A tökéletes felhasználói élmény érdekében weboldalunkon sütiket használunk. Sütiszabályzat
SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1450 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 08. 05., 19:28
Kult,csillagászatA jövő héten az év legvarázslatosabb csillaghullásának lehetünk szemtanúi - jönnek a Perseidák!Ha augusztus, akkor csillaghullás! Ezt már szinte mindenki tudja, ugyanis, ha az emberek a nyár utolsó hónapjában az éjszakai égre pillantanak, akkor biztos, hogy elcsípnek legalább egy fényes meteort. Persze ez nem véletlen: augusztusban - néhány kisebb tűzgömb mellett - az egyik legnépszerűbb mete...
2020. 08. 05., 14:41Kult,kvízKvíz: kitalálod, melyik magyar szólást vagy közmondást raktuk ki emojikkal?Mivel manapság már szinte mindent a üzenetekhez hozzátartozó vidám kis emojikkal fejezünk ki, elképzeltem, hogyan festenének a magyar szólások és közmondások vicces hangulatjelekkel leírva. A végeredmény egészen fenomenális lett, így olyan kvízzel készültem nektek, amelyben a legnépszerűbb magyar eg...
2020. 08. 04., 10:09Hírek,közlekedésFélmeztelen biciklis tévedt fel a fehérvári elkerülőre, a szakadó esőben!Ismételten egy hajmeresztő akciót sikerült lencsevégre kapni Székesfehérváron: egy biciklis úgy gondolta, hogy a világ legtermészetesebb dolga, ha felhajt az elkerülőre, és szakadó esőben, félmeztelenül szambázik az autók mellett. Őrület!
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 08. 02., 19:05
Hírek,időjárásHeti időjárás: egy kis felfrissülés, aztán ismét jöhet a kánikulaHogy még véletlenül se jusson ki túl sok a jóból, a hét elején záporokkal és zivatarokkal az élen lájtos lehűlés érkezik, ám csütörtöktől ismételten zavartalanul élvezhetjük a nyár kellemesen égető napsugarait.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 07. 31., 15:03
Film,kritikaTeljes titoktartás (The Translators) kritika: sosem volt még ennyire izgalmas és veszélyes a fordítók életeBár élek-halok a klasszikus krimikért és thrillerekért, nem vagyok valami nyitott az újfajta megközelítésekhez, így amikor a fülembe jutott a Teljes titoktartás szinopszisa, hidegen hagyott a történet, ugyanis egyszerűen nem fért a fejembe, mi olyan érdekes kilenc fordító három hónapos feszített mun...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 30., 18:25
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Művészkorzó, Balaton-átúszás, kertmozi, Anna and the Barbies, Essemm és Pesti balhéHosszú idő után végre nem riogatnak indokolatlanul lecsapó záporokkal és zivatarokkal az előrejelzések a hétvégére, így olyan három napban lehet részetek, amilyet a nyár eleje óta vártok. Ennek megfelelően ezúttal is számos fehérvári és azon túli programmal készültünk nektek: többek között kilátogat...
2020. 07. 30., 16:41Kult,kvízTe felismered Székesfehérvár kapuit?A Székesfehérváron található igencsak dekoratív kapuk olyannyira a hétköznapjaink részeivé váltak, hogy a városban sétálva szinte már fel sem tűnnek, milyen különös műgonddal alkották meg őket. Pedig, pedig. Hogy kicsit felfrissítsem a memóriátokat, olyan kvízzel készültem nektek, amely próbára tesz...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 07. 30., 10:02
Film,sorozatA 10 legjobb magyar sorozatA magyar filmek mellett a hazai sorozatok is reneszánszukat élik, így szinte minden hónapra jut olyan széria, ami miatt érdemes a televízió képernyőjére vagy a laptop monitorjára tapadni. Így összeszedtem nektek a 10 legjobb magyar sorozatot, amely simán megállná a helyét a külföldi palettán is. Szu...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 07. 24., 16:35
Film,sorozatCursed: Átkozott kritika: Artúr-legenda vadiúj köntösbe csomagolva, amely a Trónok harca babérjaira kíván törniA Trónok harca akkora űrt hagyott maga után, amelyet máig nem tudtam feldolgozni, így akarva akaratlanul is olyan fantasyk után kutatok, amelyek képesek lehetnek a méltán híres széria helyébe lépni. Első körben jött a Vaják, amely bár igencsak pofás sorozat lett, valami mégis hiányzott belőle, most ...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 07. 24., 13:21
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Művészkorzó, swing a Koronázó téren, zoknicsere a Jancsárkertben, Krisz Rudi és ScoobyBár az időjárási előrejelzések nem sok jóval kecsegtetnek, azért nyugodtan készüljetek úgy, hogy ezúttal is a szabadban töltitek a hétvégét, amely során számos fehérvári és túli programon vehettek részt: többek között kilátogathattok a Művészkorzóra, bulizhattok a '90-es évek legnagyobb slágereire a...
2020. 07. 21., 18:27Videó,videóNincs felemelőbb érzés, mint a felhők fölül pásztázni Fehérvár nyüzsgő utcáitÚjabb mesés felvétel került fel a világhálóra, amely ezúttal a Székesfehérvárt, azon belül is a Vízivárost helyezi a középpontba. Mondanom sem kell, igencsak megnyugtató tud lenni, ahogy madártávlatból kémlelhetjük a nyári hétköznapok élettel teli forgatagát. Ki ne hagyjátok!
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 17., 14:01
Film,sorozatKvíz (Quiz) kritika: meglepően izgalmas sorozat a Legyen Ön is milliomos! történetének legnagyobb csalásárólEredetileg nem is erről az alkotásról írtam volna kritikát, ám ahogy ledaráltam a Kvízt, egyből tudtam, nem mindennapi sorozatról van szó: a Kvíz a Magyarországon is igencsak népszerű Legyen Ön is milliomos! című televíziós műveltségi vetélkedő indulásának éveit, majd a 2001-es csalási botrányát mut...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 07. 17., 09:52
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Művészkorzó, Vissza a moziba! filmfesztivál, I. Nyéki Sörfesztivál, kertmozi - A hőlégballon és Metzker ViktóriaHa az időjárás is kegyes lesz, akkor a hétvégén ismételten kimerészkedhettek a szabadba, ahol számos fehérvári és környéki program közül válogathattok: többek között kilátogathattok a Művészkorzóra, beülhettek a kertmozira, ahol A hőlégballon lesz terítéken, végigkóstolhatjátok a sörkülönlegességeke...
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2020. 07. 15., 13:36
Film,magyar filmA 10 legjobb magyar filmAnnyit beszélünk a külföldi filmekről, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról: a magyar alkotások között is akadnak olyan darabok, amelyek egyszerűen kihagyhatatlanok. Így ezen gondolattól vezérelve összeszedtem nektek a 10 legjobb magyar mozit, amely valamilyen oknál fogva mély nyomot hagyott ...
2020. 07. 14., 10:53Hírek,közlekedésIsmét a forgalommal szemben hajtott egy autó a fehérvári elkerülőn, majd egy biciklis is feltűnt az útonSajnos nagyon úgy fest, hogy ennek nem lesz vége: a pár héttel korábbi eset után újra a forgalommal szemben haladt egy autós a fehérvári elkerülőn, majd egy biciklis is felbukkant az út szélén. Komolyan, miért nem figyeltek?
2020. 07. 13., 11:56Hírek,közlekedésLezárták a Balatoni úti felüljárót, mutatjuk, mire számíthattok - videó!Július 13-án, hétfőn reggel 8:30-kor lezárták a Balatoni út Horvát István és Borszéki utca közötti szakaszát teljes szélességben. A munkálatok várhatóan augusztus 27-ig tartanak majd. Megnéztük, hogyan alkalmazkodtak a közlekedők az új helyzethez.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 10., 17:31
Film,filmA képeslap gyilkosságok (The Postcard Killings) kritika: korrekt krimi, amely sorozatként jobban megállta volna a helyétMég a karantén idején jegyeztem fel A képeslap gyilkosságokat a megnézendő filmek listájára, ám amilyen gyorsan felcsigázott az alkotás előzetese, sajnos olyan sebességgel ment ki a fejemből a premier időpontja. Így miután mozik friss kínálata kicsit sem lépte át az ingerküszöböm, a napokban bepótol...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 10., 11:47
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Művészkorzó a Belvárosban, Vízizene a Csónakázó-tónál, kertmozi - Valan - Az angyalok völgye és Charlie koncertAz ég kék, a fű zöld, hétvégén pedig ismételten olyan időnk lesz, amelynek köszönhetően vétek lenne a négy fal között ücsörögni, így ezúttal is számos fehérvári és túli szabadtéri programmal készültünk nektek: lessetek ki a Belvárosba, hogy megcsodáljátok a Művészkorzó előadását, lazuljatok vízizené...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 05., 18:59
Hírek,időjárásEgy kis lehűlés, aztán visszatér a kánikulaAz elmúlt időszak tűzforró napjai után a hét elején egy kicsit fellélegezhetünk, ugyanis záporok és zivatarok frissítik fel a levegőt, majd ha kipihentétek magatokat, ismételten a napsütés és a 30 fokok veszik át a gyeplőt.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 05., 18:29
Blog,vasárnapi szubjektívMiért nem tudtok itthon nyaralni?Magyarország is tele van csodálatos helyekkel, nem kell ezért külföldre menni. Szubjektív.
2020. 07. 04., 16:34Kult,játékJáték: megtalálod a 7 különbséget a két strandolós-állatkás kép között?Újabb ravasz feladványt készített a képrejtvények hazai nagykövete, Dudolf, aki ezúttal két jópofa, lubickolós kép között rejtett el 7 különbséget úgy, hogy még a legélesebb szeműek is hosszú percekig kell sasolják a fotókat, mire rájönnek a megoldásra. Mesteri! Ti megtaláljátok a mind a 7 különbség...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 03., 12:46
Film,filmAva kritika: újabb tucatbérgyilkosos történet, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeketJúlius 2-át minden filmrajongó bevéste a kalendáriumába, ugyanis ez volt az a nap, amikor ismételten beszabadulhattak a moziba, hogy kukoricát szorongatva vessék rá magukat bármire, ami a műsorújságban szerepel. Persze a régiek mellett azért újdonság is akadt: a héten debütált a világsztárokat felvo...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 03., 11:32
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Művészkorzó a Belvárosban, műanyagmentes július a Jancsárkertben, Seveled - kertmozi, Velencei-tavi vásár a levendulásban és AvaMivel szerencsére még mindig kitart az igazi, nyári időjárás, ezért ezúttal is számos szabadtéri fehérvári és környéki programmal készültem nektek: többek között beülhettek belvárosi kertmoziba, ahol a Seveled című magyar vígjátékot nézhetitek meg, ellátogathattok a Velencei-tavi vásárba a levendulá...
Fehérvár Médiacentrum fotója
2020. 07. 02., 18:42
Hírek,közlekedésMiért hajtanak mostanában egyre többen szembe a forgalommal?Manapság szinte minden héten felkerül egy olyan videó a világhálóra, amelyben egy jármű menetiránnyal szemben robog az autóúton vagy az autópályán, mintha mi sem történt volna. Sajnos az ilyen akciók többsége balesettel végződik, így adott a kérdés: vajon miért mennek szembe a forgalommal? Mi viheti...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Közösségi közlekedés, útfelújítások és színházigazgató-választás, A fehérvári múzeum a legjobbak között, Megújult a napközis tábor, Táncgála a színházban. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 03-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Életet mentettek a Depónia munkatársai, Brüsszelben tárgyalt a polgármester, fél évszázados az M7 Bistro. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 06. 26-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A városé a Vidi, A Harman jubileuma, Szarka Géza tér a belvárosban, Kelő napsugár a tóparton. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 06. 19-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Városi mentőöv a Vidinek, Robotika és háromdimenziós nyomtatás, Fehérvár is adománnyal segít Parajdnak, Elindult a Koronázó tér felújítása. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 06. 12-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Buszközlekedés, autópálya-bővítés és a Vidi helyzete, Szépül a belvárosi sétány, Fehérváron a Kárpátia Expressz, Határtalan Fesztivál negyedszer. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 06. 05-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Átadták az új kórházi részleget, Közös megemlékezés a hősök napján, Adomány a gyerekosztálynak, Átfogó menetrendváltozás jöhet. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 05. 29-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!