programmal vezethetitek le a fáradt gőzt: többek között kilátogathattok a börgöndpusztai állatsimogatóba, ahol halloweeni programmal várnak titeket, részt vehettek a hangzatos nevű Csempék Éjszakáján, megmozgathatját...
2020. 10. 28., 21:44Sport,állatiPályára berohanó kutyus lett a Vidi-meccs sztárjaA blöki befutott a MOL Fehérvár FC Gárdonyi VSC ellen vívott Magyar Kupa-találkozóra, kicselezte az őt megállítani próbáló játékosokat. Majd, mint aki jól végezte dolgát, úriasan távozott a meccslabdával. Ezzel azt hiszem, kiérdemelte a mérkőzés legjobbja díjat. Egészen hihetetlen!
2020. 10. 28., 19:30Videó,állatiNapi cuki: fülön csípték a jegy nélkül utazó cirmost a vonatonHa csak egy videót nézel meg ma, akkor ez legyen az: mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, úgy szállt fel a kalandvágyó cicus egy vonatra, ám miután a kalauz felfedezte a potyázót, készségesen lekísérte a szerelvényről. Nem volt jegye, és hát a szabály, az szabály!
2020. 10. 28., 15:40Zene,zeneIsmét világsztárral készített dalt a fehérvári kötődésű AURALIZEÚjabb zúzós számmal, jelentkezett a fehérvári Németh Péter és Dóra Bence, avagy az AURALIZE, amelynek munkafolyamatát a világ 100 legjobb DJ-je között számon tartott Thomas Gold felügyelte. Az Eternity megjelenése óta akkorát ütött, hogy még Nicky Romero is felvette a kedvenc nótái közé a Spotify-on...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 10. 25., 20:43
Hírek,időjárásMorcos időjárással búcsúzik az októberA napokban igencsak bánatosra fordult az időjárás, és ez az elkövetkezendő időszakban sem lesz másképp: gomolyfelhők, amelyekből bármikor leeshet az égi áldás, és szívfacsaró reggeli ködök várhatóak a héten. De hát mit is várunk, ha egyszer kőkeményen benne vagyunk az őszben, ugye?
2020. 10. 25., 14:14Kult,játékJáték: megtalálod az apróka csillagot a töklámpások között?Halloween közeledtével újabb trükkös képrejtvénnyel jelentkezett Dudás Gergely, alias Dudolf, aki ezúttal egy pindurka csillagot rejtett el a rémisztő töklámpások között. Mit mondjak? Rendesen meggyűlt vele a bajunk. Ti megtaláljátok a fényesen ragyogó csillagot a szörnyű töklámpások között?
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 10. 24., 19:36
Film,kritikaBorat 2 kritika: gusztustalan, kellemetlen és vérlázító, ám piszok szórakoztató - Sacha Baron Cohen ismét ledobta az atombombátAz Amazon Prime-on látott napvilágot a Sacha Baron Cohen által megálmodott elmebaj, a Borat második felvonása, amely ezúttal is a feje tetejére állítja a világot. A Borat 2 már bejelentésével is nagy port kavart, az amerikai elnökválasztás közeledtével pedig biztos vagyok benne, hogy a film láttán s...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 10. 22., 20:51
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Mozinet Filmnapok, Kolbász és Lecsófesztivál a Velence Korzón, ingyenes kiállítások, Pál Utcai Fiúk és A vezércselA karácsony előtti utolsó hosszú hétvégén ismételten kisüt a nap, így a természet lágy ölén is levezethetitek a hét fáradalmait. Persze, hogy még véletlenül se unatkozzatok, ezúttal is számos fehérvári (és környéki) programmal készültünk nektek: többek között válogathattok a X. Mozinet Filmnapok kín...
2020. 10. 21., 20:25Kult,lokálpatriótaMegkerestük Székesfehérvár legkisebb és legnagyobb köztéri szobrátMivel már jó ideje járok-kelek Székesfehérváron, nagyjából minden szobrot, emlékművet és szökőkutat ismerek a városban. Éppen ezért lepett meg, amikor egyik ismerősöm bedobta a kérdést, amin bármennyit is agyaltam, egyszerűen nem tudtam a választ: vajon melyik lehet Fehérvár legkisebb szobra? Nos, e...
2020. 10. 21., 18:49Kult,közlekedésHogyan készítsük fel autónkat a téli szezonra?Bár még viszonylag messze a tél, azt a legtöbb autós tudja, hogy a hidegebb hónapokra való átállás egyik alappillére a nyári gumik cseréje, ami nem csak akkor ajánlott, ha leszakadt a hó. Persze az abroncsok leváltásán túl az autó számos egyéb részét is érdemes jó előre átvizsgálni, hogy ne érjen se...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 10. 20., 18:54
Gasztro,sikerA fehérvári Szántó Éva nyerte a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyétFűszeres sütőtökös ricotta tortával nyűgözte le a zsűrit a székesfehérvári cukrász, Szántó Éva a Magyarország Cukormentes Tortája háziversenyén. A győztes desszert nem tartalmaz fehér lisztet és hozzáadott cukrot, kedvező szénhidrát és kalória értékeinek köszönhetően pedig a cukorbetegek étrendjébe ...
2020. 10. 19., 21:36Hírek,közlekedésFittyet hányt a vizes útra, a szemközti sávba csúszott egy autós CecénélOlyan húzós esetet rögzített egy autó fedélzeti kamerája, amelybe - ha nem az időjárási körülményeknek megfelelően közlekedtek - bárki könnyen belefuthat: egy sofőr figyelmen kívül hagyva a nyálkás és nedves út jelentette váratlan veszélyeket akkora sebességgel vette be a kanyart Cecénél, hogy nemes...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 10. 17., 18:56
Film,filmA chicagói 7-ek tárgyalása (The Trial of the Chicago 7) kritika: Aaron Sorkin Oscar-gyanús filmje az 1968-as amerikai tüntetésekrőlVégre befutott a Netflix újabb saját gyártású filmje, az igencsak impozáns szereplőgárdával operáló A chicagói 7-ek tárgyalása, amely az 1968-as chicagói demokrata párti konvenció alatt zajló vietnámi háborúellenes tüntetéseket helyezi a fókuszba. Az eleinte békés felvonulás gyorsan erőszakba csapot...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 10. 16., 20:55
Gasztro,sikerBejutott a csókakői Volenter István vezette magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjébeKilencedik lett a magyar csapat, így továbbjutottak a Bocuse d'Or Europe szakácsverseny világdöntőjébe a Tallinnban lebonyolított európai válogatón. Hazánkat Veres István képviselte, akinek munkáját a csókakői séf, Volenter István coachként segítette.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 10. 15., 21:38
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: TESZ#2020, kézművesműhely a Rác utcában, Országos Vizsla Főverseny, Hegedűs 2 László-kiállítás, Pici Piac és PokolgépBár az elmúlt napokban igencsak odatette magát az ősz, a hétvégére előbújhat a nap a felhők mögül, így ismét a hosszúra nyújtott séták vehetik át a gyeplőt. Persze ha nem fűlik a fogatok a hideg levegőhöz, számos olyan fehérvári (és környéki) programmal készültünk, amelyen nem kell a szabadban fagyo...
2020. 10. 14., 11:24Hírek,közlekedésA körforgalmat levágva előzött egy pofátlan autós a Pozsonyi útonEzúttal Székesfehérváron, azon belül is az Öreghegyen kaptak lencsevégre egy életveszélyesen közlekedő, igencsak türelmetlen sofőrt, aki úgy előzte meg az előtte haladó járművet, hogy egyszerűen lecsippentette a körforgalmat.
2020. 10. 13., 16:13Videó,közlekedésSzinte minden szabályt megsértett az életveszélyes előzés közben egy kamionos MórnálIsmételten egy rizikós akcióról került fel videó a világhálóra: egy kamionos minden tiltó jelzés ellenére megelőzött egy járművet, amely során a semmiből egy szintén szabálytalan, a stoptáblát figyelmen kívül hagyó autós fordult ki elé a 81-esre Mórnál. Csoda, hogy nem történt baleset...
2020. 10. 13., 13:29Hírek,időjárásHolnap hajnalban eshet le az első hó MagyarországonA ciklon hátoldalán beáramló hideg levegő hatására éjjel az Északi-középhegység magasabb csúcsain havas eső és havazás is előfordulhat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 10. 09., 17:00
Film,filmBecsületes tolvaj (Honest Thief) kritika: miután Liam Neeson megmentette a fél világot, új filmjére igencsak kifogyott belőle a szuflaBár már sokadjára fogadta meg, hogy többet nem vagánykodik a mozivásznon, Liam Neeson ismételten egy thrillerben csillogtatja meg akcióhősöket megszégyenítő tehetséget, amely valljuk be, ennyi idő után is piszok jól áll neki. Igen ám, de vajon hányszor akarják még eljátszatni ugyanazt a szerepet a k...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 10. 02., 14:44
Film,sorozatDes kritika: éveken át szabadon gyilkolhatott, mert nem keresték áldozataitÚjabb sorozattal jelentkezett az HBO, amely ezúttal valós eseményeket feldolgozó krimivel örvendezteti meg a népeket. A David Tennant által zseniálisan életre keltett Dennis Andrew Nilsen (alias Des) a '70-es, '80-as években szedte áldozatait, majd miután lekapcsolták, minden szívbaj nélkül számolt ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 10. 01., 21:12
Programok,hétvégeFehérvári programok hétvégére: Móri Bornapok, szimfonikusok a Csónakázó-tónál, óriástökmérő-verseny, Ikarus Találkozó és Ganxsta Zolee és a KartelBár már kőkeményen letette a névjegyét az ősz, a hétvégére még visszakacsint egyet a nyár, hogy ismételten 30 fok körüli hőmérsékletben vezessük le a dolgos napok alatt felgyülemlett feszkót. Mivel várhatóan újra kisüt a nap, számos szabadtéri fehérvári és környéki programmal készültem nektek: többe...
2020. 09. 30., 17:04Hírek,veszélyNagy a baj: körömreszelővel csiszolgatják egyenetlen fogsorukat a fiatalokÚjabb idióta trend jelent meg a fiatalok körében igencsak népszerű TikTok közösségi felületen, amely során az agyukat takaréklángon pörgető figurák körömreszelővel próbálják megigazítani keszekusza fogsorukat, mondván, nem kell nekik fogorvos a tökéletes mosolyhoz. Hát mindjárt dobok egy hátast! Kom...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 09. 27., 21:06
Hírek,időjárásItt van az ősz, itt van újra - most már úgy néz ki, végérvényesenNincs mese, nagyon úgy néz ki, hogy ténylegesen is befellegzett a késő nyárias napoknak, helyette pedig az őszre jellemző esős-felhős időjárás veszi át a gyeplőt. Már most érzem, hogy visszasírom még a 30 fokos kánikulákat...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 09. 27., 20:57
Gasztro,gasztroKetchup, mustár vagy majonéz - neked melyik a kedvenced?A ketchup-mustár-majonéz trió szinte elengedhetetlen kelléke mindennapjaink étkezéseinek, így mindig akad legalább egy olyan falat, amelyen a három klasszikus szósz egyike található. Mivel a legnépszerűbb öntetekről van szó, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a saját kedvence, netalántán k...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!