SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1462 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 09. 14., 16:42
Kult,irodalomKarafiáth Orsolya könyvbemutatójával indult a Fehérvári Irodalmi NapokA hagyományokhoz hűen az Irányi Dániel utcai nyomdában indult a Fehérvári Irodalmi Napok. A program során Karafiáth Orsolya író nyomába eredhettek a résztvevők, akik megismerhették a nyomdatechnikát és szemtanúi lehettek egy könyv születésének.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 09. 13., 19:04
Egészség,véradásCivil véradást tartottak a Titkok HázábanMár kilencedik alkalommal szervezett civil véradást a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A vármegyében négy helyszínen nyújthatták segítő karjukat az önkéntesek, Székesfehérváron ma délután a Titkok Házában várták a segítőket.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 09. 12., 18:33
Kult,programIdén nyáron is népszerű úti cél volt SzékesfehérvárFehérvárnak olyan adottságai, kulturális és történelmi öröksége van, ami vonzza a látogatókat. Ez megmutatkozott a látogatói számokban is: A Tourinform Iroda augusztus végéig közel 60 programot szervezett összesen körülbelül 4500 résztvevővel.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 09. 07., 19:48
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Börgöndi Légiparádé, Magyar Nemzeti Cirkusz, Maroshegyi Böndörödő, Belvárosi Nyitott Udvarok és Bazi nagy görög lagzi 3Szeptember második hétvégéjén is lesz miből csemegézni: többe között kilátogathattok a Börgöndi Légiparádéra, megcsodálhatjátok a Magyar Nemzeti Cirkusz előadását, részt vehettek a Maroshegyi Böndörödőn, vagy megnézhetitek a Bazi nagy görög lagzi 3-at a moziban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 08. 31., 20:10
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: 16. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál, Sons of Igor Fest, Kisfaludi piknik és A védelmező 3.Szeptember első hétvégéjén sincs megállás Székesfehérváron: többek között falatozhattok a 16. Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon vagy a Sons of Igor Festen, lazulhattok a Kisfaludi pikniken, netalántán beülhettek a moziba aA védelmező 3. című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 08. 24., 18:30
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Aranybulla Művészeti Napok, Palacsinta Péntek, II. Nagy Jurta Nap, Állatkertek Éjszakája és 10 nap anyu nélkül 2.Augusztus végéhez közeledve is bőven lesz miből csemegézni: többek között falatozhattok a Palacsinta Pénteken, kilátogathattok a II. Nagy Jurta Napra vagy a nyárbúcsúztató családi napra, részt vehettek az Állatkertek Éjszakája programjain a Pagonyban vagy beülhettek a 10 nap anyu nélkül 2.-re.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 08. 17., 17:40
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Királyi Napok, Koronázási Ünnepi Játékok, Öreghegyi Mulatság, Emlékparki Nyár és Kék BogárAugusztus derekán is bővelkedünk fehérvári programokban: többek között kilátogathattok a Királyi Napok utolsó napjaira, bulizhattok az Öreghegyi Mulatságon, részt vehettek az Emlékparki Nyár előadásán, vagy beülhettek a moziba a Kék Bogárra.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 08. 03., 18:23
Programok,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Alba Regia Feszt, Királyok a Belvárosban, fáklyás városnézés és Meg 2. – Az árokAugusztus első hétvégéje is tartogat meglepetéseket: többek között megnézhetitek az óriásbábokat a Belvárosban, bulizhattok az Alba Regia Feszten, részt vehettek a fáklyás városnézésen, vagy beülhettek a moziba a Meg 2. – Az árok című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 08. 01., 10:04
Közlekedés,SzárazrétVáltozás mától: csaknem Szárazrét fele zsákutca leszMegváltozik a forgalmi rend Szárazrét több utcájában is. A balesetveszély csökkentése miatt zsákutcákká alakítják a Bodrogi, a Sió, a Gaja és a Kertész utcákat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 07. 17., 13:00
Kult,filmEgy különleges naplófeljegyzés került elő, a Fehérvár Médiacentrum megfilmesíti a történetetA Haza! - Lantai Májer József szibériai hadifogolynaplója címet viselő dokumentumfilm egy első világháborús fehérvári katona viszontagságait dolgozza fel.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 07. 13., 19:18
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: EFOTT, Királyok a Belvárosban, fáklyás városnézés és Mission: ImpossibleA hétvégén ismételten számos fehérvári és környéki program közül csemegézhettek: többek között bulizhattok az EFOTT-on, megnézhetitek az óriásbábokat a Belvárosban, vagy beülhettek a moziba, ahol bemutatkozik a Mission Impossible vadonatúj epizódja.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 07. 06., 18:32
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Királyok a Belvárosban, V. Agárdi BorPart, fáklyás városismereti túra és Insidious - A vörös ajtóJúlius második hétvégéjén már tényleg beindul a nyári élet: többek között megnézhetitek az óriásbábokat a Belvárosban, falatozhattok az V. Agárdi BorParton, részt vehettek a fáklyás városismereti túrán, vagy beülhettek a moziba az Insidious - A vörös ajtó című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 07. 05., 08:17
Kult,gyerekSzak-Ma tábor: a kreatív szakmák alapjaitól a tűzoltók habpartyjáigIsmételten Szak-Ma tábort tartanak az általános iskolásoknak az Árpád iskolában. A rendezvény fő célja, hogy megismertessék a gyerekekkel az intézményben tanulható szakmákat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 06. 22., 18:16
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Tűzzel-Vassal Fesztivál, Múzeumok Éjszakája, Emlékparki Nyár, Bányató Piknik és Barátnőt felveszünkJúnius utolsó hétvégéjén bőven lesz miből szemezgetni: többek között kilátogathattok a Tűzzel-Vassal Fesztiválra, nézelődhettek a Múzeumok Éjszakáján vagy az Emlékparki Nyáron, lazulhattok a Bányató Pikniken, vagy beülhettek a moziba, ahol a Barátnőt felveszünk kerül a palettára.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 06. 08., 18:06
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Borsófesztivál, Könyvheti piknik, Nagy Next Stop Nyereményjáték Nap és Transformers: A fenevadak koraJúniusban továbbra sincs megállás: többek között kilátogathattok a Borsófesztiválra, lazulhattok a Könyvheti pikniken, részt vehettek Nagy Next Stop Nyereményjáték Nap, vagy beülhettek a moziba a Transformers: A fenevadak korára.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 06. 08., 17:05
Hírek,hétvégi időjárásA hétvégén is folytatódik a záporos, zivataros időTöbbórás napsütés az ország nagy részén csak vasárnap várható. A hőmérséklet az eddigiekhez hasonlóan 21-26 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 06. 04., 18:20
Hírek,időjárásCsapadékosabb lesz az időjárás a hét elejénTöbbfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 06. 01., 19:16
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Régészet Napja és Éjszakája, Born in Szfvár, Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok és Pókember - A pókverzumon átJúnius első hétvégéjén rendesen el lesztek eresztve fehérvári és környéki programokkal: többek között kilátogathattok Régészet Napja és Éjszakájára, benézhettek a Born in Szfvárra, részt vehettek az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokon, vagy beülhettek a moziba Pókember lesz terítéken.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 05. 31., 18:28
Zene,koncertNosztalgiavonatra fel: a Simple Plan Budapestre látogat a nyár elején!Tinikoromban elképzelhetetlennek tartottam, hogy valaha kedvenc zenekaraim koncertjein fogok tombolni, erre most napokon belül a tavalyi My Chemical Romance és Sum 41 után a Simple Plan slágerei is felcsendülnek Budapesten.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 05. 18., 17:48
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Kortárs Művészeti Fesztivál, Richter Egészségváros, Futókörök Napja és Halálos iramban 10Május végéhez közeledve is lesznek programok bőven: többek között részt vehettek a Kortárs Művészeti Fesztivál temérdek programján, kilátogathattok a Richter Egészségváros-eseményre, sportolhattok a Futókörök Napján, vagy mozizhattok, ahol a Halálos iramban 10 van terítéken.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 05. 11., 18:26
Kult,hétvégeFehérvári programok hétvégére: Emlékhelyek napja, Péntek esti frász, Kaktuszkiállítás, Legénybúcsú extra és KFTTovább folytatódik a májusi programkavalkád Fehérváron: többek között többek között kilátogathattok az Emlékhelyek napjára, részt vehettek a Péntek esti frászon, nézelődhettek a Kaktuszkiállításon, vagy megnézhetitek a moziban a Legénybúcsú extrát.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 05. 04., 18:18
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Családi délelőtt a Sóstón, piknik kendős élményfotózással, Szezonnyitó Keleti Autó Találkozó és A galaxis őrzői: 3. rész Május első hétvégéjén sem fogtok unatkozni: többek között részt vehettek a családi délelőttön Sóstón, kilátogathattok a kendős élményfotózással egybekötött piknikre, vagy beülhettek a moziba a A galaxis őrzői: 3. részére.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 04. 28., 15:45
Hírek,egészségHétfőtől már nem kell maszkot hordani a fehérvári kórházban Speciális ellátást nyújtó osztályokon a maszkviselés továbbra is szükséges lehet.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 04. 27., 18:03
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Floralia, Hal-, Vad, Bor- és Pálinkafesztivál, Sportmajális, Gasztromajális, Állásbörze és Mavka, az erdő őrzőjeA május 1-i hosszú hétvégén annyi program lesz a városban és környékén, hogy nem győztök majd válogatni: többek között kilátogathattok a Floraliára, falatozhattok a Hal-, Vad, Bor- és Pálinkafesztiválon vagy a Gasztromajálison, benézhettek az Állásbörzére, vagy megnézhetitek Mavkát a moziban.
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Áldás a járművekre, Elkezdődött a FEZEN, Több busz közlekedik augusztus másodikától, Fiatalbarát önkormányzatok a Kárpát-medencében, Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 31-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Teljesen átalakul a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződése, Beszédes József nyomában, Emlékparki nyár, Ismét a királyoké volt a főszerep. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 24-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Virágba borult a liget, Iskolakezdésre gyűjtenek, Újabb kórházi fejlesztést támogat a kormány, Fehérváron is bővít az Emerson. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 17-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hazatért a király, Több mint hatszázan diplomáztak a Kodolányin, Újra régész színház a múzeumban, Versbe szedett történelem. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 07. 10-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!