SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1468 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 15., 13:10
Gazdaság,SzékesfehérvárA Szakképzési Centrum kapta a Székesfehérvár Gazdaságáért díjatA város vezető tisztségviselőinek és a gazdasági élet szereplőinek jelenlétében adták át a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat a Városháza Dísztermében.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 15., 08:01
Kult,karácsonyIdén is megtartották a Nyugdíjasok Karácsonyát az Alba Regia SportcsarnokbanA zenés-táncos műsor hagyományosan Székesfehérvár Önkormányzatának ajándéka, amellyel szeretnék megköszönni a szépkorúak egész éves támogatását, együttműködését és munkáját.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 12. 14., 20:28
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Advent, Romkert 85, Karácsonyváró, Leander Kills és WonkaAdvent harmadik hétvégéjén többek között részt vehettek az ünnepi programokon a Belvárosban, kilátogathattok a Karácsonyváróra Feketehegy-Szárazrétre, bulizhattok a Leander Kills koncertjén, vagy beülhettek a moziba a Wonka című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 11., 19:48
Kult,kézművesPolgármesteri elismerés a Fehérvári Kézművesek EgyesületénekPolgármesteri Elismerő Emlékérmet vett át Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke. A civil szervezet idén is részt vesz a Fehérvári Adventen, a Fő utcai kirakodóvásáron kívül a Rác utcában is ünnepi programokkal készülnek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 10., 18:43
Hírek,időjárásKisüt a nap és visszatérnek az éjszakai fagyok a jövő hétenVáltozékony idő várható a jövő héten: többször kell esőre számítani, kedden akár 12 fok körüli csúcshőmérséklet is előfordulhat, a hét második a legmelegebb órákban is csak 1-8 fok várható - derül ki az OMSZ országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 12. 07., 20:53
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Advent, Állatok Karácsonya, ünnep a Rác utcában és KacsalábonAdvent második hétvégéjén többek között kilátogathattok a Fehérvári Advent programjaira, részt vehettek az Állatok Karácsonyán, benézhettek a Rác utca ünnepi forgatagába, vagy beülhettek a moziba a Kacsalábon című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 07., 18:19
Sport,gyerekIskolásokat látogattak az Alba Fehévár kosarasaiRendhagyó testnevelésórán vettek részt az Arconic-Alba Fehérvár játékosai a Sziget utcai Általános Iskolában, amely során számos labdás játékot próbálhattak ki a kosárlabda iránt érdeklődő fiatalok. A programon félpályás dobóversenyt is tartottak.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 07., 18:18
Hírek,hétvégi időjárásPárás, ködös, borult lesz a hétvégeA nap kevés helyen süt ki, jellemzően párás, borult lesz a hétvége időjárása és a köd helyenként tartósan megmaradhat. Éjszakánként többfelé fog fagyni, és napközben is csak jellemzően 0 Celsius-fok körüli csúcsértékek várhatók - derül ki az OMSZ országos középtávú előrejelzéséből.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 06., 08:45
Kult,MikulásMegérkezett a Télapó a Felsővárosi Általános Iskolába isKülönleges vendég látogatott a decemberi csibecsalogatóra a Felsővárosi Általános Iskolába: megérkezett a Télapó, aki a hagyományos kézműves foglalkozások előtt ajándékcsomagokkal lepte meg az apróságokat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 05., 08:58
Hírek,szakmaKarrier Kavalkádot tartottak a fiatalok tudatos jövőjéértSzakmákat bemutató Karrier Kavalkádra várták a fiatalokat Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori épületébe. A rendezvény során az iskolások szabadon megismerhették és kérdezhettek a több mint 20 szakmát képviselő szakembertől.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 04., 15:20
Sport,fociKispályás focitornát rendeztek a FőnixbenA minibajnokság során az U7-U8-as csapatok mérték össze tudásukat. A Főnixnél jelenleg körülbelül 300 focistát foglalkoztat, ám ez a szám egyre csak nő, ugyanis Szoboszlai Dominik sikere hatalmas motivációt jelent a fiatalok számára.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 04., 15:08
Programok,adventMeggyújtották az első gyertyát a Vízivárosi AdventenMeggyújtották az első gyertyát a Vízivárosi Adventen, amely három városrész összefogásából született meg. A vidám, zenés-táncos műsorok mellett sütemények, meleg tea és kézműveskedés tette meghitté a három hétvégén át tartó adventi rendezvény első felvonását.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 03., 17:38
Hírek,időjárásHavazásra, havas esőre, esőre lehet számítani a jövő hétenReggelente sokfelé lehet fagy, pénteken hajnalban a hófödte tájakon akár mínusz 10 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála, és a legmelegebb órákban sem emelkedik 8 Celsius-fok fölé a hőmérséklet - derül ki az OMSZ előrejelzéséből.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 12. 01., 12:17
Kult,nyugdíjasJogi előadást tartottak a Felsővárosi NyugdíjasklubnakFolytatódott a Felsővárosi Nyugdíjasklub programsorozata, amelyen olyan témákat boncolgatnak, amik hasznosak lehetnek tagjaik számára. Ezúttal jogi tanácsadásban részesültek Csertán Balázs jóvoltából, amelyet zenés-táncos mulatság követett.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 11. 30., 20:35
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Advent, hangverseny, nyit a Kori Liget, és SemmelweisDecember első hétvégéjén többek között részt vehettek a Fehérvári Advent programjain, kipróbálhatjátok a megújult Kori Ligetet, vagy beülhettek a moziba a Semmelweisre.
2023. 11. 25., 11:37Kult,könyvBemutatták Ribi András új könyvétA Városi Levéltár és Kutatóintézetben tartották meg Ribi András könyvbemutatóját. A szerző a kötetet elsősorban a Székesfehérvár történelme iránt érdeklődőknek ajánlja.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 24., 09:20
Zöld,természetÚj fákat ültettek a Palotavárosi tavaknálFolytatódtak a faültetések Székesfehérváron. Ezúttal a Palotavárosi tavak északi részén 74 juharfát, 1-et pedig a Howmet-gyár területén ültettek el a Városgondnokság szakemberei.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 11. 23., 20:36
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Paál István Fesztivál, Vízi Cirkusz, Mesekuckó, adventi naptárkészítés és NapóleonNovember utolsó hétvégéjén sem maradtok fehérvári programok nélkül: többek között kilátogathattok a Paál István Fesztiválra, megnézhetitek a Vízi Cirkuszt, részt vehettek az adventi naptárkészítésen, vagy beülhettek a moziba a Napóleon című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 23., 10:06
Kult,könyvIsmét könyvklubot tartottak gyerekeknek a GárdonyibanGyerek könyvklubot tartottak a Gárdonyi Géza Művelődési Házban és Könyvtárban, amelynek témája a közlekedés volt. A foglalkozáson a fiatalok a könyvek világával ismerkedhettek meg játékos formában, amelynek célja az olvasás népszerűsítése.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 21., 09:55
Egészség,világnapA koraszülöttek világnapját ünnepelték FehérváronA koraszülöttek világnapja alkalmából volt koraszülöttjeiket és családjukat várták a Gyermekosztály ambulanciájára. A Szent György Kórház hagyományos családi délutánja mellett a Városháza lila kivilágítása hívta fel a fehérváriak figyelmét a koraszülöttek világnapjára.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2023. 11. 16., 20:00
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Vízi Cirkusz, életvédelmi nap, Mesekuckó, Az éhezők viadala - Énekesmadarak és kígyók balladájaNovember végéhez közeledve is számos fehérvári program közül válogathattok: többek között megnézhetitek a Vízi Cirkuszt, részt vehettek az életvédelmi napon, vagy beülhettek a moziba a Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 15., 13:51
Hírek,közlekedésElkészült a Bodajk-Mór kerékpárútÁtadták a Bodajk-Mór kerékpárút utolsó szakaszát, amely Kincsestáj-Mór kerékpárút kezdőszakasza is egyben.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 14., 17:37
Gasztro,jótékonyságJótékonysági borestet szervezett a Rotary ClubBorárveréssel egybekötött estet szervezett a Rotary Club Székesfehérvár a Mercure hotelben. A befolyó összeget a rászoruló családok téli rezsiköltségeinek fedezésére ajánlják fel.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2023. 11. 14., 08:56
Hírek,oktatásA Kodolányi az aktív turizmusértA Kodolányi János Egyetem az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja, hogy hazánk 2030-ra hazánk a legélhetőbb európai országok közé tartozzon. Az új felsőoktatási felvételi eljárásban már államilag finanszírozott képzése is lesz az egyetemne...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Fókuszban a gyerekek biztonsága, Elkészült a körforgalom Palotavárosban, A vonatbaleset áldozataira emlékeztek, Segítség a gyalogosoknak. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 09. 11-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Folyamatosan ellenőrzik a vízminőséget, Új harang Maroshegyen, Tetőcsere, klíma, udvarfelújítás az iskolákban, Köszönet az önkénteseknek. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 09. 04-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A vizsgált intézményekben megfelelő a vízminőség, Idén is lesz tűzriadó-gyakorlat az iskolákban, Tovább bővül a Kodolányi, Megújult a Zichy ligeti járdaszakasz. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 28-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A város legnagyobb ünnepe, a Királyi Napok, Pinke Miklós kapta a Deák Dénes-díjat, Buszmegállót és zebrát kapott az Iszkai út. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 14-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Hivatalba lépett Dolhai Attila, Bajtársaikra emlékeztek a veteránok, Emelkedő lakásbérleti díjak Székesfehérváron, Jurtanap és történelmi piknik. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 07-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!