SZERZŐ
Pál Loránd

Már egészen fiatal koromban magába szippantott a média világa. Első számítógépem óta le sem veszem a szemem a monitorról, időközben pedig a kockulás, azon belül is a világhálón való szörfölés lett az első számú hobbim. Annak köszönhetően, hogy be nem áll a szám, a főiskolán a kommunikáció volt az "alap", aminek az évek során a "mestere" lettem. Első szárnypróbálgatásaim után alább hagyott a lendület, ám Székesfehérváron visszataláltam az újságíráshoz. Online-szerkesztőként az internet a második otthonom, így folyamatosan friss információkkal látom el az fmc.hu olvasóit. Délutánonként a focipályán, hétvégente a moziban találhattok, kedvenc ételem pedig a svéd húsgolyó. Mottóm: Mit számít, ha az ember boldog?

41krum@gmail.com1473 cikk
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 02. 29., 18:34
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Víz világnapja, Mesekuckó, Pici Piac és Dűne – Második részA tavasz első hétvégéje izgalmas programokkal vár mindenkit Székesfehérváron.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 28., 08:04
Kult,táncFolytatódott az Alba Regia Táncegyüttes jubileumi programsorozataIdén ünnepli 75 éves fennállását az Alba Regia Táncegyüttes. Az egész éven át tartó eseménysorozat folytatásában filmvetítésen, beszélgetésen és kocsmakvízen is részt vehettek a vendégek.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 27., 15:49
Kult,zene10 éves a MusiColore ÉnekegyüttesA Szent István Művelődési Házban nagy Ívű koncerttel ünnepelte 10. születésnapját a MusiColore Énekegyüttes. A MusiColore az elmúlt évtizedben önálló koncertek mellett számos felkérésnek tett eleget itthon és szerte az országban, különböző zenei stílusok interpretálásával.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 02. 22., 21:17
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Versünnep elődöntő, nyílt napok az Alba Arénában, felolvasó est, Asszonyműhely és Bob Marley - One LoveFebruár utolsó hétvégéjén többek között megnézhetitek a XIV. Fehérvári Versünnep elődöntőjét, részt vehettek a nyílt napokon az Alba Arénában, kézműveskedhettek az Asszonyműhely, vagy beülhettek a moziba a Bob Marley - One Love című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 20., 17:20
Hírek,segítségnyújtásKutatás a fiatalok lelki egészségéértKutatást szerveznek a fiatalok lelki egészsége támogatásának témájában. Az elmúlt években számos új stresszfaktor lépett mindenki életébe, éppen azért fontos, hogy a fiatalok életvezetését, lelki egészségének megőrzését megfelelően támogassák.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 02. 15., 21:24
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Valentin-napi futás, Bögretúra, Fehérvár FC-Debreceni VSC és Madame WebA hétvégén többek között részt vehettek a Valentin-napi futáson, kilátogathattok a Bögretúrára, szurkolhattok a Fehérvár FC-Debreceni VSC focimeccsen, vagy megnézhetitek a Madame Web című szuperhősfilmet a moziban.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 13., 16:44
Hírek,energiatakarékosságFebruár 19-étől osztják ki az ingyenes LED-izzókat FehérváronTavaly ősszel ismét lehetőség nyílt az országos LED-csereprogram keretében pályázni korszerű LED-izzókra. Az átvétel helye változott a tavalyi évhez képest, ezúttal a Városgondnoksága központi irodaépületében osztják ki majd az izzókat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 02. 08., 21:40
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Farsangfarki felvonulás, álarcos mulatság, táncház, stadiontúra és Dűne - Első részFebruár második hétvégéjén a farsangé lesz a főszerep: többek között részt vehettek a farsangfarki felvonuláson, bulizhattok az álarcos mulatságon vagy a táncházban, netalántán beülhettek a moziba, ahol a Dűne - Első rész került újra terítékre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 08., 11:03
Kult,versenySzép Magyar Beszéd, a Kazinczy-verseny területi fordulóját tartották FehérváronA Székesfehérvári István Király Általános Iskola volt a házigazdája idén is a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny területi döntőjének. Idén több mint 20 diák nevezett a megmérettetésre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 08., 08:04
Kult,kiállításInteraktív kiállítás nyílt az Auschwitz-túlélők emlékéreInteraktív kiállítással várja az érdeklődőket az Aranybulla Könyvtár. A tárlaton rajzok, festmények, montázsok láthatók, amelyeket holokauszt túlélőkkel és szemtanúkkal készített beszélgetések inspirálták.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 07., 08:21
Hírek,katonaságKatonai toborzást tartottak FehérváronA PzH 2000-es önjáró löveggel várta az érdeklődőket az MH Klapka György 1. Páncélosdandár a Palotai Kapu téren. Az esemény célja az volt, hogy kedvet kapjanak a fiatalok a hadseregbe való belépéshez, ahol a világ legkorszerűbb lövegét is kezelhetik.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 02. 06., 13:01
Sport,teniszNálad a szerva, Nagyi! családi tenisznapot tartottak a BregyóbanVidám családi tenisznap várta szombaton a sport iránt érdeklődőket a Bregyóban. Az Alba Bianca Tennis Club 11 éve indította útjára a Nálad a szerva, Nagyi! programot, amely azóta is hatalmas népszerűségnek örvend.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 02. 01., 19:42
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Családi délelőtt a Sóstón, Medve nap, táncház, Jazzpéntek és Argylle - A szuperkémFebruár első hétvégéjén többek között részt vehettek a családi farsangon, ügyeskedhettek a Medve nap programjain, lazulhattok a Jazzpénteken, vagy beülhettek a moziba az Argylle - A szuperkém című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 31., 16:15
Kult,társasjátékJátszva teljesíthetik a diákok az Iskola Közösségi Szolgálatot az Aranybulla KönyvtárbanAz Aranybulla Könyvtárban hamarosan indul a társasjáték-kölcsönzés, ennek kapcsán lehetőséget biztosítanak arra, hogy az érettségi előtt álló fiatalok teljesítsék kötelező közösségi szolgálatukat.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 26., 14:22
Hírek,idősekMegalakult az Idősödésügyi Tanácsadó Testület SzékesfehérváronMegkezdte működését a Székesfehérvári Idősödésügyi Tanácsadó Testület, amelynek célja egy idősödésügyi rendszerépítés a WellOSyst modell alapján. A program a Civil Centrum Közhasznú Alapítvány és a Budapesti Corvinus Egyetem szakmai partnerségével valósul meg.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 01. 25., 21:31
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Pesovár-válogató, nyílt nap az Alba Innovárban, magbörze és Szegény párákJanuár utolsó hétvégéjén többek között megnézhetitek a Pesovár Ferenc Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny válogatóját, részt vehettek az Alba Innovár nyílt napján, csereberélhettek a Magbörzén vagy beülhettek a moziba a Szegény párák című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 24., 16:51
Életmód,techFolytatódik a Gondosóra Program SzékesfehérváronTovábbra is lehet regisztrálni az ingyenes Gondosóra Programra, amely könnyen használható segélykérő eszközt biztosít a 65 év felettieknek. Több önkormányzati képviselő segíti a regisztrációt és civil szervezetek is részt vesznek az akcióban.
2024. 01. 23., 15:41Kult,gyerekMegható és vidám történetek fehérvári iskolás meseíróktólTollpihe Meseíró Pályázatot hirdetett a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár a Fejér vármegyei általános iskolásoknak. Idén 41 mesével pályáztak a megmérettetésre, amelyből tizenkettőt díjazott a zsűri.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 01. 18., 21:05
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: A magyar kultúra napja, Jégpályák Éjszakája, Mesekuckó, A tél hangjai és Imádlak utálniA hétvégén többek között részt vehettek a magyar kultúra napja programjain, korizhattok a Jégpályák Éjszakáján, ellátogathattok a Mesekuckóba, vagy beülhettek a moziba az Imádlak utálni című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 18., 20:28
Hírek,KultúraEgy 40 éves barátság történeteArthur Koestler és Háy Gyula írók nem mindennapi barátságáról tartottak előadást a Vörösmarty Teremben. Életük során számos ponton keresztezték egymást, amelynek eredményeképpen 40 évig segítették egymást jóban és rosszban egyaránt.
2024. 01. 12., 16:11Egészség,vírusNő az influenzás, a covidos és hányással járó vírusos megbetegedések száma FejérbenFelfelé ívelő görbét mutat a vírusos megbetegedések száma Fejérben is. Főként gyerekek betegednek meg, de a vírus veszélyes az idős korosztályra, és a krónikus betegekre is – nekik mindenképpen ajánlott felvenni a védőoltásokat, melyeket még most sem késő kérni.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 01. 11., 21:02
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Kisállat-kiállítás, Újévi táncház, Stadiontúra és A méhészJanuár derekán többek között kilátogathattok a kisállat-kiállításra, részt vehettek az újévi táncház programjain, vagy beülhettek a moziba A méhész című filmre.
Fehérvár Médiacentrum fotója
Play
2024. 01. 04., 20:55
Kult,hétvégeFehérvári programok a hétvégére: Családi nap a Sóstón, Caligula helytartója, közönségkorcsolya és Vadászidény2024 első hétvégéjén többek között kilátogathattok a családi napra a Sóstón, megleshetitek a Caligula helytartóját a V54-ben, korizhattok, vagy megnézhetitek a moziban a Vadászidényt.
Fehérvár Médiacentrum fotója
2024. 01. 04., 19:12
Hírek,hétvégi időjárásTéliesre fordul az időjárás a hétvégénSzombaton többfelé eső lehet, amit vasárnap már fagyott eső, esetleg ónos eső, havazás vált fel. A hét utolsó napján viharos széllel lehűlés kezdődik, a reggeli órákban mínusz 2 és plusz 7 Celsius-fok valószínű, és a maximum-hőmérséklet is hasonlóan alakul - derül ki az HungaroMet Nonprofit Zrt. elő...
Legnépszerűbb
FehérVár hetilap
Összes újság
Fehérvár Médiacentrum fotója

Van érdeklődés a Vidi iránt, Nyitott piacok napja, Közösen a demencia ellen, Orvostalálkozó az arénában. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 09. 25-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Öreghegyen indult el a városrészi egészségnapok sorozata, Új épületben az onkológia, Megújul a járda a József utcában, Évadnyitó tábor Velencén. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 09. 18-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Fókuszban a gyerekek biztonsága, Elkészült a körforgalom Palotavárosban, A vonatbaleset áldozataira emlékeztek, Segítség a gyalogosoknak. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 09. 11-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Folyamatosan ellenőrzik a vízminőséget, Új harang Maroshegyen, Tetőcsere, klíma, udvarfelújítás az iskolákban, Köszönet az önkénteseknek. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 09. 04-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

A vizsgált intézményekben megfelelő a vízminőség, Idén is lesz tűzriadó-gyakorlat az iskolákban, Tovább bővül a Kodolányi, Megújult a Zichy ligeti járdaszakasz. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 28-án megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!

Fehérvár Médiacentrum fotója

Látrányi Viktória emlékére, Magyarország születésnapja, augusztus huszadika, Klasszikusok a Zichy-színpadon, Lezárult a néptáncfesztivál. Minderről és sok minden másról is olvashatsz a 2025. 08. 21-én megjelent Fehérvár Hetilapban. Jó szórakozást kívánunk!